Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.
Ülésnapok - 1875-396
340 896. országos ülés május 16. 1878. Balkán félsziget nyugati részében elérhető vivmányok fejében bármibe, mi annak keleti részében történik, beleegyeznénk, hogy szóval azon érdekpontok, melyekbe a kormány ismételt nyilatkozatai szerint a san-stefanói előzetes békekötés ütközik: a Balkán félszigetnek ugy keleti mint nyugoti részében feltalálhatók. Ezen kijelentés ellen sem lehet semmi észrevételem. De tartozom azzal, hogy egyszersmind eonstatáljam, hogy az itt fölvethető kérdést egyátalában ki nem meriti, sőt annak tán leglényegesebb részét, nem is érinti. Mert mit mond ezen kijelentés? Csak azt mondja, hogy a Balkán félsziget keleti részeiben is esetleg előállható bizonyos alakulások ellen észrevételeink lehetnek; de hogy melyek azon alakulások, melyik azon jellege a Balkán félsziget keleti részei átalakításának, mely ellen a monarchia érdekeinek szempontjából protestálnunk kellene, ezt a ministerelnök ur nem jelölte ki; szóval az álláspont, melynek ő kifejezést adott, egy tökéletesen helyes, de magában véve üres keret, és mig ezen keret betöltését magunk előtt nem látjuk: a t. ministerelnök kijelentése csak részben szolgálhat megnyugvásunk alapjául; teljes megnyugvást, teljes biztosítást az iránt, hogy a monarchia keleti politikája a helyes irányban indul, egyátalán nem tartalmaz. Az irány, melynek erre vonatkozólag mi határozati javaslatunkban kifejezést adtunk, az: hogy a Balkán félsziget ugy nyugoti. mint keleti részében elérendő czél az orosz hatalmi túlterjeszkedésnek meggátlása. Mi «zt csak egész átalánosságban mondtuk, kerültünk minden részletezést, , mely vitás kérdésre adhatna alkalmat, mert azon j reményben voltunk, hogy oly elveknek adunk j kifejezést, melyek az egész háznak és talán a j t. kormánynak is hozzájárulását elérhetik. De a j t. ministerelnök ur az iránti nyilatkozatában, hogy a Balkán félsziget keleti részében is megóvandó érdekeket ő is ily értelemben fogja föl, — pedig ez a lényeges, — semminemű garantia nem tártai maztatik. Pedig t. ház, kénytelenek vagyunk — a mint Pulszky t. barátom már a vita első napján erre figyelmeztetett — a kormány-padokról a külügyi kérdésekben hallott nyilatkozatokat a legmegszoritobb értelemben magyarázni. Élénk emlékezetemben van, tiszt, ház, azon jelenet, midőn a múlt nyáron e házban az első nagyobb szabású keleti vita lefolyt, a tisztelt miuisterelnök ur talán épen az általam kifejezett aggályokra válaszolván, a háznak osztatlan tapsai és lelkes éljenzése közt kifejezést adott annak, hogy a magyar-osztrák monarchia külügyi kormányzatát azon tényezők közé, melyek a Balkán félszigeten létező területi és birtokviszonyoknak felforgatásáhau és átalakításában lelnék politikájuk czélzatait, — senki sem számithatja. De midőn néhány nappal később egy tisztelt barátom — gondolom, Kaas t. képviselőtársam — a ministerelnök ur ezen nyilatkozatát ismételte, s arra alapított, újból feléledt bizalmának adván kifejezést, azon egyetlen értelemben magyarázta azt, melyet elfogulatlan magyarázat mellett annak adni lehetett, hogy t. i. monarchiánk politikájának vezérszempontja a területi status quo fentartása: a ministerelnök ur sietett fölkelni és nyilvánitani, hogy ő azokért, miket mondott, felelős és azokért helyt is áll; de a mit valaki abba belemagyarázni jónak lát: azért ő semminemű felelősséget, semminemű jótállást el nem vállal. (Mozgás a jobboldalon. Halljuk!) De tovább megyek, t. ház, ha a múltban történtekben akarjuk keresni a kulcsot azon szavak magyarázatára, azon horderőnek megbirálására, mely ezen magában véve helyes, de ki nem töltött keretű nyilatkozatban rejlik; fel vagyunk-e jogosítva annak feltételezésére, hogy ebben az rejlik, a mit mi akarunk, t. i. meg nem tűrése, meggátlása az orosz hatalmi túlterjeszkedésnek ? Én, t. ház, a külügyi kormányzatnak eddig követett politikájában ily feltevésre, ily benevolens magyarázatra semmi alapot nem találok; (Helyeslés a baloldalon.) mert, midőn azt látjuk, hogy a külügyi kormányzat — természetesen fel kell tennem, a magyar kormányelnök alkotmányos hozzájárulása mellett — mindazon irányzatokat, melyek a török birodalomnak előbb erkölcsi, később anyagi szétbontására működtek, egy bizonyos benevolentiával tekintette; midőn látjuk, hogy kezünk alatt megtörtént az az esemény, mely által a boszniai lázadás világeseménynyé nőtte ki magát, hogy t. i. kezünk alatt tört ki a szerb háború, melyet pedig megakadályozni, gondolom, lehetetlen nem volt: midőn látjuk, hogy nyoma sincs egy arra irányzott törekvésnek, hogy — mindezeknek természetesen mindenki által előrelátható folyománya — az Oroszország ós Törökország közt kitörendő háború megakadályoztassák; midőn tehát látjuk, hogy mindazon praemissák a sympathiák egy bizonyos nemével nézettek, melyeknek azután természetes következménye Törökország leveretése, Oroszország nagy áldozatok utjáni hatalmi térfoglalása volt: feltehetjük-e ugyanazon külügyi kormányzatról, hogy annak czóljai közt legyen, mindazt, a mit megtörténni engedett, a mit első csirájában akkor igenis elfojthatott volna, de a mit tovább fejlődni szívesen látott, miután ténynyé vált, épen következményeinek legmeszszebbreható részében ismét nagy erőlködéssel visszafejleszteni ? Ez merész feltevés volna (Helyeslés a balololdalon.), ép oly merész mint feltevés, a minő
