Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-396

396. országos ülés május 16. 1878. 337 S most áttérek arra, hogy a ministerelnök ur beszédében is a keleti kérdés súlypontja • helyesen abban kerestetik, hogy a san-stefanói békekötés érvényre ne emeltessék. De minthogy arra nézve, hogy miféle kifogásokat emelt a saustefanói békekötés ellen a t. kormány, semmiféle felvilágosításokkal nem birunk, ennélfogva az igen t. kormány politikájában meg nem nyugodhatunk. Azon mondás, hogy monarchiánk kész fegyverrel is megvédeni érdekeit a Balkán-félsziget keletén és nyugatán, bizonyítja azt, hogy a sanstefanói békekötés azokat mólyen sérti s következőkép az ellene emelt tiltakozás kiterjed azon ismeretes bókepontozatoknak a Balkán-félsziget ugy nyugati, mint keleti részére vonatkozó stipuIatióira. Ami a Balkán-félsziget nyugati részét illeti, mindnyájunk aggálya első sorban arra vonatkozik, hogy Bosznia ne occupáltassék. Nem fogok e kérdéssel bővebben foglalkozni: más alkalommal Bosznia oceupátiójának káros voltát bővebben bizonyitván, Osernátonyi képviselő szükségesnek látta megjegyezni, hogy én Boszniába, bementem, de kijönni nem tudok. Ma azt látom, hogy az igen t. kormány az, mely nem tud a boszniai kérdésből kibontakozni és boszniai politikáját nem jelezhetem máskép: minthogy se ki, se be. Hanem cl nem tagadhatom, hogy a keleti kérdés egy más pontjára, Montenegróra vonatkozólag, hogy ugy mondjam, kárörvendő elégtételt érzek, ha meggondolom, hogy azon Montenegró, melyet a közös kormány mindig dédelget, mely nem mehetett volna háborúba és nem élelmezhette volna hadseregét, ha a tengertől elzárva mi nem támogattuk volna; mely általunk kegyekkel elárasztatott, melynek herczege subventiót is húzott ós huz most is államunktól, melynek követét, Petrovics Bozó urat, Bécsben ünnepélyesen fogadták és Budapesten a királyi ebéden a király baloldalára ültették azon rangban, melyet csak nagyköveteknek szoktak megadni, hogy, mondom ezen kegyelt országocska, melynek a török területből még terület nagyobbodást is Ígértünk, anélkül, hogy erre bármily jussunk volna: most azzal hálálja meg a közös kormány gráciáját, hogy első okoz oly nehézségekéi, melyek minket háborús bonyodalmakba keverhetnek. És ezt tenni mereszli a csekély Montenegró egy nagyhatalommal szemben, minő Ausztria-Magyarország. így neveljük mi a keleti dól-szlávok 'dódelgetése által nyakunkra ellenségeinket. Ugyanazt mondhatjuk Szerbiáról. Szerbia nagy terület nagyobbodásáról, hir szerint a sanstefanói békeszerződós elleni tiltakozásban szintén van szó s tehát megeshetik, hogy Szerbia ellen is actióba fog kelleni mennünk. Ez nem azon kérdés, meg reánk nézve íőfontosságú. De ha a korKBPV. H. NAPLÓ 1875-78. XVII. KÖTJ5T mány érdekeinket a keleten fegyveresen is meg akarja védelmezni, ha a nyugati balkánon ujjonnan teremtett állapotokat elismerni nem hajlandó ; ha pláne katonai operatiókra gondol, és nehogy Szerbia elfoglalja Boszniát, kész maga bemenni Boszniába: ebből bizonyára az következik, hogy nekünk Szerbiába be kell mennünk, ós nem csak hogy be kell mennünk, hanem ott is kell maradnunk. Ha már a t. kormány annexio-politikát követ: nem követhet oly annexio-politikát. mely Szerbiát nem veszi igénybe. En semmiféle annexio-politikát nern pártolok. Nem csak jogi szempontból nem, de azért sem, mert a Száván túl és a Balkán-félsziget keleti vagy nyugati részén nem ismerhetek magyar állampolitikát, nem ismerek azért, mert a hol magyarok nincsenek, ott magyar állampolitikai követni nem lehet. A magyar fajnak, nemzetnek, államnak sem annyi katonai, sem erkölcsi ereje nincs, hogy a határokon kivül a népek akaratával ellenkező hódító politikát követhessen. Azonban oly fészkelődő és veszedelmes szomszéddal szemben, minőnek Szerbia bizonyult, mely az egész dél-szláv mozgalmaknak és a saját hazánkra is kiterjedő összeesküvésnek fészke, igenis óhajtandónak tartom, hogy ha beavatkozás történik, Szerbia meg ne kiméltessék. Magyarország részéről pedig minden tekintetben kívánatos és óhajtandó, hogy Nándor-fehérvár Magyarország végvárai közé visszakerüljön. A keleti kérdésnek és a san-stefanói békekötésnek súlypontja azonban sem Szerbiában, sem Montenegróban nincs, hanem Bulgáriában fekszik. S e tekintetben legyen szabad a t. házat emlékeztetnem azon köztudomású tényre, hogy Oroszország évszázadok óta fogondjait Bulgária annexiójára fordította és a bolgár népet mindégkülönös pártfogása alá vette, és pedig azért, mert tudta, hogy azon vidéket legkönnyebben annectálhatja, s lakóit az orosz nemzetnek legkönnyebben absorbeálhatja. Bulgária kérdése azért is legfontosabb, mert, hogy gr. Andrássy szavaival éljek, a „Balkán Törökország hátgerincz<\ melyet onnan, ha Törökország életben maradását kívánjuk, kivágni nem lehet." És mégis, ha szabad hitelt adni a híreknek, közös kormányunk ezen bolgár kérdést nem ugy óhajtja megoldani, mint azt érdekeink kívánják, hanem Bécsből concedálják Bulgáriának még a Balkánon túl kiterjesztését is. Már pedig engedelmet kérek Kerkapoly t. képviselő úrtól, én a panslavismus között gyakorlati különbséget tenni nem tudok, és ha a pauszlavismus fölszabadítja Bulgáriát: nem hiszem, hogy azon Bulgáriát mi valaha képesek legyünk megmentein a panrussismustól. De, hogy Bulgária, mely a Dunai várak birtokában, a török várnégyszög birtokában, mely a Balkán vonal birtokában vau s azon hegv43