Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-386

126 386 országos ülés május 8.1878. meg a közönséget arra, hogy a ministerium nem arra való, hogy kenyeret osztogasson azoknak, a kik másként nem tudnak maguknak kenyeret keresni, a kik gyámoltalanok. Ha a ministerium tanítja arra a népet, hogy vannak oly intézetek, melyek áldozat hozatalt igényelnek; és ne csak azt helyezze mindig kilátásba, hogyha jól viselitek magatokat, kaptok hivatalt, és nem tudom miféle konczot az államtól. {Helyeslés a széhö balfelül.) Hanem ezen budgetben még egy sajátságos tünemény is mutatkozik, s ez az, hogy a magyar állam legtöbbet tesz a népnevelés téren a reáltanodák és a tanárképezdék felállítása körül. Ezek nagy számban vannak az országban. En megvallom, hogy — meglehet az én hibám, én nem tanítottam 22 évig és nem tanultam 22 évig, mint Pór Antal képviselő ur, hanem hát valamicskét én is tanultam és én is tanítottam — már ugy, a hogy tudtam, a hogy bírtam, — azt nem voltam képes fölfedezni, hogy egy jóravaló gymnasium és reáltanoda közt mi a különbség? Én ezt nem tudom fölfogni. Meglehet, hogy van köztük különbség, hanem az én eszem nem elég éles, hogy azt feltalálja, és azt gondolom, hogyha a reáltanodák helyett, ott a hol szükséges, gymnasiumokat állítottunk volna : elértük volna azon czélt, melyet ma elérünk a reáltanodák által. Ami pedig a másikat, a tanitóképezdék felállítását illeti, megengedem, hogyha iskolákat akarunk, azokban tanítókra van szükség; hanem, hogy annyi intézetre legyen szükségünk, amennyi felállíttatott : azt én nem akarom tagadásba vonni, hogy szükség van rájuk ; de nekem az élet tapasztalata azt mutatja, hogy még nem elégséges arra, hogy valaki tanári állomást kapjon : hogy tanárrá legyen képezve ; mert én tudok embereket, kik a legjobb bizonyítványokkal bírnak, miszerint a tanári vizsgát letették, de éveken át sem nem voltak képesek állomást nyerni, mert szerencsétlenségükre nem a kormánypárthoz tartoztak. (Helyeslés a szélső halon; zaj a középen.) Hát mondjuk meg, hogy ezen tanitóképezdék egyedül a kormánypárt hivatalnokainak szaporítására lettek felállítva. En megengedem, hogy ez helyes és czélszerü intézmény, de hogy államköltségén volna fentartandó, azt nem látom be. Ha a ministerium talál egy privát jövedelmet, a miből azt fentartbatja: az ellen semmi kifogásom nincs ; de hogy államköltségén tartassák fen, az ellen sokkal több kifogásom van, mintha azt mondja, hogy a kisdedóvodák fentartása nem az állam ügye. En a kisdedóvodák felkarolását nagyon az állam feladatának tartom, különösen nálunk, mert ha van módja annak, hogy Magyarországon a magyar nemzetiség terjesztése erőszak nélkül történjék, hogy ellenszegülésre ne találjon; ez csak a kisdedóvodák által lehetséges, de nem a várósokban, hanem a falvakban kell azt tenni. Hiszen lehet a városokban is, hanem itt már egészen kirekesztői eg a társadalom feladata, mert itt a társadalom eléggé felvilágosult és vagyonos arra, hogy belássa annak szükségességét és hasznát; de a falukon sem ez, sem a másik nincs meg. Azok az emberek, a kiknek számára szükséges a kisdedóvoda, a kiknek részéről hasznos szolgálatot tehet az államnak ; nem képesek sem azt felfogni, hogy miben van a kisdedóvodáknak haszna, sem nem képesek azon költséget előteremteni, amely azok fentartására szükséges. Nem szükséges, hogy a falukon valami nagyon czifra kisdedóvodák legyenek ; legyen egy egészséges helyiség, ahol a gyermekek mindenféle bajoktól megóvathatnak és legyenek magyar dajkáik, a kiktől játszva megtanulják a magyar nyelvet: ez a fő feladat. Nagyon kevés fontossággal bír még az is, hogy azon évek alatt, a melyeket ott töltöttek, megtanúlták-e az a, b, c-t. Ha megtanulták, annál jobb ; ha nem tanulták, az sem baj. De szükséges, hogy magyarnyelvű tanítótól magyarul tanulják azon ismereteket, melyek az iskolákban taníttatnak. Most előfordul azon eset, — mert az mondatik, hogy a tanárok a kik magyarul tanítanak, jutalmat fognak kapni, — hogy Liptó-, Turóczvagy Arvamegyében, találkozik az ember az utezán a gyermekkel, aki azt mondja, „Dicsértessék a Jézus Krisztus" szépen magyarul, de ennél azután többet nem tud, és a tanár jutalmat kap, hogy megtanította a gyermekeket magyarul. Nekem más fogalmam van arról, hogy miképen kell a nyelvet terjeszteni és tanítani, nálunk pedig magyaroknál az állami nyelv terjesztése ugyanazonos a nemzetiség terjesztésével és az állam erősödésével. Én tehát igen óhajtanám azt, hogy a ministerium belátná, hogy azon nyomorult 22,000 frt, mely a népnevelésre szánt összegből a kisdedóvodákra fordittatik : igen csekély összeg. Mint mondám, itt a felső nép- és polgári iskolák szükségleteire 180,000 frt fordittatik, ez nézetein szerint egyáltalában nem tartozik ide. Itt van egy másik tétel: a néptanítók lapja kiadására 10,000 frt. Már engedelmet kérek, a néptanítók elegen vannak arra, hogy egy nyomorult heti lapot fentartsanak, azért nem szükséges, hogy az állam sinecurakat fizessen, embereket tartson, kik ingyen élni akarnak. E 10 ezer frt kiadást én összeköttetésbe hozom azzal, mit Schwarcz képviselőtársam előhozott, a tankönyvek elárusitására nézve, s azt kérdem: hol van e lapnak jövedelme? Mert valami jövedelme csak van ? S mi történik e jövedelemmel ? En óhajtottam volna, hogy a minister ur felelt volna arra, amit Schwarcz képviselőtársam kérdezett, mert az nem felel meg az állam érdekeinek, hogy 3—400,000 tankönyv elárusitásából csak 10,000 frt bevétel irányoztatik elő. Ez nem alapulhat valóságon. Azon pénznek valakinek