Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.
Ülésnapok - 1875-387
887. ©rszágog liléi május 6.1878. 145 tekintetben a t. pónzügyminister ur, valamint elődje is sokat tett arra, hogy a kincstár érdeke semmi csorbát ne szenvedjen; — és én nem akarom azt állítani, hogy ebben nincs érdem, mert világos, hogy az adókat a képviselőház azért szavazza meg, hogy azok behajtassanak, nem pedig azért, hogy papíron maradjanak. De ón azt hiszem, hogy midőn a pónzügyminister egyrészről kötelességének tartja gondoskodni arról, hogy az adók szigorúan behajtassanak, kötelessége másfelől az adózó közönségre is gondolni. Mindig csak a kincstár érdekét tartani szem előtt, s a közönséggel semmit sem gondolni: ez olyan egyoldalú eljárás, mely dicséretet épen nem érdemel. Elismerem, hogy azon intézkedések, melyek legújabban életbe léptettettek, igen alkalmasak arra, hogy az adó behajtassák, de az adózó közönség helyzete legkevésbé sem javult azon zaklatások, tekintetében melyek itt évek óta felhozatnak. Erre nézve hibáztatnom kell a t. pónzügyminister urnák kirovási osztályát, melyet eddigelé sehogy sem sikerült jól szerveznie. Évek óta hangoztatjuk ezen panaszt, t. minister ur ismételve megígérte az orvoslást; de méltóztassék elhinni, hogy ma is ott vagyunk, hogy alig van adózó, a ki tudná, tulajdonkép mennyi adó van rá kiróva. {Igaz \ Ugy van! a szélső baloldalon,) s ez ép oly nagy baj az adózóra nézve, mint maga az adóteher, mert a midőn az ember tudja, hogy bizonyos időben neki bizonyos összegről rendelkeznie kell, ha törik-szakad, előteremti azt akkorra; de midőn sem azt nem tudja, menynyi a rá rótt teher, sem azt, hogy mikor fogják azt tőle követelni: hiányzik a calculusnak minden alapja és lahetetlen, hogy a fizetésre kész legyen. Ezzel t. ház, nem nioaditjuk elő azon rendet és takarókosságot, melyet a t. minister urak oly nagyon hangoztatnak. Hogy valaki takarékosan gazdálkodjék, hogy rangirozott ember legyen : első szükég hogy ismerje a maga terheit. Számos példát tudnék felhozni, melyek azt mutatják, hogy az illető nemcsak nem birta megtudni a reá rótt adó-összegét, hanem felmenvén az adó hivatalba, bizonyos összeget mondtak neki, ő összerakta a pénzt, azután pedig egyszerre ismét kap egy intést, melyben tudtára adták, hogy adója háromszor annyit tett. Eajtam is megtörtént ez és alig hiszem, hogy van valaki a házban, akinek hasonló esetekről nem volna tudomása. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ennyit az egyenes adókat illetőleg, melyekre nézve beismerem, hogy a t. minister ur egyoldalulag, t. i. a kincstár érdekében eddig sokat tett. De miként állunk a hátralékokkal ? Ezekről nem fogok i észlelésen szólani, miután Virava t. képviselőtársam tüzetes bírálat alá vette azokat; csak is azt vagyok bátor a t. minister úrtól kérdezni, hogy mennyiben igaz — mert az adatokból nem bírom kivenni — azon értesülésem, hogy KÉPV. H, NAPLÓ 1875-78. XVII KÖTET. az illetékek hátralékai oly rémségesen felhalmozódnak, hogy később alig lesz lehetőség azokat behajtani. Akkép vagyok értesülve, hogy míg egy részről a kis összegű illetékeket a szegény emberektől a lehető legnagyobb szigorral, némelykor kétszer-háromszor is behajtják — miről tanúskodnak gyakran a házhoz intézett kérvények — addig vannak nagy urak, gazdag emberek, kiknek hátralékai 10—50,000-re, sőt 100,000-re mennek. Nem állván azonban rendelkezésemre az adat, ezekkel tüzetesen nem foglalkozhatom ; kérem azonban a t minister urat, méltóztassék figyelmét erre kiterjeszteni. Azt hiszem a t. ház megkövetelhetné, hogy az ily dolgok ne tartassanak titokban, hanem az adatok részletesen terjesztessenek elé, sőt azt hiszem, hogy mindenkorra kimondandó volna, hogy a hátralékosok névsora az óv végén közzététessék. Ennek azon kettős haszna volna, hogy mindenki megítélhetné az adóviszonyok tényleges állapotát és az illetőkre pressió gyakoroltatnék, Ha tudná azon nagy ur, hogy nyilvánosságra hozatik és össze fogják hasonlítani, hogy a szegényembernek 2 frt 50 krnyi hátraléka miatt még ágyneműjét is eladták ós hogy az a nagy ur 10—20—30,000 frttal van hátralókban: az a közvéleményt fel fogja izgatni. Sokat lehetne ós kellene mondanom az állami üzleti ágakról. De nem akarván ismétlésekbe bocsátkozni, mert részben érintettem azt az átalános budgetvita alkalmával, részint pedig azt hiszem ezúttal, midőn az évnek már második negyedében vagyunk, ugy szólván haszontalan minden ilyen megjegyzés, legalább gyakorlati hasznát ezúttal nem látom. Az adókra nézve csak egyet kívánok még megjegyezni. Én értem azt, hogy a t. minister ur ragaszkodik azon jövedelmi forrásokhoz, melyek habár nem helyesek is, de ez idő szerint leginkább fedezik az ország szükségletét. De én nem bírom felfogni, hogy mi indítja őt arra, hogy ragaszkodik oly adónemekhez, melyek igazán csak a közönség zaklatására valók. Mert az a kis összeg, melyet a kincstárnak hajtanak, oly rendkívül csekély, hogy alig jő tekintetbe. Ilyen például a kocsi-luxusadó, s a vadászati fegyveradó. A budgetben ugyan nincsenek részletezve, mert ott egy halomba vannak téve, de mint mi a pénzügyi bizottságban megnéztük, ezen kisebb adónemek közül vannak olyanok, melyek mindössze 120— 130.000 frtot jövedelmeznek. Ugyan érdemes-e ily csekély jövedelem miatt az iparosokat, saját foglalkozásúakat elkeseríteni, sőt nem csak megkeseríteni, mert még arra is van példa, hogy némely iparág, a mint ez be van bizonyítva, előbbi üzemének negyed, sőt ötödére csökkent. Ilyen például a kocsi-gyártás és az azzal összeköttetésben lévő kis ipar, a bognárság, fénymá19