Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-344

844. országos tiíés február 7, 18"8. nS vesztesége kereskedelmi mérlegünknek 100 millió. Ez kétségtelenül haladás : de a ki ebből azt akarná kimagyarázni, hogy ez gyarapodás, mint a hogy a kormány teszi, erre csakugyan ellehet mondani: difncile est satiram non scribere. Van, igaz, — az emiitett évek között 1867-től 1874-ig egyetlenegy, a mely aetiv és ez az 1868-iki; de volt is annak látszata! A pénz olcsó, a kamat jutányos, a munka pedig keresett volt, uj vállalatok indultak meg mindenfelé és a lendület általában igen örvende­tes lépésekkel haladt előbbre. Sajnos, hogy a mint az utánna bekövetkezett 1869-iki évnek passivitása árnyékát előrevetette: rögtön beállott az első pénz­válság, és hogy a későbbi évek passivitása követ­keztében nem csak az, a mit az 1868-iki év terem­tett, hanem még az előbbi évek szerzeményeinek is nagy része elpusztult. Vajon szédelgés-e kérdem: ha a természetben hosszú hidegség és szárazság után a végre bekövetkező országos meleg májusi eső által előidézett virányt, a beállott fagy ismét egészen tönkre teszi ? Szerintem ez nem szédelgés ; hanem szerencsétlen közgazdasági viszonvainknak reactiója. Ez az a két, körülmény, t. ház. a melyet a legszorosabb összefüggésben látok, tudniillik az 1868-iki örvendetes állapot, az akkori aetiv és az erre bekövetkezett szomorú közgazdasági álla­pot az azóta beállott passiv kereskedelmi mér­leggel, mert bár mit mondjon is Móricz Pál és a ministerelnök ur a mérlegről: (Halljuk]) igen jól tudom azt. hogy a mérleg egy magában mindent nem bizonyít, mint a sebesebb érverés sem bizo­nyít betegséget, ha az organisrnus e mellett magát jól érzi. Én t. ház. meg vagyok győződve, hogy ezen .átlagosan 100 millió írtig veszteséges mérleg ké­pezte azon léket, a mit be kell tömni, különben államiságunk hajója el fog sülyedni a nyomorú­ság tengerében; mert mivel is bizonyítják, a t. képviselő és kormányelnök ur. hogy ezen vesz­teséget ellensúlyozzák? Talán azzal hogy az angolok módjára a külkereskedelemben vagy a belforga­lomban teremtett értékekkel fedezzük? Semmit sem tudnak felhozni, pedig ez az országnak még nem is egész vesztesége, mire nézve elég rámutatni azon sok kamatra, a mit az állam, a vasúti és más társulatok, és magánosak a külföldnek fizetnek „Bűnösen költünk olyanra, a mit magunk munkájával kellene megteremtenünk; odaadjuk ki­vitt gyapjúnknak értékét a behozott posztóért: odaadjuk kivitt vágó marhánk értékét a nürnbergi apró haszontalanságokért; odaadjuk kivitt gabo­nánk értékét a selyem öltönyök és pipere felék­ért." — Ezek nem az én szavaim, hanem szavai egy kormánypárti képviselő és gazdászati szak­tekintélynek, — mind ezt azért, mert gyáraink nincsenek. De miért nincsenek? e kérdés megér­demli, hogy vele foglalkozzunk, mert a mit a tisztelt képviselő ur erre vonatkozólag mond, hogy azért nincsenek* gyáraink, — mert nincsenek, mert ilyenekkel még nem foglalkoztunk komolyan; — az nem felelet. De belátom, hogy a t. képviselő urnák nem állott érdekében a dolgot kutatni, ha­nem betemetni, mert különben, a melynek pedig nyomában jár, kiforgatta volna azon feladást, a melyre vállalkozott,! i. bebizonyítani a közös vám­terület hasznát, (ügy van] bal/elől.) Az ok, a mely miatt gyáraink nincsenek, mert a létezők is. a melyek pedig már a kezdet nehéz­ségein nagyobbára keresztül mentek,, elpusztultak nagyrészben, — azok abban áll: mert az osztrák ipar minket néhány °/o előnynyel már megelőzött. (Helyedé?, a haloldalon) Pl. a czukor termelésnél ott az előny a répa jobb minőségében van: másutt tán vagy a már törlesztett alaptőkében, s az ol­csóbb íorgalomi tőkében, átalában a termelési költség kisebb fokában van és míg ezen néhány "/ 0-nyi különbözetet akár az ő terhükre, akár a mi javunkra ki nem egyenlítjük, addig az osztrák ipar létező csekély iparunkat kifejlődni nem engedi, annál kevésbé engedi, hogy saját uj iparunk kelet­kezzék. (ügy von\ a haloldalon.) De hiszen ezen néhány ",4-nyi előny magától nem szűnik meg. hanem inkább öregbedik. Miért nézzük összetett kézzel, hogy a mi viszonyaink kerekeit csak mások érdeke mozgassa? miért nem nyulunk azokhoz magunk kezével is? teremtsünk oly állapotot, hogy a munka jutalmazó legyen, és akkor megtermékenyittetnék az eddig meddő nemzeti munkaerő: és akkor az aggasztó import csökkenni és jólétünk emelkedni fog. (Helyedét a halon.) Hanem ezt t. ház, alig lehet másképen esz­közölni, mint ugy, hogy az osztrák iparczikkeket is megvámoltatjuk legalább részben ugy, mint a külföldit. Igen, de akkor benne vagyunk a külön vámterületben, a melytől a kormány és a többség ugy látszik, mint a szent inquisitió korában az eretnekség gyanújától remeg, és fél. (ügy vanl a balon.) Sokan azt mondják, hogy Magyarország. mint földmivelőország és az iparos Ausztria ter­mészet szerint egymásra vannak utalva, hogy egy­mást kiegészítsék, termékeiket kölcsönösen kiese­reljék. Ámde, Ausztriának azon czikkekből, melye­ket mi oda beviszünk, aránylag kevesebbre van szüksége, mint nekünk azon ezikkekből. melyeket mi onnan ide behozunk, mert Ausztria azok egy részét maga termeli. Cseh- és Morvaország alig szorulnak reánk, s Graliezia sokszor importális. És azon kisebb mennyiségű terményekben, a mint ezt már Kerkapoly t. képviselőtársam is megem­lítette, Ausztria nekünk csak annyi előnyt ad, hogy az egész világgal versenyezhessünk az ő piaezán, tőlünk pedig azt kivánja, hogy ezikkei számára a mi piaezunkon neki kizárólagos védelmet biztosit-

Next

/
Thumbnails
Contents