Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.
Ülésnapok - 1875-395
322 395. országos ülés május 15.1S78. vánok adni a t. ministerelnök urnák kijelenthetni azt, hogy határaink megsértése nélkül is veszélyezhető érdekeink megvédése szintén egyik czélja a kormány azon actiójának, a mely ezen most szóban !evő eszközökkel netalán kifejtendő leszen. Én t. ház, nem tartom föltétlenül elítélendőnek, de tartom nagyon merésznek azon politikát, mely ezen érdekek védelmét a békekötés idejére tartá fenn. Nem tartom elítél hetőnek, mert megvódelmezhetők azon érdekek e ponton is; de tartom merésznek, inert egyetlen pontra szorítván a védelmet: ha ott nem arathatna sikert, egyátalában nem arathatná azt. {Helyeslés, balról.) Azon harezot, mely közvetlen szomszédságunkban a török birodalom és Oroszország közt kifejlődött, ! mindig ugy tekintem, mint oly pert, a mely két fél közt vitetik, de a rncly egy harmadiknak érdekeit is érinti. Ezen harmadik köztudatunk szerint idejekorán b-szokott avatkozni azon perbe, mert tudja, hogy az egyik félnek bukása egyelőre legalább az ő érdekcinek elejtése is lenne, nem bízza hát azok megvédését a közvetlenül perbe hívott félre, de ingcrálja magát. (Helyeslés balról.) Elejtve a képet, t. ház, ha tudtuk azt, hogy azon kérdésekhez, a melyek felett jelenleg a vita a fegyverek és nem a jegyzékek szavával folytattatik, saját érdekeink is füzvék: nem kell-e tétlenségünket ez érdekeink védelmének legalább egy időre mellőzésének tekintenünk ? nem kell-e e mellőzést, vagy ha inkább tetszik halasztást annál koczkázóbbnak tekintenünk, minél inkább láttuk az azt is védő hatalomnak gyengülését, sőt kimerülését? De ha sorsunk intézőivel az erő érzet azt mondata, várok a szélső határig, nem félek a bukástól, elégnek érzem erőm arra, hogy azon fenyegető processust az utolsó ponton is megbírjam állítani: ugy én ez eljárást, mint mondám, nem ugyan föltétlenül elítélendőnek, de tul merésznek tekintem. Ha t. képviselőház, ma, midőn azon idő elérkezett, ina, mikor a békekötés alkalmával, tehát az utolsó perezben meg kell iiienteui azon érdekeket, a melyeknek védelmét előbb elhalasztók, ha ma, midőn ezen érdekek tovább nem halasztható megvédésének czéljából tőlünk az erőkifeszités eszközei kivántatnak, ezen eszközök megajánlásában nehézkesek akarnánk lenni: nemde nem magunk tennők-e válságossá azon eljárást, a mely eddig csak nagyon merész vala ? A vagy nem lehetne-e ekkor joggal azt tartani szemünk elé, mi kijelöltük előre azon időt, a melyben ezen érdekeket megvédjük, természetesen azon előfeltétel mellett, hogy az annak idején részünkről igénybe veendő eszközök megtagadva nem lesznek"? Bizonynyal igen. Épen azért én nom akarom azon eszközöket elvonni, sem visszatartani, s azt hiszem, hogy e háznak kötelessége minden aprólékos tekintetektől eltekintve, minden a részleteknél felmerülhető hibáztatások daczára is, habozás nélkül teljesíteni azon kötelességet, a mely a törvényhozásé. Ezen kötelezettség meggyőződésem szerint feltétlen, minthogy az a veszély, mely ugy hazánkat, mint az egész monarchiát ezen processusban fenyegeti, minden kétségen ki v üli. T. képviselőtársam Jókai Mór monda, hogy a helyzet vaskényszerüségében van a biztosítók az iránt, hogy politikánk a kellő irányt meg fogja találni, usztozom e nézetében, osztozom annyival is inkább, mert tulajdonképen általánosságban csak ugyanazt mondta külügycink vezetője akkor, midőn hivatalába lépésének első idejében szemben a szabad kéznek azelőtt annyira magasztalt politikájával a gebundene Marschroute politikai elvét állította fel. Mi az a gebundene Marschroute? Semmi egyéb, mint a helyzet kényszerűsége által olyképen kijelölt út, hogy attól józanul, tehát az ész megtagadása nélkül eltérni nem lehet. Azt tartom én is, hogy minden józan politikának ezen gebundene Marschrouté-hoz kell magát tartania; nem lehet önkénye szerint válogatni ezen vagy azon lehetőség közt, mivelhogy ezen lehetőségek közt csak egy igazán helyes, az ésszerű. A mily nagy bátorság az, mely az érdekek megvédését az utolsó pontra meri halasztani : épen oly nagy azon önbizalom, mely a gebundene Marschroute politikáját általánosságban meri proclamálni, ha ugyanazon föltevésen nyugszik, hogy az egyedül helyeset mindig megtaláljuk. De ha ez általában nagyon is merész hit, nem az a jelen esetben. Azon antagonisinusnak, mely hazánk érdekei és az orosz hatalom törekvései között van, azon ellentétnek felismerése nem nehéz. Nem a szlavismus t. képviselőház s ebben tökéletesen egyetértek Jókai Mór t. képviselő úrral, nem a szlavismus ellenében kell nekünk állást foglalni, nern azon szlavismus ellenében, melynek egyes töredékei legdicsőségesebb napjaink csatáit velünk együtt kezdték ; nem azon szlavismus ellenében, a mely nem tette lehetlennó ezen ország megállapításának nagy munkájáért s ezredéven át néha dicsőségben fenállását. De igenis állást kell foglalnunk azon russicismus ellenében, mely bennünket, fenyeget. Nem azért, mert szláv, de mert absolut; mert a kor iránya elől elzárkózó retrográd hatalom, (Ugy van\ Ugy van\) alkalmas arra, hogy a mennyire hatalma kiterjed, — hogy ugy mondjam — megakadályozza a világ folyását, előre fejlésót. Ezért ellenségünk és ellenségünk nemcsak nekünk magyaroknak, hanem ellensége azon szlávoknak is, kiket a történelem velünk egyesitett, hazánk polgáraivá tette. Eészemről
