Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-358

10 3&8 országos Illés február 23.1878a szándék meg volt; de hogy a kormány az Ígéretnek nem felelt meg: ez bevallott tény. Mi biztosit minket az iránt, hogy azon kormány, mely lajthántuli szövetségeseinkkel sem volt képes kedvező szerződést kötni, meg fogja azt köthetni Németországgal? A kormány, a mely nem volt képes Ohlumetzkyt legyőzni a mi monarchiánkban akkor, midőn ez maga elismeri, hogy az igazság mellettünk van, midőn e törvényben meg van kikötött jogunk: nem fogom elhinni soha, hogy ezen kormány Németországgal, Bismarkkal legyen képes szerződóst kötni, mely érdekeinknek megfeleljen. Ez ma már ezen egyezség megkötése után lehetetlen. Gyakran lett elmondva a házban, hogy osztrák részről félünk a retorsioktol azon esetre, ha mi érdekeinknek megfelelő közgazdasági rendezkedóst kivánunk. Retorsioktol félünk azon Ausztriától, mely velünk egy monarchiában él, melynek érdekei nagy részbon a mieinkkel azonosak, mely velünk együtt egy fejedelem alatt él, a ki őre az igazságnak, és nem tűrheti, hogy egyik állam a másikat igazságtalan retorsióval sújtsa; de nem félünk t. ház a retorsioktol egy idegen állammal Németországgal szemben, mely irányunkban semmi tekintettel lenni nem tartozik, s mely hatalmának majdnem tetőpontján áll, s mely azon retorsiókat megsértett érdekeinek szempontjától önvédelemből kénytelen tenni. Ne legyek jó próféta, de félek tőle, hogy e retorsiók nem nagyon messze vannak, a lajthántuliakra már kezdenek is nehezedni. Talán keserűbb az én nyilatkozatom mint másoké azért, mivel én inkább csalódtam, s ezért jogom is van hozzá. Némileg magamat is okolom, hogy annak idején előmozdítottam az úgynevezett erős kormány ós párt létesítését azon czélból, hogy hazánkat az osztrák monarchiával kötendő szerződéseknél minél erősebb álláspontra helyezzem ; pedig ma meggyőződtem a felől, — hogy ez tévedés volt, bevallom későn ugyan, de mégis jobb ma bevallani, mint holnap, — hogy részben magam is hibás vagyok, mert elhittem mindazon ígéreteket, melyekkel annak idején kecsegtettünk, melyekért én nemcsak lelkesedéssel, hanem majdnem fanatismussal, önfeláldozással támogattam azt, mitől reméltem, hogy Ausztria irányában legjobban fog minket megvódni. Beláttam azt, hog,v ha kormány támogató párt kisebb lett volna, az egyezség ránk nézve kedvezőbb leendett, mivel a kormány nem látván oly nagy pártot: az engedményekben nem mehetett volna oly messzire. Vissza akarok térni ezen útról ós lejtőről, s meg akarom védni érdekeinknek legalább azon csekély részét, mely megvédhető, mert nem hiszem, hogy kötelességünk ngy cselekedni, mint a lemmingek, midőn óhségtőli félelemből beledobják magokat az oezeánba, hogy ott vésztőket találják. T. ház, az önvédelem, anyagi érdekeink védelme kötelezőieg parancsolja azt, hogy ha már ezen rósz egyezséget egészben magunkról el nem háríthatjuk, legalább Bittó Istvánnak módosítását fogadjuk el. A t. kormány arra hivatkozik, hogy Ausztria részéről ez conditío sine qua non-ja az egyezségnek. Ha azt elhinném is, jogosultnak nem tartanám soha; nem lehet jogosult az, hogy Ausztria, mely 1867-ben a clausula bevételét követelte, most ellenkezőleg kihagyását kívánja, s ha azt mégis tenné: egy okkal több, hogy ellene szavazzunk, mert azt bizonyítja, hogy annyira biztosítva látják önérdeküket és a mi érdekeink megsértését, hogy nem 5, hanem 10 évre akarnak minket lekötni. Itt azonban egy nagy akadályba ütközünk, t, i. a kormánynak azon nyilatkozatába, hogy kabinet-kérdést csinál ezen egyezségből, miután ez conditío sine qua non, s kénytelen lesz leköszönni. Vannak, kik ennek örülnének, s vannak kik ezt sajnálják, de oly nyilatkozatokat is hallottunk, hogy ha a kormány leköszön, akkor más kormány lehetetlen. Én nem tartom ezt helyesnek, lehetségesnek és indokoltnak. Hivatkozom Eötvös József boldogult ministerünkre, kinek a nyilatkozata az én gyenge szavamnál súlyosabb lesz, a ki igy szólott: „Senki sem csalódik többször, mint a kormány saját pártjának ereje iránt. Miután minden országban nagy azoknak száma, kik minden más iránt közönyösek lévén, csak a béke föntartását óhajtják s ezért mindég a fönálló kormánynyal szavaznak, ez többségét mindég sokkal nagyobbnak, tartja mint az valóban, s igy történik, hogy a kormány változásával az, mely az elébbinek helyére lép, mintán évekig mindég kisebbségben volt, egyszerre hasonló vagy még több szavazattal rendelkezik. A kormány valódi többsége nem azok szerint számítandó, kik reá szavaznak, hanem azok szerint, kik semmi más kormánynyal nem szavaznának, s igy számára egészen más pártállásokat találunk." Kik ezzel szemben biztatják a kormányt, hogy mivel néhány szavazat többséggel rendelkezik, maradjon meg ez irány mellett, nem helyesen cselekesznek, s nem legjobb barátai a kormánynak, a mint soha kormány nem támaszkodhatik azokra, kik neki valótlanságokat mondanak, s oly állításokkal kívánják támogatni, melyek inkább hizelgésnek vehetők, mint egyébnek, s nem hiszem, hogy azon kormány, mely ezekre akarná jövőjét alapimi, az ország érdekeit megvédhesse, mert erkölcsi alap nélkül nincs boldogulás. Az hozatott fel: ime a választások előtt vagyunk ! Választásokkal szemben lehetetlen, hogy ezt az izgalmat fentartsuk. Kérdem, t. ház, lehetséges-e azután, hogy azzal a kormánynyal, a mely néhány szavazati többséggel erőszakolta itt keresztül e házban e javaslatot, . . .