Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-345

90 34&. országos ülés február 8.1878. valamit tegyünk. Ez annyira jogosult, hogy maga Simonyi Ernő t, barátom azon legelhatározottabb különvéleményében e tekintetben szintén kiemelte, hogy igenis mi, kik az önálló vámterületet óhajtjuk, akként óhajtjuk azt berendeztetni, hogy a szomszéd államnak oly kedvező feltételeket szabjunk, minők egy másik államnak sem adatnak. De ennek mégis meg kell, hogy legyen bizonyos Mert azt még sem kívánhatják, hogy tisztán barátságból Magyarország anyagilag öngyilkos legyen. Tehát méltóztassék megmondani — mint Kerkapoly Károly t. képviselő ur helyesen kérdezte, mire azonban eddig még senki sem válaszolt, — hogy hol van tehát azon határ, a melynek túllépése nagyobb kárral járna, mint az önálló vámterület felállítása. Ámde, ha mindazon okok és érvek szolgálnak nekünk, ugy hiszem, szolgálniok kell Ausztriának is; ha mi nekünk engednünk kell a jó békesség kedveért: azt hiszem, ugyanazt követelhetjük a túlsó féltől is. Ha önök arra hivatkoznak, hogy nekünk szükségűnk van arra, hogy a nagy külügyi bonyodalmakkal szemben két állam erősen compacte álljon együtt, ez az érv és ez az ok fennáll épen ugy Ausztriára, mint Magyarországra nézve is. Ámde mit láttunk ? Azt látjuk, hogy a mikor érdekükről, zsebükről van a szó, nem riasztja őket vissza semmi sem. Egy frappáns példát fogok idézni. (Halljuk!) Lefolyt most a keleti háború. Mindnyájan tudjuk — nem titok — hogy az osztrák-magyar monarchia nem azért nem ment bele ezen háborúba, mert nem szeretett volna bemenni, mintha nem érezte volna, — mert hisz lehetetlenség azt feltenni — a veszélyeket, melyek a háborúban reá nézve rejlenek; de nem ment bele. mint rendesen, mert félt. Félt pedig kitől? Félt Németországtól, Ebből senki sem csinált titkot és épen azon időben az osztrák kormány és az osztrák iparosok vajon reflectáltak-e arra, hogy miután a némettől annyira félnek, miután Németország oly nagy factor a monarchia politikájában, miután tőle annyira félnek, hogy ne disgustálják őt, hanem engedjenek valamit a német követeléseknek? Hajszálnyit sem akartak tágítani véd várni politikájuktól és ennek következménye az volt. hogy a német küldöttek vissza mentek. Ez a tény. Tehát ők igenis hajlandók egyezkedni mindenkivel, mindaddig, míg az ő érdekök nyer általa. Mitőlünk pedig azt kívánják, hogy necsak a hátrányokat, melyekben eddig részesültünk, ezentúl is elviseljük, hanem még ehhez ráadásul ujat akarnak reánk róni (Mozgás). Bánhidy t. képviselőtársam egy általam igen helyeselt nemes felhívással fejezte be beszédjét. Arra hívta fel a házat, hogy bármily erősek. nagyok legyenek is az eltérések egymás közt, mind a mellett tiszteljük egy más meggyőződét és vigyázzunk arra, hogy igen sok ember le ne járja magát Magyaroi szagon : mert e hazának szüksége van minden egyes tehetséges fiára. Igaza van, ámbár megvallom nem tudom, hogy a concret esetben tu'ajdonkép kihez voltak intézve szavai. Én magam mindig iparkodtam e felfogást követni, hanem arra nézve, hogy valakinek meggyőződését tiszteljen), mindenek előtt kettőt kívánok; először, hogy meggyőződése legyen; másodszor, hogy ezen meggyőződését ő maga tartsa tiszteletben : mert a ki maga magát nem becsüli meg, az nem követelheti mástól, hogy becsültessék ; hanem mikor az történik, hogy szemben állunk egy

T oly emberrel, a kinek feltéve, hogy van meggyőződése, feltéve, hogy e meggyőződését ő maga tiszteli, annyiféle meggyőződése volt már, hogy nem tudom, melyik meggyőződését tiszteljem, akkor elvárom, hogy a mikor azt mondja nekem, hogy meggyőződésót tiszteljem : egyszersmind tegye hozzá, hogy hányadik számú meggyőződósét. (Derültség.) Azt kérdem, hogy a vámügyben a kormánjmak melyik meggyőződósét tiszteljem: azt-e, melyet a t. kormányelnök ur párt-vezér korában hirdetett? azt-e, melyet 1875. február 3-iki programm-beszcdében jelzett? azt-e, melyet inult évi májusban vallott? vagy az októberit, vagy a mait? A mikor a megyőződéseknek ily borzasztó sokasága honol egy kebelben: megvárom, hogy megmondja, hogy 4-ik, vagy 5-ik szánra meggyőződését tiszteljük. (Derültség a bulolcl Ion.) Elismerem, hogy Bánhidy Béla báró egy nagy sebre mutatott, mert nagy baj a hazára nézve, hogy ennyi jeles fia egymásután lejárja magát, hogy ma-holnap nehéz lesz valakit ministernek fogni; de ennek oka, méltóztassanak elhinni, nem a parlamentalis modorban, nem a sajtó ittott túlcsapó kitörésében rejlik. Méltóztassanak elhinni, e tekintben nem irigyelhetünk semmit más parlamentektől. Volt alkalmam más parlamentek vitáit végig hallgatni, dicséretünkre mondhatom, hogy állunk akármely parlament szinvonalam mert oly jelenetek, mint legutóbb a franczia parlamentben Rouher-rel, hála isten, nálunk nem fordultak elő Az organicus baj az, hogy egy oly országban, mely bilincseket vert magára, mely vasabroncscsal vette magát körül, hogy nem mozoghat, hiába vállalkozik a legszebb capacitás, le kell járnia magát, mert nálunk az államférfi nem teheti azt, a mit nagy tehetsége sug, s a haza érdeke megkíván, hanem azt kell tennie, a mit e rendszer reá szab. (Ugy van! balfelÖL) Önök szívesek voltak minden oldalról beismerni az itt ülő pártnak következetességét, tisz-