Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-374

S74. országos illés ápril 2. 1878. 267 uyiban kilátást nyújt, a mennyiben a tömösi va­sút, a fiumei kikötő, melyek most a közlekedési tároza budgetében 3 milliót tevő kiadási tételt képeznek : már 3 879-ben a költségvetésből kiesnek és igy o czimen mintegy 2 millió frtnyi teher­könnyebbitós álland elő ; a mennyiben továbbá a vasutak kamatbiztositásának költségei 1879-ben ismét fél millióval szállhatnak le és az 1873. évi kincstári utalványok eonversiója következtében (tudvalévő dolog, hogy ezen szerencsétlen költ­csönnek felét f. ó. decz. utolsó napjáig be kell váltani) az államjószágok kisebb részleteinek ela­dásából befolyó összegek, ismét az állam szabad rendelkezésére esnek, mi három negyed millióra tehető. Részemről ezen remények teljesülése el­len kifogást nem teszek, nem is hasonlíthatom ezen tételeket Helfy által emiitett segitséggal, a mint is valószínűnek tartom, hogy a szeszadó, a bélyeg és az utvám-törvényekből jövő évben egy millió frtnyi jövedelmi többlet várható; de hogy az állami többi jövedelmek emelkedésének átlaga 1876 és 1877-ben 3 ós 4 miliő közt mozogván, feltehető, hogy ezen a téren is jövő évben két millónyi jövedelmi emelkedés érhető el : azt bár lehetségesnek, de valószínűnek nem tartom. Mi már hét év óta évenként emeltük az egyenes és indirect adókat azon hitben, hogy a deficit be­szüntetésére szolgálni fognak az uj adók, melyek azonban, mint a maga idejében már 1870-ben előre mondottam, — hazánk erejét messze túlszárnyaló, de a volt ministerek által folyvást szaporított ki­adások örvényében elvesztek. Szántó-vető népünk, mely azonkívül még rósz aratásokkal is küzkö­dött, lehetőleg elszegényedett, ugy hogy már 1874. és 1875-ben még a só-jövedék is csökkent. Né­pünk fizet a mennyit lehet, és bár nem sietve, de utoljára megadja pénzét az államnak, ha van. A mint azonban igen mérsékelt, saját szükségei fe­dezésére kevés pénzre szorult: ugy az államtól is követeli, hogy tőle többet ne kérjen, mint a meny­nyit fizetni bír. Ezen határnak már is küszöbére lép­tünk, s azon tul lépve menthetetlen könnyelmű­séggel fosztanánk meg államunk közhitelét legbiz­tosabb életrugójától, a nép áldozatkézségétől. A pénzügyminister azon előadásából, melylyel a budget benyújtását kiséri, azt tudjuk, hogy a jövedelmek 1877-ik év három első évnegyede alatt 10 J /s millióval emelkedett, ebből az egyenes adókra 6.600,000 frt, az indirect-adókra és a jövedelem többi ágazataira 3.800,000 frt esik, 64 adófelügyelő közül csak 5 volt olyan, a mely az előirt összes egyenes-adónak 90 százalékát sem hajtotta be, de csak is ott, hol egyszersmind nagy elemi csapások voltak, mint Szabolcs, Temes, Arad, Krassó és a nagyenyedi kerületben. — Ha ezen adatok azon megnyugtatást nyújthatnák az országnak, hogy az ekép rendesen behajtott állami jövedelmek a deficit lassanként! megszüntetésére. nem pedig — ugy mint ezelőtt — az eddigi kiadá­sok folytatására fognak szolgálni: magam is meg­nyugodnék államháztartásunk egyensúlyának re­mélhető helyreállítása iránt; de bocsásson meg a pénzügyminister, ezt a megnyugtatást egyedid a jelen budgetből az ország nem merítheti, sőt sa­ját előadásából sem. Azt monda ugyanis, hogy bár 1878-ra sok megtakarítani való nem maradt, mégis megtörtént ez irányban is annyi, a meny­nyi lehetséges volt; elismerni azonban kénytelen, hogy a költségvetés 6. cziménél tetemes emel­kedések történtek. Az államadóssági kamatok 830,000 írttal magasabbak, és igy 82 millióra rúgnak, a nyugdijak 182,000 írttal, tehát 3.822,000 frtra emelkedtek, Horvát-Szlavon országok és a határőrvidéki beligazgatási költségei 137,078 írt­tal és igy 5 392,000 frtra szaporodtak, az igaz­ságügyi táreza majdnem fél millióvá!, a vallás­os közoktatásügyi ministor 82,000 írttal magasabb összegekben irányoztattak elő. Már ezen két ministeri tárczára nézve azon kérdést el nem hallgathatom: hová fog ez vezetni, ha a ininisteriüm a legszi­gorúbb takarékosság szempontjából saját kebelé­ben nem fogja vaskézzel érvényesíteni, mire épen a pénzügyminister hazánk pénzügyi viszonyai kényszerítő hatalmánál fogva hivatva van. Igaz, némi fájdalommal tapasztaltam a pénzügyi bi­zottság kebelében, hogy bár némely kiadások el­len a pénzügyminister nyilatkozván, egyenesen kimondotta, hogy azokat nem fedezheti; a bizott­ság többsége, (melyhez egy esetben a statistikai hi­vatal költségeinél az ellenzéki tagok is csatlakoztak,) (Élénk derültség.) mégis javaslatba hozta akiadást. Ily eljárás természetesen a ministereket nem buzdítja takarékosságra és bármit beszélnek bizonyos kö­rökben más elsőbb helyet foglaló érdekről és beruházásokról: ezeket háttérbe szorítani hazafiúi kötelességünk addig, míg az államháztartás ren • dezése tettleg biztosítva nincsen. A ki időközben akár a műveltség, akár a közlekedés, akár a hu­manitás tekintetéből is terheket akar róvni a nem­zetre : az kedélyes cosmopolita lehet, de nem ma­gyar hazafi, mert hazája létét veszélyezteti. (Ra­gályi Nándor közbeszól: A nemzetnek lehet, de magunknak nem!) A mint tehát elismerem a pénzügyminister urnák e tekintetben bebizonyí­tott erélyót, ugy más részről, azon körülménynél fogva, hogy a keleti vasútnál, (Halljuk !) — a mint előadásában maga bevallotta, az utolsó évek elemi csapásai és a mint ón állítom, — az eredéi i gondat­lan és hanyag felépítése által okozott nagyobb mérvű reconstructiók költségei folytán, nem csak azon tíz millió aranyforintnyi vételárnak kamatai elmaradtak, de az állam még 600,000 irtot hozzá fizetni volt kénytelen : arra figyelmeztetem, misze­rint az állami kincstárnak sokkal nagyobb szol­gálatot tett volna, ha ezen vétel elleni inditvá­I nyomat elfogadván, egyszersmind abban hagyta 34*

Next

/
Thumbnails
Contents