Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-377

338 377 országos ülés ápril 5 1878 Ismétlem, hogy az idő rövidsége miatt lehet, hogy itt-ott tévedések csúsztak be, s nem állok jót egyátalában a teljes helyességért, ámbár oly segédeszközök felhasználásával állíttatott össze e tabella, mely nekem a helyességről elég kezességét Játszik nyújtani. Nézzük most az 1874. évet. Előirányoztatok 33 millió deficit, de az 1873. év hatása alatt, a mely akkor még egész súlyával éreztette magát, mutatkozott 61 millió, mint ezt a közkézen forgó zárszámadásokból tudjuk. 1875-re előirányoztatott 21-7 millió deficit, lett 40"5. 1876-ra 12 millió, s lett 31, de mindenütt az az eset, hogy az előirányzott deficit túlszárnyalva van a valóságban beállottal. Miért ? talán azért, mert positiv alapokra fektettetett a bevételi előirányzat? Nem, hanem azon átalam ismételve mondott okból, mivel a hanyatló processus még mindig tartott, tehát minket mindig meghazudtolt, kik az előidő alapján állottunk. De ha vesszük az 1876. és 1877-ki kimutatások eredményét, azok javulást mutatnak ezen tekintetben, az eltérések évről-évre kevésbé kedvezőtlenek és nem habozom kimondani, hogy az 1878-iki előirányzat realitása iránt nem aggódom. Más az ezentúl fölmerülhető kiadásoknak kérdése. De ha csak annyi lesz is a deficit, mint előirányozva van, ugy is 17—18 millió leszen az, nekünk semmi — ugy mondják — ez sem kevés. És ha a kiegyezés olyan lesz, a minőnek contemplálva van és ha az erők emelése érdekében különben sem történik semmi —- ugy mondják — akkor nem megyünk czélra, kötelezettségünknek nem leszünk képesek megfelelni. Simonyi báróval szemben Szapáry Gyula gr. neheztelte az olyféle enuntiatiokat, a milyeneket ő kötelességének tartott itten megtenni. Én vele e tárgyban nem vitázom, és pedig annál kevésbé, mivel részemről nem esem kétségbe a fölött, hogy még azon esetre is, ha a kiegyezés ugy lesz létesítve, a hogy czóloztatik, de azonkívül megtörténik minden, a minek megtörténnie lehet és kell: a helyzetnek nagy erőfeszítéssel, idők folytán ugyan, de urai lehetünk. Nem mondom, hogy leszünk, hanem lehetünk, csakhogy oly áron, a milyen különben nem lenne szükséges, a fejlődésnek oly mérvű megakasztásával, a mely különben elkerülhető lett volna. Azért ismétlein, ón nem vitatkozom. De kérdem őt magát, hogy ha egyes enuntiatiók hitelünknek — mire pedig nagy szükségünk lesz is a jövőben — árthatnak: vajon Simonyi b. enunciatiói alkalmasabbak-e erre, vagy a t, barátoméi. Ha reducáljuk a két képviselő ur által mondottakat, hát Simonyi Lajos b. képviselő ur azt mondta, hogy nem elégíti ki szükségleteinket azon medencze vize, a mely tápláltatik oly forrásból, a melynek tartalma, inig a medenczéhez érne, jobbra-balra elvezettetik, más szóval, ha a mi népünk adózási áldozatai esetleg nem magunknak, de az osztrák kincstárnak válhatnak javára, akkor ily derivatio mellett nem leszünk urai a helyzetnek ; míg Szapáry t. barátom azt mondja: azon forrás, mely adja a vizet, kiapadóban van, mert azon társadalomnak a parasztja nem dolgozik, középbirtokosainak fiai szüleik kegyelmén tengődnek, ha teljes korúak lettek is, az előkelő ifjak pedig mindenüket elköltik, akkorron kérdem: ha ez igaz, hova kellend jutnunk ? nemde a tönkrejutáshoz ? Elhiszem, hogy kivételesen igaz, egészben nem lehet; különben azon medencze már kimerült volna, mert hogy az ilyetén forrásnak a vize el is vezettessék s azon medenczét is táplálja : az teljes lehetetlen. Én igenis azt mondom, ha mindkettőjüknek igaza van, és ha ezt az igazságot mindketten hirdetik : akkor a leverő hatás ott lesz nagyobb, a hol a forrás kiszáradása állíttatik, vagy az, hogy a kiszáradáshoz közeledünk, nem pedig ott, ahol a viznek egy időre elvezetéséről van a szó. Én t. ház szükségesnek tartom e bajnál immorálni annyival inkább, mert én ezen panaszokat nem tartom alaptalanoknak. Szlávy József: Igaz ! Kerkapoly Károly: És ha az én t. barátom Szlávy azt mondja : igaz, csak azt mondja, a mit ón is vallok, és nem egyszer e házban szintén kifejezésre hozni kötelességemnek tartottam is. Csakhogy kettőben térek el t. barátomtól gr. Szapáry Gyulától. En ezt — sajnos, — a kelleténél, a megengedhetőnél gyakoribb esetek közé sorozom ; de nem ismerem el átalánosságban, másfelől meg nem vallom azon nézetet, hogy ezen társadalmi bajt orvosolni államilag ne iparkodjunk, mert ugy sem lehet Én azt állítom, hogy igenis orvosolni kell, mert lehet; és ha állami hatással nem lehet: akkor sehogyan sem, miután a megveszett társadalom maga-magát saját erejével nem regenerálhatja, mert miként vezesse a vak a világtatalant ? Ha az államilag szervezett nép valamire képtelen: azon állami szervezetbői kivetkőztetve, tehát leghatalmasabb működési formájától megfosztva még képtelenebb. Ezért van igazuk azoknak, akik minden olyan védegylet-féle törekvésen mosolyognak. Ezért nem egész alapnélküli, ha az ipar felvirágzására való törekvés czéljából létesített egyleti mozgalmakra, mig magukban állnak, mosolylyal néznek ; mert a mire a nép állami szervezetében képtelen ós képtelennek bizonyul; arra is hogy azt az egyeseknek ily sporadikus törekvései elérjék, vajmi kevés kilátás van. (Igazi bal- és jobbfelöl.) Ezt államilag kell sanalni, ós hogyan ? (Halljuk!) Azok, a miket elmondottam, részben ide is tartoznak. Nem egyszer hallottam hirdetni, hogy népünk rest, dologtalan és hogy nem szeret takarékoskodni, Panaszkodtam érte magam is. De épen az a kivétel, melyet t. barátom kiemelt,