Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-379

376 379 országos ttlés áprll 8.1878 nom azt, hogy három napig tartotta szükségesnek várni, mig felszólalni méltóztatott. Igen természetes, hogy a ház ezen része belefáradván abba, hogy a szónokok mindig egyoldalról szólanak, a nélkül, hogy a túlsó oldalról ellenmegjegyzéseket lehetett volna hallani, végre aztán a budgetről áttérittetett a dolog oly tárgyra, mely azzal szorosan kapcsolatban nincs, ennek ismét nem az ellenzék az oka. Ugy látszik, hogy csak a kormánynak és a kormánypártnak állott érdekében, hogy a vita az ismert tárgyra tereitessék. Jól méltóztatik tudni t. ház, hogy a kormánypártnak egyik kiváló tagja Szapáry Gyula gr. volt az, ki a vitát a budgetről el és a pártalakulások kérdésére átvitte. Én telát a magam részéről kénytelen vagyok ugyanezen kettős irányt követni és bátor leszek röviden megtenni észrevételeimet a budgetre vonatkozólag, szemben különösen a pénzügyminíster úrral és azután pár szóval véleményemet a másik fontos tárgyra nézve is elmondani. {Halljuk.) Mindenekelőtt tisztába kell hoznom ugy szólván az én személyes ügyemet a pénzügyminister úrral. A t. pénzügyminister ur szives volt engem felkeresni, mint monda és előadni, hogy ón múltkori beszédemben egy egészen uj tannal leptem meg az országgyűlést, és különösen őt; t. i. azon tannal, hogy a jelen kormány a legjobb, a legkedvezőbb körülmények közt vette át a kormányt azon tekintetben, hogy a pénzügyeket rendezze. S mit mondott erre a pénzügyminister ur? Azt mondotta, hogy rendkívül élénk fantasia kell ahoz, hogy valaki annyira rózsás színben lásson oly helyzetet, a minő az volt. Előadja, mily rósz évek voltak azok, melyek kormányzását megelőzték, előadta az 1873-iki nagy pénzválság következményeit, előadta a keleti bonyodalmakat, ós idézte nekem Anglia egy bizottságának jelentését, a melyből kiderül, hogy maga Anglia 3000 milliót veszített a nagy pénzválság miatt. Ugyan kérdem, mi köze van ennek ahhoz, a mit én állítottam ? Hogy a pénzválságnak minő következményei voltak, azt sokkal inkább kellett éreznie a pénzügyminister urat megelőző pónzügyministereknek ; és mielőtt méltóztatott a tárczát elvállalni: azon helyzetet már nagyon tetszett ismerni, és ha ennek daczára mégis azt méltóztatott ígérni, hogy az ország pénzügyeit rendbe fogja hozni, ez annak a jele, hogy azzal bizonynyal mái* számot vetett ós mégis megígérte a javulást. Hogy Anglia 3000 milliót veszített, azt elhiszem anélkül, hogy a pénzügyminister ur okmányokkal bemutassa és azt mondom, hogy irigylem azt az Angliát, Magyarország bezzeg nem volt azon helyzetben, hogy veszíthessen, fájdalommal kell oonstatálnom, hogy azon veszteségben, mely a külföldöt óz'te, mi is részesültünk, belevonatván a keleti vasút papírjai ; de Magyarország nincs azon helyzetben, hogy idegen papírokba helyezze a pénzét, mert saját papírjait is kénytelen külföldre vinni. Annál kevésbé birom felfogni azt, hogy mi köze volt a pénzügyminister ur működésének és átalában a kormány működéséhez a keleti bonyodalomnak. A pénzügyminister ur, mint látom összecsapja kezeit, hát én is összecsapom ellenkezőleg. {Derültség.) Ugyan kérem, minő munkát adtak önöknek a keleti bonyodalmak ? Hiszen önök nem foglalkoztak azzal, foglalkozott azzal Magyarország, a magyar nemzet, a magyar nép. {Ugy van! a szélső halon.) De hogy a magyar kormánynak lett volna valami köze a keleti bonyodalomhoz, azt tegnap hallottam először. S különösen a pénzügyekre nézve, hát csak annyi volt köze, a mennyiben igen is önök jónak láttak két és fél évvel ezelőtt Bosniában ós Herezogovinában bizonyos nagyszabású politikát megmditani, melynek következménye az volt, hogy ezen uj kedves testvérjeink hozzánk menekültek és reájok kellett költenünk milliókat. Ezt elismerem, de hogy a keleti bonyodalom ezen kívül a legkisebb befolyással lehetett volna azon programúira , melyet a pénzügyminister ur elénk terjesztett, azt kereken tagadom. Tény az, hogy a pénzügyminister ur átvette a tárczát 1875-ben olykóp, hogy el volt látva az egész 1875-iki évre, sőt a volt pénzügyminister ur akkori jelentése szerint annyira el volt látva, hogy még 1876-ra is át lesz vive bizonyos pénzkészlet. A minapiban a t. pénzügyminister ur Simonyi Ernő t. képviselőtársamnak válaszolván, tagadta, mintha a ministerelnök ur azt állította volna, hogy a kormány átvételekor önöknek, hogy az első hónapokban azzal kellett küzdeniök, hogy az ország fizetésképességét fentartsák. Erre más választ nem adhatok, mint hogy fölolvasom a ministerelnök urnák ide vonatkozó szavait, melyek igy hangzanak, „akkor néhány hónapot csak azon tevékenységünk foglalta el, hogy megmentsük az ország fizetési képességét, de a pénzügyek rendezéséről akkor szó nem lehetett." Tehát igaza van Simonyi Ernő t. barátomnak, hogy itt az egyik oldalról minden esetre nem állíttatott az igazság. Bocsánatot kérek a t. pénzügyminister úrtól, én elismerem, a mint elismertem mindig, fényes szónoki tehetségét, hanem egyet mégis megkívánok tőle, — épen azért mert fényes szónoki tehetség, ós nem szorult rá, hogy kerülő utakon járjon, — megkívánom tőle, hogy ne vegye ki a leggyengébb érveket, melyeket esak mellékesen emiitettem, hanem méltóztassék megezáfolni azt. a mire az illető okoskodás súlya volt helyezve. Ezek mind mellékes dolgok voltak nálam annak bebizonyítására, hogy kedvező körülmények közt vállalta el a kormány. A legfontosabb érv az, s ezt tagadni nem lehet, hogy annyira kedvező volt