Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-345

345. országos ülés február 8. 1878. 91 taságát. Köszönettel veszem ezt, bár megvallom, hogy e hízelgéssel nézve nem ámítom el magamat; mert önök szívesen mondanak nekünk bókokat, mivel kisebbség vagyunk, s rendesen mások rovására. De mindegy, elfogadom, mert bizonyos tekintetben tudom, érzem, hogy megérdemeltük; hanem méltóztassék elhinni, hogyha bárki közülünk ma azon ballépést követné el, hogy kormányra lépjen, rövid idő múlva ugy lejárná magát, mint lejárják magukat önök, épen azért, mert nem az emberekben, de a rendszerben van a baj és épen azért, ha önök akarják, hogy Magyarország értékesítse tehetségeit: iparkodjanak visszaadni Magyarország önrendelkezési jogát. Ijesztgetéssel akart hatni a t. kormány ez alkalommal őseinkre való hivatkozással mert hiszen, ijesztgetésnél egyébnek ezt nem lehet nevezni. Én t. ház, nem tartoztam soha azok közé. kik feltétlen imádói szoktak lenni a mi őseinknek, habár elismerem, hogy tettek sok szépet, sok nagyot, de én nem hunyhatok szemet azok felett a hibák felett ós azon mulasztások fölött, miket elkövettek. Hanem van igenis két szép dolog, mit őseinktől örököltünk és higyjék el, figyelnünk kell, hogy unokáink is tisztán átvegyék ez örökséget tőlünk. Az egyik szép tulajdona volt a magyar népnek a bátorság, melynél fogva őseink nem ijed- j tek meg senkitől, midőn tudták, hogy a haza | érdekét kell megvédeni. Nem félelmet prédikáltak j azok, azt csak az önök iskolája teszi. Másik, mit a történet minden lapján találunk j és a mi minden magyar ember szivébe be volt j vésve, az a jogérzet és a jog védelme volt, A j parlament föladata nem adni föl a jogokat sem ideiglenesen, sem véglegesen; a mi feladatunk | jogokat szerezni, annál inkább pedig föntartani J azokat, a melyekkel bírunk. (Helyeslés a baloldalon ) i Ezeket ajánlom a t. ház figyelmébe. Pártolom Simonyi Ernő képviselőtársam különvéleményét. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ragályi Nándor: T. ház! Nagy szerencse, hogy köztünk egy oly nagy költő is van, mint Jókai Mór. Már egészen elálmosodtunk és ő képes volt a házat fölvillanyozni. Nekem is kimondhatlanul tetszett az, a mit mondott, már t, i. az, a mi az ő poetai szakjához tartozik; hanem a mint reális dolgokra jött, leszállott ismét szokása szerint egy rósz politikus niveaujára. (Derültség a baloldalon.) Az elsőre, a poesisre nézve nem szólok, nem is szólhatok, mert eszembe jut Dessewffy Józsefnek egy levele — én azt magától boldogult Dessewffy Auréltól hallottam — hogy egy bizonyos Bessenyey Katicza, ki költészettel foglalkozott, egy költői levelet irt neki, melyre ő következőleg válaszolt: „Poéta nem vagyok, verset írni nem tudok, tudós poétának felelni nem birok." Erről hát nem szólok, hanem, a mi a politikát illeti, ahhoz ugyan nagyon könnyű hozzá szólani, mert nincs könnyebb mint rósz politikust megczáfolni. (Halljuk!) A t. képviselő ur kettőt mond és az egész beszéde, mely a politikára tartozott, ezen kettőben culminál. Nem csak most mondja, —- hanem én ezt már igen régen olvastam az ő lapjában, — hogy inti az országot, hogy lehetséges, hogy a Tisza ministerium lesz az utolsó magyar ministerium. Szóról szóra olvastam. Igaz, nem hiszi senki; de hát ő azzal a ministeriummal tart; s azért érdekében volna, hogy higyjük el. De mi nem hiszszük el. Jó politika volna az ő részére ez, de mivel mi nem hiszszük, semmit sem ér ellenünk. A másik igen furcsa. Azt mondja: el kell fogadni e javaslatokat, mert veszedelem van és itt kelet felé mutatott. Egyetértésben kell lenni a két államnak. Csudálom, hogy mint költő meg nem tanulta Móricz Pál képviselő úrtól a költőibb kifejezést, mert Móricz Pál képviselő ur szebben fejezte ki magát. Hogy is mondta'? Azt mondta: amott a keleten a szláv elem felemelte a bozontos fejét. (Élénk derültség bal felöl.) Szóról szóra így mondotta. Móricz Pál képviselő ur nem költő és mégis szebben mondta, mint a költő. (Élénk derültség balfelöl.) No kérem, én már most komolyan felelnék Jókai képviselő urnák, ha itt volna; hanem kidiscurálja magát és azután nem akarja hallani, a mit neki felelünk. Komolyan felelek neki. Ki annak az oka. hogy Móricz Pál képviselő ur szerint a bozontos fő felütötte keleten a fejét ? Nem-e a hármas szövetség? Ezen hármas szövetségben nem-e az egyik repraesentáns: Andrássy Gyula gróf? A mi törvényeink szerint a ministerelnöknek nem kell-e egy értelemben lenni a külügyministerrel? Mert különben ha ugy nem volna, le kellene köszönnie. És Jókai Mór és Móricz Pál képviselő urak sem helyeselték-e mindig azt, a mit a ministerelnök ur mondott, midőn az interpellátiókra felelt? No kérem, az ebből folyó következtetéseket nem akarom tovább vinni, a t. képviselő urak vonják le maguknak. (Helyeslés a szélső balon.) T. képviselő urak! Ez már a negyedik javaslat az egyezkedések sorában, a melyet a kormány elénk terjesztett. Ha önök ezt is elfogadják és mindazokat, amik még jönni fognak, hát akkor eljön az idő, a midőn külügyünk szerencsétlen vezetője másodízben mondhatja el, hogy mindent megnyertünk, mindent, no még az arany gyapjút is. Miért? Mert muszkát fogtunk, a ki viszen. Én t. ház nem bocsátkozom annak vitatásába, amit csaknem az átalános sajtó, amit szakféríi12*