Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-395

326 395. országos ülés május 15. 1878. lönösen a kért hitel által elérni szándékolt czélzatokra né/.ve a tegnapi napon tett nyilatkozatomból, meggyőződésem szerint helyesen le nem vonható következtetéseket helyreigazítsam. (Halljuk!) A mi az elsőt illeti, két részről is jött azon észrevétel, hogy mi történik hát akkor, ha a két ministerium nem ért egyet, ha annyira félnek a ministerek attól, hogy mi történik majd, ha a két törvényhozás hoz ellenkező irányú határozatokat? S a közvetlenül előttem szólott t. képviselő ur azt mondotta, hogy sem egyik sem másik esetben ebből baj nem származik, és hivatkozott arra is — és mellesleg előbb ezzel akarok foglalkozni, — hogy ime vigyázni kell az argumentatióval, mert én többet bizonyítván, mint a mennyi szükséges, nem csak nem bizonyítottam semmit, hanem a háznak azon oldalán ülő t. képviselő urakat (a szélső balra mutat) arra az eszmére vittem, hogy ha ilyen ez a rendszer: el kell vetni, az 1867: XII. t.-czikken alapuló egész alkotmányt. Már megengedjen a t. képviselő ur, de midőn azt mondotta, hogy az én tegnapi argumentatióm vitte arra reá azon t. képviselő urakat, akkor valójában sokkal többet mondott, mint a mennyit mondania lehetett, mórt mindannyian tudjuk, hogy igen rég idő óta, sőt elejétől fogva ezt a húrt pengették ők. (ügy van] a szélső baloldalon.) Ragályi Nándor (közbeszól-.) Együtt a ministerelnök úrral. Tisza Kálmán ministerelnök: Igen, velem együt, t. képviselő ur, nem ugyan egy modorban és nem ugyan minden tekintetben ugyanazon indokokból, de együtt velem is, mindaddig, mig nekem azon reményem volt — és előjönne ez ismét azon perezben, midőn ezen reményem felébredne — hogy alkotmányos utón, rendes utón a helyett az országra nézve jobbat lehet alkotni; de mindaddig, mig azt fogom látni, hogy erre kilátás nincs; mindaddig, mig azt fogom látni, hogy azok, kik a másik részen — mert a két állam egyetói'tése kell erre — a fenálló helyett mást akarnának, még pedig Magyarországra nézve nem jobbat, de részint bevallva, részint burkolva roszabbat: addig a létezőnek megbontására én legalább törekedni nem fogok. (Helyeslés a közéjyen.) Lukács Béla: Hamarább kellett volna ezt belátni! Tisza Kálmán ministerelnök: Igaz, azon képviselő ur, a ki most azt mondja, hogy hamarább kellett volna ezt belátni, egy esztendővel előbb látta be, mint én. (Derültség.) Ugyan kérdem, t. ház, lehet-e, — hogy e megszakítások után visszatérjek beszédem fonalára — lehet-e ezt a két esetet egymással összehasonlítani ? Hogy akkor, ha a két kormány nem ért egyet vagy az egyik kormány nem ért egyet a közös külügyminiszterrel, mi történik: az itt régen meg lett mondva az akkori ministorelnök gr. Andrássy Gyula által; a különböző vélemények előadatnak az előtt, ki a kormányok irányában dönteni van jogosítva, és a melyiknek a nézetét elfogadja, az marad; a melyiknek a nézetét nem fogadja el, az megy. Ez egy igen kis körben egyszerűen, határozottan, gyorsan elvégezhető processus. De engedelmet kérek, hiszi-e a t. képviselő ur azt, hogy akkor, ha a két parlament különböző határozatot hoz, miután ennek következése nem lehet más — vagy legalább igen könnyen arra vezethet — mint — miként a t. képviselő ur maga mondotta — az egyiknek vagy a másiknak feloszlatása: hiszi-e a t. képviselő ur, hogy a külügyi politikai esetleg ellenséges actió, igen szép tisztelettel a parlamenti szabad választások iránt, meg fog addig állni és várni fogja, mig meg lesz az a parlament, mely esetleg megint nem fog egyetértőleg határozni a másikkal ? Ha ő ezt hiszi ; én nem hiszem. Egyébiránt t. ház, én nem tehetek róla, de mindazon érvek által, a melyek arra nézve felhozattak, hogy ha a két törvényhozás különböző határozatot hoz is, ebből nehézségek és bajok nem támadnak, nem lehetek megnyugtatva, valamint azt sem ismerhetem el, a mi hasonlag mondatott, hogy akkor tehát a külügyi kérdésekben nem lehetne semmi viszonyok közt a mi fennálló alkotmányunk keretén belől dönteni; inert felfogásom szerint — ismétlem, nem tehetek róla, nem én voltam ama törvénynek alkotója, de tartozom azokat respectálni, a mig fenállanak, fölfogásom szerint a külpolitikát illetőleg az ogyetlen-egy fórum, a hol — igen ritkán feltehető, de egészen valószínűtlen esetek kivételével — a monarchia két állama képviselete többségének nézetét meg lehet tudni, a delegatió. Azonkívül erre, a nélkül hogy a külpolitika egész vezetése nem most, de mindig lehetetlenné legyen; a nélkül, hogy a magyar-osztrák monarchia felbomlására számító — ha ugyan van ilyen — hatalom kezére adassék az eszköz, melylyel a monarchiát megbéníthassa: más mód nem létezik. (Helyeslés a középen.) S én részemről ismételve csak is arra kérem a t házat, méltóztassék ezen esetnek lehető következményeit a legkomolyabban fontolóra venni, és ezt oly csekély, oly tisztán csak oportunus kérdésnek nem tekinteni. Megvitattatott még az a kérdés is, hogy a képviselőháznak lehet-e a delegatióban megszavazott összegre nézve a hitelt megtagadni vagv nem. Miután az erre nézve fölhozott érveimet megczáfolva nem láttam, s miután ma Kerkapoly t. képviselő ur maga is beismerte, hogy ő is azt tartja, hogy a törvények szelleme és irányzata szerint ez nem lehet: ennél tovább nem időzöm. De pár szóval kívánok' reflectálni arra. a mit teg-