Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-398

398. országos illés május 18. 1878. 369 indítványa vonatkozik, a ezégény-matolcsi átmet­szésre kívántatik, mely átmetszés költségei 108,120 írtra vannak előirányozva. Tehát a költségeknek csak egy ró-ze az, a mely kívántatik a költség­vetésbe felvétetni. A bizottság igen nehéz helyzetben volt, mert daczára annak, hogy mélyen meg van győződve arról, hogy a Szamos szabályozásának elhalasztása igen nagy kárral jár azon vidékre s így közvetve az országra nézve, daczára annak, hogy a költség, a mely előirányoztatik s a mely ezen egy átmet­szés eszközlésére szükségeltetik, nem nagy összeg: mégis kénytelen volt megmaradni előbbi határozata mellett (Helyedéi), és arra kérni a t. házat, hogy a törlés fentartása mellett maradni méltóztassék. {Helyeslés.) Az indokok, melyek e sajnos, de szükséges elhatározásra bírták a bizottságot, a következők. A pénzügyi bizottság jelentésében, melyet a költ­ségvetésre vonatkozólag a ház elé terjesztett, nem csak a tervezetet, melynek most még birtokába jutott, tartotta szükségesnek ezen költségre nézve, de egyszersmind szükségesnek tartotta azt. hogy biztositéka legyen a háznak az iránt, hogy ott egy társulat van, mely az átmetszés eszközlésével pár­huzamosan és aztán is a párt-védelemről gondos­kodjék és annak teljesítésére eszközökkel is bírjon. Bejelentette ugyan a közlekedési minister ur, hogy létezik ott társulat; azonban a bizottság csak annak tudomására jutott, hogy névleg létezik, de tényleg nem működik, és különösen a feladatának teljesítésére szükséges eszközökről nem rendel­kezik. A másik szempont, mely szintén ezen elhatá­rozásra birta a pénzügyi bizottságot: az, hogy az ország pénzügyi helyzete nem engedi meg azt, hogy erőnket, azon csekély erői, mely a vízsza­bályozási^ és az útépítésre fordítható, szétforgá­csolj uk. Minthogy pedig az idén és a közelebbi években is igen nagy erőfeszítésre van szükség | a Tisza folyó szabályozásánál, nevezetesen Szege­den alóli átmetszések eszközlésénél; minthogy a I pénzügyi bizottság e czéira 700,000 irtot ajánlott ! megszavaztatni, s a t. ház ezt meg is szavazta, I ennek következtében szükségesnek tartotta a pénz- ! ügyi bizottság, hogy legalább ott eszközöljön tör- j léseket, a hol ezt nagyobb kár és veszedelem ; nélkül tehette. Olyannak találta a pénzügyi bízott- j ság a Szamos folyóra felvett 60,000 Irtot, s azért j ajánlja a 1. háznak, méltóztassék ezt közölni, j (Helyeslés.) A pénzügyi bizottság nem vonja kétségbe, hogy a Szamos folyó szabályozása szükséges, J hogy a vidéknek ós az országnak is nagy hasz­nára fog válni; azonban azt hiszi, hogy még e I vidékre nézve is sokkal czélszerübb az. ha ugv, mint eddig bevárta és szenvedett a vidék: várjon KÉPVH. NAPLÓ J 875-78. XVII. KÖTET még egy ideig, várja be, hogy majdan az ország a Tiszától elvont erőt teljes mértékben oda for­díthassa ; mert akkor sokkal nagyobb mértékben és rövidebb idő alatt eszközölheti az átmetszéseket, mintha ez most csak részben történik és az alan­tabb fekvő vidékekre nézve beáll ugyanaz a veszedelem, a mely a ezógóny-matolesi vidéket most sújtja. A részleges szabályozás a vidéknek ugy sem használna, az ország erejét pedig igen nagy mértékben igénybe venné, Kérem a t. házat, méltóztassék a pénzügyi bizottság javaslatát elfogadni és a törlés mellett megmaradni. (Helyeslés.') Péchy Jenő: Midőn a közlekedési költség­vetés tárgyalásakor a Szamos folyó szabályozására ez évre előirányzott s a pénzügyi bizottság által töröltetni javasolt 60,000 frt megszavazását czélzó, általam és 50 képviselő által aláirt indítványt be­nyújtottam, azon biztos reményben járultam a pénzügyi bizottság előadójának a,zon módositvá­nyához, hogy indítványunk a pénzügyi bizottság­hoz utasíttassák: miszerint indítványunk a pénz­ügyi bizottságban ugyanazon rokonszenvvel fog találkozni, melylyel itt a házban fogadtatott. S őszintén megvallom, hogy azon biztos reményben voltunk mindnyájan, hogy a pénzügyi bizottság nem fogja megtagadni ezen összeget. Csalódtunk. Mint az előttünk fekvő jelentós mutatja, a pénzügyi bizottság véleménye ellenünk van. Azon tapasztalt rokonszenv, de másrészt azon biztos tudomás, hogy a mit kérelmezünk, méltá­nyos, bátorít fel bennünket ismét, hogy a pénz­ügyi bizottság elutasító véleménye ellen újból is a t. ház kegyességéhez és bölcsességéhez fellebbez­zünk. Megújítjuk tehát indítványunkat azon okból, mert képviselői kötelességünknek tartjuk minden törvényes lépést megtenni egy szerencsétlen vidék megmentésére. Nincs szándékom t. h az j az indokokat újból elsorolni, és azokkal a t. ház ügyeimét fárasztani. A múltkor volt alkalmam elmondani keletkezésé­től mindvégig: mily okból várhatja, miért köve­telheti azon szerencsétlen vidék lakossága, hogy a Szamos folyó szabályoztassék. A pénzügyi bizottság előadója maga beismerte, hogy azon kívánalmaknak, melyek miatt először elutasította a 60 ezer forint megszavazását, a köz­munka és közlekedési minister eleget tett. A pénz­ügyi bizottság előtt feküdt a folyó szabályozásá­nak tervezete, az összes költségvetés, előtte feküdt a közlekedési minister ur előterjesztése az összes szabályozásról, a társulat működéséről, és erre is csak azt mondja, hogy elismeri, hogy ez fontos ügy, sürgős ügy, hogy szükséges a szabályozás, de a mint véleményében is hangsúlyozva van, a jelen pénzügyi viszonyokat okozza és azt mondja, hogy várjuk be mig a Tisza szabályozva lesz, és A r?

Next

/
Thumbnails
Contents