Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-394

300 394. országos Illés május 14. 1878 az ellenzék és nem fogadták el az ellenzéki hírlapok. Lett azután harcz és háború, a melyben — nagyon jól méltóztatnak önök is rá emlékezni — egy Petőfit, egy Vörösmartyt megtámadva, hazaárulónak mondott. Következett azután mi? Az, hogy az országgyűlésen a legelső összeütközés után, a mely nem tökéletes diadallal végződött, e szót „áruló" dobták oda a ministerium fejéhez. Ezért a szóért „árulók", három napig tartó vita keletkezett, és lett azon ministerium oly gyűlöletessé téve, mint az utána következők közül egy sem. Ebben a gyűlésben azt mondotta Kossuth Lajos: „Oda dobnám önöknek e tárczát most mindjárt, mert oppositiót csinálni könnyű ; de itt akarok maradni e helyen, mert nehezek a* viszonyok, és én nehéz viszonyok közt akarok szolgálni." (Tetszés balfelöl.) Ugyanezen gyűlésben,! mondotta egy másik minister *. Széchenyi István, hogy az egész világ azt fogja mondani, hogy egy nemzet, mely nagy megpróbáltatások, nagy veszély idején csak önmaga ellen tud agyarkodni, az nem érdemes az életre. (Igazi Ugy van] a középen.) És Batthyány azt mondotta.: „Ha az országgyűlés határozatilag ki nem mondja azt, hogy roszalja és nem helyesli azon vádat, hogy a kormány áruló, akkor a ministeriumot dobja ki." Az összes országgyűlés, illetőleg a nagy többség, miután épen az ellenzéki szónokoknak egyik legkitűnőbbje, Irinyi József kijelentette, hogy ő ellenfele ugyan a ministeriumnak, de ily fegyvereket nem akar felhasználni és kimondja, hogy roszalja a, vádat. Ily változatokon ment keresztül az akkori ministeriumnak törvényjavaslata. Nagyon jól tudom, hogy azt fogják erre mondani: hja! ez az akkori kormány volt. B. Kaas Ivor: (közbeszól) Non licet magna componere parvis! Jókai Mór : Legyen meggyőződve, t. barátom, hogy majd 30 év múlva, midőn ön fog itt ülni, — (Nagy derültség.) mert reménylem, hogy még akkor is lesznek itt ministeri székek (Derültség.). •— és ön fog beterjeszteni egy törvényjavaslatot, a melyben fedezetet kér egy Oroszország elleni háborúra, mert félek, hogy akkor még mindig lesz Oroszország: akkor Ragályi Nándor, Madarász József s a többiek, kik akkor még mindig fiatalok lesznek, (Derültség.) fogják mondani azon példabeszédet, a melyet az ón t. barátom, különben nagyon roszúl alkalmazott, mert higyje el, hogy Jupiternek akkor volt legtöbb szabad, mikor ökör volt. (Hosszaritartó élénk derültség.) Ragályi Nándor : Jupiter sohasem volt ökör, hanem bika! (Nagy nevetés.) Jókai Mór: Igen örülök rajta, hogy a t. ház ily derült hangulatban van egy ilyen nagy és nehéz pillanatban, mert ez azt mutatja, hogy még sem vagyunk oly országos elmerülesi veszélyben ; pedig láttam országgyűléseket, melyek nehéz pillanatokban másforma hangulatban voltak, de hagyjuk ezt. Elismerem én a mai kérdés vitatásánál, hogy oly nagy szónokok, mint a milyenek akkor voltak, a mi sorainkban nincsenek, de meg akarok győződve lenni arról, hogyha a kormánypárt nélkülözi azon nagy szónokokat, a milyen egy Széchenyi, egy Kossuth volt, de azokat a nagy hazafias elhatározásokat ós lemondásra kész férfiakat, a milyen pl. Nyáry Pál volt, az ellenzék ma sem nélkülözi, a kik tudták hazafi-kötelességüket a párt iránti kötelességükön felül emelni, de reménylem, hogy ezen férfiakat a mi ékesszólásunk nélkül a nálunknál ékesebben szóló viszonyok, a helyzet ráveszi arra, hogy határozati javaslatukat visszavonják. (Helyeslés a középen.) Irányi Dániel: T. képviselőház! Mielőtt a dolog érdeméhez szólnék, szükségesnek látom, hogy azon előleges kérdésről mondjam el véleményemet, melyet a t. ministerelnök ur felvetett; t. i. ha vajon van-e a törvényhozásnak, van-e a magyar országgyűlésnek és az osztrák reichsrathnak joga a delegatiók által megszavazott hitelt megtagadni, vagy csakis a megszavazáshoz van joga. Csatlakozva azokhoz, a melyeket ezen pontra nézve az előttem szólott t. barátom Simonyi Ernő már elmondott, a mi a t. ministerelnök urnák azon kérdését illeti, hogy mi történnék, azon esetben, ha az egyik vagy a másik parlament a, delegatiók által megszavazott hitelt meg nem szavazná, én ezen kérdésre egy másik kérdéssel vagyok bátor felelni. Mi történnék, kérdem én a t. ministerelnök úrtól, akkor ha a magyar vagy az osztrák kormány a külügyministerrel a külügyek vezetésére nézve nem értene egyet? Már pedig, hogy ezen eset előfordulhat, és pedig előfordulhat az 1867 : XII. törvényezikk alapján : — azt a ministerelnök ur nem fogja tagadni, hacsak nem állitja egyúttal azt, hogy a két állam kormányának szükségképen mindenben egyet kell érteni a külügyeket vezető ministerrel. Mi történik — mondom — ez esetben. De a t. ministerelnök ur önmaga czáfolta meg magát, — önmaga rontotta le ezen ellenvetésének erejét akkor, midőn arra látszott utalni, hogy van a parlamentnek más módja a maga kormányával szemben akaratát kifejezni, tudniillik a fedezet ajánlott módozatának el nem fogadása által. Bocsánatot kérek a ministerelnök úrtól, először is ezen kerülő ut véleményem szerint kevésbé méltóságos, mint az egyenes megtagadás ; más meg, ha ezen másik úthoz van joga a törvényhozásnak, akkor azon következés, a melyet