Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-392

256 392, erszágos ülés május 11. 1878. érdekben gazdag és a parlamenti szónoklat elragadó hatásával elmondott beszédére megjegyezte : — akkor csakugyan elmondhatom, hogy a t. államtitkár ur tegnapi védbeszédében elmondott variánsaival tökéletesen elérte azon ozólt, melyet másnak szemére lobbantott. És most t. ház, a t. államtitkár urnák nézetem szerint nem helyes variánsai közül még csak egy-kettőre akarok reflectálni. (Halljuk!) Azt is mondotta tegnapi beszédében — nem akarom szóról szóra felolvasni — hogy nem találkozik Angliát kivéve a világon törvényhozás, melynek többsége a gyülekezési szabadságot praeventiv intézkedések nélkül eltűrné, vagy elfogadhatná. Kérdem a t. államtitkár urat: vajon 1861-ben és 1865. óta, nem a törvényhozás többségének faetuma-e az, hogy minden rendszabályozás nélkül tartotta tiszteletben a gyülekezési szabadságot? Nem volt-e az 1874-iki törvényhozásnak ajánlkozó alkalma a gyülekezési jog szabályozására, midőn a választási 33-ik t.-ozikk 104-ik §-át megalkotta, a mely ahhoz kötötte a gyülekezési szabadságot, hogy kötelesek az illetők egy nappal előbb bejelenteni a gyűléseket? Tehát nagyon világos, hogy a törvényhozásnak nem volt szándéka a törvényt szabályozni, és még kevésbé volt szándóka azt korlátozni. Azt állitja államtitkár ur, miszerint egyátalában nem ismer az államban absolut jogot, melyet praeventiv rendszabályokkal nem volna szükséges szabályozni, De mégis létezik ily absolut jog. Hiszen ezt maga az államtitkár ur is elismeri, midőn azt mondja, hogy nem létezik oly absolut jog, melyet rendszabályozni nem lenne szükséges, tehát absolut jog létezik. De a kérdés az, ily szokásból származó absolut jogot vajon a minister van-e hivatva rendeletileg szabályozni, vagy pedig a törvényhozás. Nézetem szerint egyedül csak a törvényhozás van jogosítva szabályozni. Én tehát semmiféle oly szabályozást vagy törvényalkotást, melynek czélja az, hogy a gyülekezési szabadság korlátoztassék : sem szükségesnek, sem alkotmányosnak nem tekintem, s épen ezért csatlakozom Mocsáry igen t. képviselőtársam javaslatához. (Helyeslés a szélső balon). Gróf Apponyi Albert: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Midőn a pestmegyei kérvény feletti vita megindult, kérdeztük magunktól, hogy a t. kormány és pártja a védelemnek, melyik rendszeréhez fog velünk szemben folyamodni: azon eddig megszokott s ha nem is házszabálylyá, de már házbeli praxissá vált rendszerhez-e, melyet a második franczia császárság legkiválóbb képviselője, Eouher egyszer ily szavakkal vallott be a corps legislativ előtt: „Parlez messieurs, nous voterons", önök. beszéljenek uraim, mi majd szavazunk; vajon ezt fogják-e követni, mint eddig sok fontos kérdésnél követték, vagy felveszik-e a keztyüt és a megtámadott positió rendszeres védelmére fogják-e parlamenti erőiket sikra állítani? Megvallom, hogy a vita első napján, midőn Szilágyi Dezső t. barátom remek beszédére a ministerelnök ur röviden válaszolt, azon nézetben voltunk, hogy csakugyan a védelemnek ezen első, hallgatólagos leszavazás általi módját fogják ez esetben is követni. De a vitának második napja meggyőzött bennünket arról, hogy ez esetben kivételesen a normális parlamenti vitatkozások terére, az érveknek ervek általi leküzdésére, vagy legalább az arra való törekvés mezejére fog az igen t. kormánypárt velünk szemben lépni. És sikra állította a történt támadásokkal szemben oly tagját, ki kétségkívül a kérdés jogi oldalának kifejtésére, annak oly érvekkel, a melyek ily ügy védelmére egyátalában találhatók, a lehető legügyesebb védelmére a legalkalmasabb volt: az igen tisztelt, mély tudománya miatt országszerte ismert és elismert igazságügyministeri államtitkárt. Németh Albert (Közbeszól:) Éljen! Vivát! (Derültség.) Gr. Apponyi Albert: Az igen t. képviselő ur fejtegetéseinek, hogy ugy mondjam, jog technikai részét collegiális tisztelettel átszolgáltatom czáfolat végett azon tisztelt tagtársaimnak, kik e téren ő vele szaktudományban versenyezni képesek. Én itt competentiám csekélyebb voltát teljes készséggel bevallom és elismerem. En csak fejtegetéseinek átalános irányával akarok foglalkozni azon keretek közt, melyekben az illetékességet az átalános politikai fogalmaknak némi ismerete ós az egyszerű józan felfogás a ház minden tagjának megadja. Észjárásának két alap és sarkpontja volt. Az egyik, — mely chronologiai rend szerint másodikul volna felemlítendő, de melyet én első helyen emlitek, mert ennél sokáig időzni nem szándékom, — beszédének azon részét töltötte ki, melyben plausibilissé tenni iparkodott, hogy az országban létező állapotok, a közhangulatban rejlő forrongási anyag a gyülekezési szabadságot korlátozó kormány tevékenységet égető szükséggé tették. A t. államtitkár ur valóban merész vonásokkal festette a vörös rémet ezen háznak falaira, miden oly lázas izgatottság létezését állította és ecsetelte, hogy az ember azt hinné, hogy ezen országnak közhangulata forradalom előestéjén áll. De én a t. képviselő ur fejtegetéseinek ezen részével, azoknak egyszerű constatálásán kivül tovább foglalkozni nem szándékom, (Helyeslés balfelöl.) mert a ki tudja, a ki látja — látja pedig, a ki látni és tapasztalni akarja — hogy ezen nemzet távol attól, hogy veszélyes forrongásban legyen, inkább a lethargiának nem kevésbé veszélyes állapotában van; (Élénk helyeslés balfelöl) hogy en-