Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-386

386. országos ülés májas S. 1878. 125 iránt én tisztában vagyok magammal. Szeretem ugyan a kritikát, de megvallom, hogy ha időm volna, a kritikát megírni jobban tudnám, mint bárki más. Ismétlem, vaunak oly kiáltó bajok, hogy azok megszüntetésére minél elébb kell törekedni; és szándékozom is, ha még e helyen maradok és mihelyt időm lesz rá, enqueteket tartani és nagyon komolyan intézkedni a bajok megszüntetése vé­geit, így például a közép tan-intézeteknél azon tul­terhéltetésnek, mely alatt a fiatal generatió szen­ved, véget kell vetnünk: mert annyira fejlődtek a dolgok, hogy a gymnasium most nem készíti elő a gyermeket az egyetemi oktatásra, de el­tompítja elméjöket. (Ugy van \ Ugy van!) Ismét­lem tehát, mihelyt az idő engedi, igen komolyan fogok foglalkozni e kérdéssel. Szememre vetette Schwarcz Gyula képviselő ur, hogy túlbecsülöm erőmet és magamra válla­lok oly terhet, melynek nem felelhetek meg. Biz­tosítom, hogy nem én vállaltam magamra e ter­het, hanem ez a helyzet, a situatió követelménye volt; nekem ebből semmi anyagi hasznom nincs és mint a nyilatkozatokból látni, valami nagy dicsőséget sem tudtam feláldozásom árán szerezni. Helfy képviselő ur felszólalásában megemlí­tette a kisdedővódákat. Bátor vagyok őt arra figyelmeztetni, méltóztassék megtekinteni a minis­teri jelentés 423. és 424. lapját; ott ván erre nézve a kimutatás. Egyébiránt ez alkalommal is ismételnem kell, hogy nézetem szerint kisdedóvó­dák felállítása nem az állam feladata, hanem tár­sadalmi feladat. Az állam feladata, hogy a hol ily törekvések mutatkoznak, azokat támogassa, (Helyeslés) és méltóztassék elhinni, egyetlen köz­ség sem fordult hozzám, a mely ily intézet fel­állítására törekedett, a nélkül, hogy nemcsak er­kölcsileg, hanem a lehetőségig pónzerővel is ne támogattam volna. (Helyeslés.) A mi a felnőttek oktatását illeti, ennek haszna iránt tisztában vagyok és itt a fővárosban elő is segitettem a lehetőségig, tehát ez is pénzrovat, és ha egyszer a magyar álíampénzügyei oly állapot­ban lesznek, hogy ez irányban is hozhatunk ál­dozatot, ha még akkor minister leszek: én részem­ről ez irányban meg fogok tenni minden lehetőt. Kérem a t. házat, méltóztassék az előirány­zott összeget megszavazni. Simonyi Ernő: T. képviselőház! A tárgya­lás alatt levő rovatra, és azokra, a mik előttem mondattak, igen rövid egy pár megjegyzést aka­rok tenni. A minister ur azt mondja, hogy állami iskolákra, szükség volna, de nincs rá pénz. Én ugy emlékszem, hogy néhány év előtt t. barátom Kállay Ödön indítványára a népiskolákra az ország egy milliót szavazott meg. Akkor a minister nem volt képes azt elkölteni, azt mondta, hogy ez sok, neki annyi nem kell. Azóta a népnevelésre szánt­összeg mindig csonkittatott, mindig itt gazdálkod­tak, inig G80,000 frtra apadt. S ez is nagyrészt nem szigorúan népnevelésre, elemi nevelésre for­dittatik. Én ugyanis a nép ós polgári iskolák szük­ségletét nem tartom ezen rovat alá tartozónak; ide én csak a népnek elemi oktatását számítom. Ha tehát arról van szó, hogy nincs pénzünk: ennek részben maga a kormány az oka, mert a kormány előterjesztései folytán a mindent hódo­latteljesen megszavazó képviselőház megszavazta mindazon előterjesztéseket, melyeket a minister ur tett, tekintet nélkül arra, hogy mit határozott a képviselőház tegnapelőtt, ma azt szavazta meg, amit a minister ur kivánt. Ami azon észrevételt illeti, hogy a minister ur nem kereste a két ministerium egyesülését, hogy az a situatió következménye, ebben én is' igazat adok a minister urnák és részemről a meny­nyire én képes vagyok tenni, felmentem azon szem­rehányástól, melylyel Schwarcz Gyula képviselő ur illette, s elismerem, hogy a situatió hozta ma­gával. Az olyan betegség volt a pártban, mint a vérszegénység az ember testében. Mikor nincs egyén, ugy teszünk a hogy lehet. Ami illeti egyébiránt a minister urnák utolsó észrevételét a kisdedóvodák tekintetében, ón azt fontos kérdésnek tartom. Évek óta meg vagyok győződve arról, hogy Magyarországon sem a nép­nevelést hathatósan előmozdítani, sem a magyar nemzetiséget czélszerüen terjeszteni, sem a népe­sedési arányokat megjavítani czólszerübb módon nem lehet, mint a kisdedóvodák átalános behoza­talával. Azt mondja a minister ur, hogy ez nem az állam feladata, hanem feladata a társadalom­nak. Én megengedem, hogy szükséges, hogy éhez részben a társadalom is járuljon. Hanem azt óhaj­tanám, hogy a kormány felismerje e kérdés nagy fontosságát és horderejét, és hogy elkövessen min­dent arra, hogy a társadalmat ezzel ellássa és más részről elkövessen mindent arra, hogy az állam segélyt nyújtson ott, hol arra szükség van, s a hol azt hasznosan alkalmazni lehet. Ha arról van szó, hogy a minister nem fordít­hat többet e czélra, azt megengedem, mert hiszen erre még tanítani kell népünket. Voltak emberek, a kik vállalkoztak s a kisdedóvodákat behozták a városokba és most ott vannak ezek az intézetek, ahol igazán véve Magyarország sajátságos viszo­nyai szempontjából legkevésbé szükségesek és hasz­nosak. Es ezen intézetekre fordították azon 22,000 frtot, mely ezen czim alatt a költségvetésben elő van irányozva. Fordították pedig sinecurák meg­teremtésére, fentartására, szóval oly elemek táp­lálására, melyek máskép nem volnának képesek megélni. Én tehát azt óhajtanám, hogy a közoktatási minister, ha már másként nem lehet, hát sociális téren mozdítsa elő a kisdedek oktatását. Tanítsa

Next

/
Thumbnails
Contents