Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-396

344 396 orsssáfos ülés május 16. 1878, oda vezethető kerülő ut; mert mit ér akkor megszavazni a fedezetet, ha egyúttal oJy feltételhez köttetik, a melyet azon testület, a mely az összeg megszavazására jogosítva van, nem állított fel és a mely feltételnek alapján a fedezetnek az illető ministerium hasznát nem veheti. Ez valósággal igenis megkerülése volna a t képviselő urak által felfejtett jogi és alkotmányunkból kifolyó eljárás érvényességének. De volna még egy más furcsa következménye is, Vegyük fel azon esetet, hogy a deíegatió a külügyminister előterjesztésére megszavaz rendkívüli hacliezélokra egy bizonyos összeget, megszavazza tehát a külügyminister politikájának ösmeretében azokra a ozélokra, a n elyekre azt a külügyminister kérte. Előjön a fedezet kérdése. A t. képviselő urak, a kik azt mondják, ezt megtagadni nem lehet, sőt a fedezet módozatába sem szabad akadékoskodni. Megszavazzák tehát a fedezetet, de azon feltétel alatt, hogy erre és erre lehet a pénzt használni, és mond egészen mást, mint a minek érvényesítésére a külügyminister által kifejtettek alapján a delegatio megszavazta, No most mi lesz? Az egyik vagy a másik törvényhozásnak ily határozata meg fogja akadályozni* a külügyminister működését? Nem gondolom, hogy ez az alkotmányból folynék: mert őt egyik vagy másik parlamentnek bizalmatlansági szavazata nem kötelezheti, meg nem buktathatja és akkor elő fog azután állani azon körülmény, hogy confliclus esetében a delegatiónak vagy elébb hozott, vagy egy utóbb hozott határozata megsemmisité az illető törvényhozásnak határozatát. (Mlenrnondás balfelül.) Eredményében — engedelmet kérek — az igy van, az a practieus, gyakorlati következés. Hogy ebben azután az illető parlament tekintélye és jogkörére nézve mennyiben mutatkozik előny: —• azt én az én rövid eszemmel — hogy én is azon kifejezéssel éljek -- belátni nem tudom Én nem tehetek róla, ha a t képviselő urakat erről meg nem győzhetem, de csak ismételhetem és a t. ház figyelmébe ajánlom a dolgot, hogy vajon, ha figyelembe vesszük a fenálló institutiókat, nem csakugyan az a kettő közül egyiknek kell-e történnie: vagy annak, hogy ha egyik, vagy másik törvényhozásnak ilynemű határozata megkötő erővel bir a külügyi politikára, akkor nem lehet a külügyi politikát vezetni; vagy ha nem bir megkötő erővel: nincs más mint az, hogy a delegatiónak a külügyi politika irányára hozott határozata, mint valamely súlyosabb nagyobb horderővel bíró nehezedik a törvényhozás határozatára. Egyiknek a kettő közül be kell állani; én a magam részéről egyiket sem óhajtom. A mi a t. képviselő urnák a többiekre mondott állítását illeti, sem vele, sem Kerkapoly t. képviselő úrral szemben a felett, hogy helyes volt-e, s tulvilágosan vakmerő volt-e azon politika, a mely hagyta az eseményeket fejlődni ós a végstadiumra tartotta fen magának a beavatkozást, a döntő befolyást: vitatkozni nem fogok. De egyet az osztrák-magyar monarchia külügyi vezetése szempontjából talán igazságosan és méltányosan kérhetek. Es ez az egy az, hogy mérjenek a mi külügyi politikánk és más államok külügyi vezetése iránt egyenlő mértékkel. Ha hiba volt igy fogni fel a dolgot, ha hiba volt menni hagyni a dolgokat a végstadiumig, s ott akarni érvényesíteni a befolyást: ez nemcsak a mi külügyi vezetésünknek, ez Európa összes hatalmai külügyi vezetésének hibája volt. (Élénk helyeslés a kü&épen.) Midőn ez igy volt, akkor engedelmet kérek a többi hatalmak külügyi politikáját, a mely szintoly lábába esett, rendkívül dicsérni, a mienket pedig legyalázni, vagy szigorúan kritisálni akarni, nem igazságos, (Helyeslés, igaz, ugy van, a középen.) Egyre kívánom tígyelmeztetni a t. képviselő urat és ez az, hogy a mit én Boszniát illetőleg mondtam, azt kizárólag a hozzám intézett interpellatiónak egyenesen ezen tételre vonatkozó kérdésére mondottam, általános nézetemet kifejtettem azokban, a melyeket érdekeinkre vonatkozólag beszédem egyéb részeiben említettem fel. Tehát ne méltóztassék ez irányban egyebet kiolvasni akarni, minthogy feleltem a hozzám intézett concret kérdésekre. A t. képviselő ur találgatja kimondott nézetem értelmét, találgatja magára arra nézve is, minek helyességét teljesen elismeri, hogy vagy Európával akarunk menni, és hogy épen azon körülmény, hogy óhajtjuk, hogy ezen kérdések európailag rendeztessenek, bizonyítéka annak, hogy szívesen fogunk menni azokkal, kik ugyanazon szempontból fogják fel a kérdéseket, mint a mi külügyi kormányunk. Én t. ház, ez irányban most ujabb nyilatkozatot mást mint már más alkalommal tettem, nem teszek. Egyre emlékeztetem a t. képviselő urat, nem tudom, hogy ugyanazon szavakkal-e, melyeket most mondani fogok, de hogy már régebben sok idővel ezelőtt megmondottam, hogy mi nemlehetünk a keleten levő keresztény népek elnyomatásának védői, fenntartói, de szándékunk még kevósbbé, vagy ép ugy nem lehet, hogy azok az ígért szabadság helyett az egyik járomból a másikba menjenek. Régen mondtam ezt, mondom ma is, s azt

r hiszem, hogy ezt meg nem érteni nem lehet. (Élénk helyeslés a középen.) A t. képviselő ur hivatkozik arra is, — s mint ő ezzel végezte beszédét, ezzel végzem be én is — hivatkozott arra is, hogy a magyar törvényhozás ideje nemsokára lejár és az országgyűlés fel fog oszlani, szükséges tehát, hogy minél tisztább né-