Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-377

377. országos illés ápril 5. 1878. 325 igenis hazánkban felekezeti, mondjuk református, lutheránus nézetek és hajlamok folynak be arra, hogy politikánk minden körülmények között Németországhoz lánczolva maradjon. (Derültség) És én más külügyi politikát, mint magyar és osztrák érdekpolitikát nem ismerek, és csak ezen tekintetből tarthatok megítélendőnek minden szövetséget. (Helyeslés hatról.) Még egy dolgot akarok röviden felhozni. (Halljuk ! Halljuk !) Ha mi nemcsak Németország által fenyegettetünk, de Olaszország által is veszélyeztetve vagyunk; ha nekünk Oroszország aggresiója ellen nyugaton coalitióra van szükségünk : akkor nem tanácsos folytatni azon politikát Olaszországgal szemben, a mely talán hagyományos és e szerint gr. Andrássy előítéletével nem találkozik, de igenis azon politika, melynek Lombardia és Velenczében már egyszer megadtuk az árát. Én igenis, tudok képzelni olyan szövetséget Olaszországgal, a hol a „do, ut des" elvén nemcsak egy ellenségtől megszabadulunk, hanem egy becses szövetséget nyerünk. A külügyi politika további folyamára nézve röviden megemlítem azt, hogy Oroszországot meg lehetett volna gátolni a hadüzenetben akkor, ha — mielőtt Oroszország a háborút kezdeményezte : monarchiánk erélyesen fellépett volna, és hiába mondják nekünk, hogy akkor a támadás bennünket ért volna. Mert annyit csak kell érni a német szövetségnek, hogy Oroszországgal egyszerre ne támadjon bennünket, sőt az orosz szövetséges nyílt támadása ellen megvédjen; hogy midőn mi csak saját érdekeinket védelmezzük, akkor ne mondassék nekünk : ha ti nem engeditek Oroszországot rablő hadjáratba menni, akkor titeket megtámadunk. Mert ha nem így van a dolog, akkor a szövetség alapjaiban hibás. De mi nem is azért engedtük Oroszországot háborúba menni, mert félünk Németországtól, hanem mert nem hittünk a háborúban — a mint emlékszem a pénzügyminister urnák a rente-kibocsátásakor mondott szavaira, midőn ő így szólott: most van alkalmas idő a rente kibocsátására, mert Oroszország nem mer háborúba menni, nem ellenünk, de a Török ellen sem, mert a mi támogatásunkról nincs biztosítva. És ime rövid hetek alatt csalódtak a t. kormány férfi ai. Az elmulasztott alkalmak politikájának talán legflagransabb, legkézzelfoghatóbb bizonyítéka az volt, midőn Plevna után az egész nemzet követelte, hogy Törökország integritásának megvédelmezésére és az orosz támadás bevételére könnyű szerrel a nemzet hozza meg az áldozatot, s a kormány azt visszautasította. Ma ugyanazon kormány sokkal nagyobb háborúra kénytelen a nemzetet előkészíteni. Hogy mi az eredménye e politikának, tudjuk az előttünk fekvő san-stefanói békéből, ítéljen a kormány ebből, a multak következménye ez. E multak politikájának következménye a jelen helyzet is, mely nem más, mint a háború előestéje. Az igen tisztelt ministerelrök ur tegnapi előadásában sokat hánytorgatta azt, hogy milyen következetes volt a kormány saját politikájához, hogy legnagyobb érdeme az, hogy a nemzet sürgető közvéleményével ellentétben megállotta helyét, s kileste azon kedvező alkalmat, melyet most örömmel üdvözölünk. Ha a következetességre méltóztatik hivatkozni, akkor mi nem feledhetjük el a következetlenséget. Emlékezünk arra, hogy midőn a keleti háború kezdődött: a kormány politikájának czéljául a status-quo ameliorét tűzte ki, t> hát Törökország integritását a statusquo reformja alapján. E programmot mindnyájan üdvözöltük. Ezzel hitegettók a nemzetet. Később a síatusquo ameliore programmja elenyészett, helyébe lépett a béke fentartása. Ezt is helyeseltük ; de a béke nem tartatott fen s nem sokkal a nagyhangú béke-nyilatkozatok után kitört a háború. Mikor a háború meg volt, akkor azt mondták, hogy a kormány szándéka a háborút localisálni. Hiába mondtuk mi, hogy nekünk ott olyan érdekeink vannak, melyek ezt nem engedik meg; a kormány fejébe vette, hogy a háborút localisálni fogja, neki szövetségesei vannak. Lehet-e a háborút localisálni. Ma látjuk Anglia készülődéseiből, hogy egy nagy világháború van készülőben. A nemzet nyugtalanságával szemben a kormány mindig azt mondotta, hogy érdekeinket meg fogja óvni, a nélkül, hogy speciálisába volna ezen érdekeket. S mit látunk ? Hol lettek érdekeink megvédve ? Hegedüs Sándor (közbeszól:) Hol lettek megsértve ? (Mozgás. Halljuk ! bal/elöl.) Elnök: Méltóztassék csendességben meghallgatni a szónokot és ha tetszik, megczáfolni; de ne méltóztassék közbeszólani. (Helyeslés.) B. Kaas Ivor: Ezen naiv kérdésre én nem is akarok felelni. (Tetszés balfelöl.) Azután a kormány biztosított bennünket, hogy nem fog uj szláv államalakulásokat tűrni; sem Szerbia, sem Montenegró nagyobbodását, sem egyátalában oly uj államalakulásokat meg nem enged, melyek érdekeinkbe ütköznek. Ma látjuk, hogy Szerbia tényleg megnagyobbodott, Montenegró megnagyobbodott, Bulgária tényleg szerveztetik, Bessarábia tényleg elfoglaltatik. Hogy mindezen dolgokon háború által segíteni lehet, azt nem tagadom; de hogy érdekeink békés utón meg lettek vagy lehetnek óva: azt igenis kereken tagadom. (Helyeslés halfelöl.)