Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-387

150 387. országos Ülés május 6 1878. De a mint egyrészt a legkészségesebben elismerem mind ezeket, ugy másrészt csak is kötelességemet teljesítem, midőn egész nyíltsággal kijelentem, miszerint a kormánynak egyik administrativ intézkedése a bányászat terén, mely különben annak idején a t. ház helyeslésével is találkozott, nemcsak annak javát elő nem mozdította, hanem egyenesen annak még nagyobb mérvbeni hanyatlását idézte elő. Értem ez alatt a kormány azon rendszerváltozását, melynél fogva azon természetes viszony, mely kincstári erdeink egy része s a bányászat között az 1870-ki évig fenállott, meg lett szakitva. Kincstári erdeink egy része ugyanis az érintett évig bányaigazgatóságaink által kezeltetett. Oly erdők voltak ezek, melyek nem csak a kincstári bányászat ós kohászat, de azonkívül a magán fémbányászat szükségleteinek fedezésére is szolgáltak, és melyek terményeiket nagyobb részt máskép nem is értékesíthették volna. 1870-beu azon nézet jutott érvényre, hogy ezen erdők administratiója a bányászok kezéből, kik ahoz nem értenek, elvétessék és külöu jószágigazgatóságokra bizassék. Megtörtént! A selmeczi, nagybányai, szomolnoki, soóvári és erdélyi erdők, melyek addig a selmeczi, nagybányai, szomolnoki, soóvári és kolozsvári bányaigazgatóságok által kezeltettek, külön jószágigazgatóságokra bízattak, melyek Soóváron, Beszterczén, Nagybányán és Kolozsvárt felállíttattak, és melyekből az utolsó három még most is fenáll. Mi volt az eredmény ? Majdnem nyolcz év telt el ezen rendszerváltozás óta, és ma képesek vagyunk „sine ira et studio" felette ítéletet hozni. Hisz előttünk fekszenek a zárszámadások. Engedje meg a t. ház, hogy ezen zárszámadásokból néhány számot idézhessek, melyek a ház minden tagját képessé teeudik a tárgy felett saját beletet hozhatni. (Halljuk!) Mig bányászatunk pénztári eredménye azon időben, melyben az az illető erdőrészeknek egyesítve kezeltetett, tehát 186'8-tól 1870-ig a diósgyőri vasgyár és a zsilvölgyi szénbányák kivételével, kitett évenként átlag +747,854 irtot. Addig 1871-től 1876-ig, mely időben ezen erdőrészek által kezeltettek, ezen eredmény leszállt átlag évenkénti —885,354 frtra. Azt kellene hinnünk, hogy a bányászatnál mutatkozó ezen évenkénti 1.633,268 frtnyi jövedelem-külömbözet kifejezését fogná találni.az illető erdők magasabb jövedelmében. Sajnálom, hogy ezt illusiónak kell deelarálnom, mert mig az illető erdők 1868-tól 1870-ig, tehát a rosznak hitt bányaigazgatósági kezelés ideje alatt — mérsékelt faárak mellett — évenként átlag 156,075 forintot jövedelmeztek, addig az önálló administratió alatt ezen jövedelem •— a tulcsigázott faárak daczára — átlag évenként csak 68,008 frtot, tehát az előbbinek alig felét tette ki. Az évi vesztesség kitett ezek szerint a bányászatot és az érintett erdőrészeket együttvéve, és az első 1868 —1870-ki időszakhoz arányítva. Diósgyőr és Zsilvölgy kizárásával, évenként átlag 1.721,274, vagyis hat óv alatt 10.327,044 frtot. Kétséget nem szenved ugyan, miszerint ezen tiz millió és 300,000 frt nem tekinthető olyan összegnek, mely az állami pénztárba tényleg befolyt volna, miután az 1873-ban beállott általános üzleti pangás folytán itt is tetemes külömbözet állott volna elő. De annyi mindamellett bizonyos, hogy legkevesebbet számítva annak egy harmada meg lett volna takarítható. A jószágigazgatóságok elkülönítésével! experimentum kerül ezeknél fogva kincstárunknak 1870 óta évenként 500—000,000 forintba. Hozzájárul éhez még az is, hogy a túlságosan felcsigázott faárak folytán a kohóköltségek is nagyban emelkedvén, sok bánya, melynek érczei ezen rendszerváltozásai előtt haszonnal voltak mivelhetők, üzletet beállítani volt kénytelen. (Ugy van! a középen). T. ház! Egész objectivitással ecseteltem azon káros következményeket, melyek azon természetes viszony megszakasztasából eredtek, mely erdeink egy része s a bányászat között i870-ig fennállott. Habár készségesen elismerem, miszerint erdőgazdálkodásunk újbóli rendezése az annak előtte úgynevezett „cameralis" erdőkre nézve égető szükségnek bebizonyult: mindazonáltal tagadnom kell azt, hogy ezen szükség a bányaigazgatóságok által kezelt erdőkre nézve is előállott volna. Hiszen ugyanazon szakférfiak jelentéseinek alapján, kik az uj rendszer inaugurálásában főszereplők voltak, következőket mondotta volt Lónyay pénzügyminister ő Felségéhez 1869. június 30-án intézett felterjesztésében, melyben kincstári erdőgazdálkodásunk hiányait ecseteli: „Ezen hibás eljárásból egyes kivételek egyedül a magyarországi bányaigazgatóságok kerületeiben fordultak elő, melyek némileg nagyobb hatáskörrel ellátva, többnyire az 1848-dik év előtti korszakból fenmaradt szakképzett férfiakból állottak s ezek igyekezetének és ügybuzgóságának sikerült az általános hiányos eljárás és rendelkezés melleit is némi eredményt előmutatni." Ugy hiszem t. haz, hogy éhez nem kell eommentár! Bányaigazgatóságunk faszükséglete állandó lévén, legfontosabb feladatuknak kellett mindig tekinteniük, hogy erdeik folytonosan jó karban tartassanak. T. ház! Nem tartozom azok közé, kik be nem ismernék, hogy azon idő óta, melyben gyártele-