Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-372

372. orsaágOB Hléa tnárczliu 29. 1878. 215 módon, de csinálj." Törekedjék fentartani az ország jogát, ha lehet ; ha nem lehet, adja fel. Ez az értelme. (Derültség a baloldalon.) Van némely rövid megjegyzésem arra, amit az igen tisztelt pénzügyminister ur mondott. Először is azt monda, hogy a kormány nem tehette, hogy el ne ismerje vitás kérdésnek: mikor tényleg az, mikor évek hosszú sora óta foly a vita, s mint monda, kötetekre mennek már az acták. Ez nem argumentum: mert akkor, hogy valaki czólját elérje, a legkótsógbevonhatlanabb jogot is vitássá lehetne tenni azáltal, hogy hosszú ideig vitatkoznak s aztán azt mondják, hogy ugy is kötetekre mennek már az aeták. De meglepett másik állítása, amennyiben ez merő ellentétben áll egy ünnepélyes nyilatkozatta], melyet a kormányelnök ur e házban tett. Azt méltóztatott mondani, hogy ha akarta volna is a kormány tagadni e kérdés vitás voltát: lehetetlen volt már ez elől kitérni akkor, midőn a kiegyezési kérdések szőnyegre kerültek, s mikor a kiegyezési kérdések szőnyegre kerülvén s a bankprivilegium lejárván , e felett kellett dönteni, kellett valamit tenni. Ezzel világosan jelezve van, — nem tudom, hajlandó-e ezt tagadni a kormány, — hogy a 80 milliós adósság szoros kapcsolatban áll a kiegyezés kérdésével. S itt vagyok bátor eszébe juttatni a t. háznak egy körülményt, azt t. i., hogy mikor a kiegyezés kérdése legelőször e házban szőnyegre került, t. i. mikor a kormányelnök ur ezt előterjesztette: Wahrmann képviselő ur azon kérdést intézte a t. ministereinők úrhoz, vajon igaz-e azon átalánosan elterjedt hir, miszerint a kiegyezési kérdésekbe a 80 milliós bankadósság kérdése is belevonatott. Erre a ministerelnök ur egészen irritálva, indignatióval azt válaszolta, hogy ha ez előfordult volna: ő elő is adta volna. Tehát határozottan tagadta. S most a t. pénzügyminister ur kijelentése szerint, azért nem lehetett már most a kérdés elől kitérni: mert ezen kérdés a kiegyezési kérdésekkel kapcsolatos. Még nagyobb benyomást tett rám a pénzügyminister uruak azon utolsó argumentuma, melyet e törvényjavaslat mellett felhozni méltóztatott. T. i. azon kérdéssel fordult a házhoz: vajon azon kapcsolatnál fogva, melyben vagyunk Ausztriával, ily viszonyok közt, mily ékben egymáshoz állunk, ildomos volna-e eltaszitani e kérdést, és azt mondani : mi nem is foglalkozunk vele. Hiszen ily utón mindent reánk erőszakolhat Ausztria, a mit csak akar. Ha ezen kapocs ér valamit nekünk: kell, hogy érjen valamit nekik is; ha ez oly fontos az összmonarchiára, ne csak tőlünk követeljenek engedményt, hanem méltóztassék a másik részről is engedményt követelni, minthogy a viszony kölcsönös. Hiszen ha államadósságról és bankadósságról szólunk, van Magyaroszágnak világosabb követelése, mint ez a 80 millió, egy tényekkel bebizonyított követelése, az az 1848—49-ki magyar bank érczalapja, ugyan kérdem: miért nem mondja Austria, hogy azon kapcsolatnál fogva, melyben ő él Magyarországgal, méltányosnak, igazságosnak tartja, hogy első sorban adja vissza nekünk azon érezalapot, melyet elrabolt tőlünk, kilopott pinczéinkből. A mi valóságos rablás, számokkal van bebizonyítva, (igaz! Ugy van\ bal/elöl.) Miért nem capacitálja a magyar kormány az osztrák kormányt, hogyha ily adósságokra akarunk visszamenni: nincs-e jogunk visszakövetelni azon bankjegyeket, melyeket Ausztria elégetett, s a mint a kezeink közt levő okmányok bizonyítják, elégetett akkor, miután előbb maga felhasználta s adósságokat fizetett azokkal a bankjegyekkel. Akkor törvényes volt, mikor ő fehasználta; hanem akkor törvénytelennek jelentette ki, mikor a visszatérítésről lett volna szó. Azt hiszem, hogyha szólunk a bankadósságról: ezen bankadósságnak nagyobb alapja van. (Zajos helyeslés balfelb'l.) Tehát ha mind a két fél a méltányosság, a kölcsönös barátság és békés együttélés álláspontjára helyezkedik, akkor értem, ha azt mondja: ám álljunk el ezen régi dolgok fölhozásától, álljunk el ezen követeléstől. De ha ők föllépnek, akkor nekünk is kötelességünk lesz ilyen és sok más követeléssel föllépni. (Helyeslés bal/elől.) Mindezeknél fogva én a bankbizottság többsége által beterjesztett határozati javaslatot el nem fogadom és ajánlom^ magam határozati javaslatát elfogadásra. (Élénk helyeslés a szélső balfelöl.) Gr. Nemes Nándor: T. ház! A bankügyi bizottság határozati javaslatát el nem fogadhatom, és egyszersmind az általam beterjesztett indítványt indokolni kívánom. (Sálijuk \) Nézetem szerint nagy a különbség a közt, hogy a t. ház a kormány által beterjesztett törvényjavaslatot általa provocált határozat folytán a quotabizottsághoz utasit, és a közt, hogy a házszabályok értelmében a múltkor történt elhatározásához ma is ragaszkodik. A különbség, nézetem szerint, nem magában a követelésben, de a követelés jogosultságának föl vagy fölnern tehetőségében rejlik. A kormány maga is azt mondja ezen törvényjavaslat indokolása harmadik bekezdésének utolsó sorában, hogy a követelést föltétlenül visszautasítani kötelességének tartotta. Sajnálom, hogy sikerült Bécsben ezen meggyőződését annyira megpuhitani, hogy ezt ma már nem tartja kötelességének; de reménylem, hogy a t. ház hasonló meggyőződését ilyetén politikai változásnak nem fogja alárendelni. Hiszen ha a t. ház ezen törvényjavaslatot az egyik bizottságtól úgyszólván a házszabályok taktikázásával egy másik bizottsághoz áttétetni