Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-344

68 844. orszáfos Ülés február ?. 187*5 31 "4% arányban nem egészen 5 millió, vagyis 4.820,000 frt. Elismerem, hogy a magyar behozatal után kiszámított 24.300,000 írtból szintén le kell vonni a kezelési költségeket: megengedem azt is, hogy ennek összege talán valamivel több is lehetne, mint a hogy ez Simonyi Lajos b. ós Mudrony Soma t. barátaim által beadott különvéleményben ki van számítva Még én ennél is tovább megyek és elismerem, hogy a magyar adóból visszatérités ozímén is le fog kelleni vonni egy illő összeget. És végre még azt is eoncedálom, hogy a viszonyosság kedveért le kell abból vonni a most élvezett vámmentességet, azaz azon összeget, melyet különben az Ausztriába kivitt czikkek után fizetni tartoznánk. Mindezeket levonva, maradna mégis a mi javunkra igen közel 20 millió frt és ha hozzávesszük a fogyasztási adók mellett veszitett 3 millió frtot: jutna a mi részünkre mintegy 22 millió frt. Tehát a közös vámbevételből a mi részünkre járó nem egészen 5 millió frton felül, mintegy 17 millió frttal több. Erre nézve pedig azt hiszem, hogy ezt az összeget a t. pénzügyminister ur nem nélkülözheti, ha az államot a pénzügyi tönk ellen biztosítani és a megzavart egyensúlyt helyreállítani komolyan akarja Én tehát úgy vagyok meggyőződve t. ház, hogy a mi részesülésünk — mint az eddig van — a közösvámbevételben annyira igazságtalan és káros, hogy már ezen egy tekintet is azt javalja, hogy ha ezen károsodáson máskép nem segíthetünk : a közös gazdálkodást szüntessük meg. 'De javasolja ezt leginkább a közgazdasági szempont. (Haltjuk \) Én t. ház, itt egy szomorú jelenség oonstatálásával kezdem, melyeket részben elismer a bizottság jelentése is és melyet átalában tagadni nem lehet, mert hiszen többé vagy kevésbbó mindnyájan érezzük. És ez az, hogy a szegénység az ország lakosságát nagyon kezdi nyomni ; a pénz drága, a kamat és uzsora nagy, a kereset és a jövedelem kevés, az adót fizetni és a magánkötelezettségeknek megfelelni igen nehéz; a végrehajtások véghetlen sora a lakosság nagy részét, rang és foglalkozás különbsége nélkül tönkre teszi és épen ezért az állam chronieus deficitét kiküszöbölni nem birja. Az egész állami és társadalmi organismusunk beteg, és ha nem orvosoljuk a bajt, nagyon lehet attól tartani, hogy be fog következni a láz, a mely meg fogja támadni még az egészségben működő részeket is és ez által az organismus életgyökereit. Azzal ne áltassuk magunkat t. ház, hogy azt mutatja a történelem, hogy alig volt arra a múltban példa, hogy valamely ország pénzügyi bajok miatt tönkre ment volna. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a pénz a múltban nem játszott oly fontos szerepet, mint ma, midőn az államok működése csak nem minden ágában, végső elemezésében — belefoglalva a védelmi képességet is — pénzkérdésben gyökerezik és nem lenne nehéz kimutatni, hogy Törökország bukásának oka is leginkább rósz gazdasági és rósz pénzügyi viszonyaiban keresendő. Hiába keressük ennek okát a rósz termésekben, mert hiszen máskor is jöttek ily súlyos csapások. Hiába mondjuk azt, hogy nem elégséges a mi munkálkodásunk, és a mi takarékoskodásunk. Hiszen, a mi az elsőt illeti: a forgalmi adatok bizonyítják, hogy a mi munkásságunk az 1848 előttihez képest összehasonlitlanul nagyobb. A mi pedig a takarékosságot illeti, bizony a a magyar vendégszeretet hírét apáink nem takarékossági erény gyakorlata által szerezték. Igaz. hogy az ország pénz dolgában máskor sem volt gazdagabb, mert önálló vám- és kereskedelmi politikát nem követhetett, mindig idegm és ellenséges befolyás gyakoroltatott felettünk, a mely saját iparunkat, sőt gazdasági fejlődésünket el akarta nyomni, a mire vonatkozik a Simonyi Ernő képviselőtársam által idézett b. Hocknak mondata is, kell tehát ezen viszonyok okának másutt és oly körülményekben rejleni, a melyek ezelőtt nem léteztek. Tagadhatatlan, hogy az újkori kultúra, a mely sok mesterséges, azelőtt nem ismert szükségeket teremtett, az életet költségesebbé tette s miután a nyugoti országokkal, kifejlődött közlekedési eszközeink folytán közelebbi ismeretségbe jutottunk, igen hamar elsajátítottuk életmódjukat is, a melytől most már elszokni, nem tudunk, és költségesebb intézményeinket, melyeket már most az európai államok solidaritása miatt a jövőre nézve szükségesnek tartottunk, öröklött gazdálkodási módunk nem elég intensiv foka folytán fedezni képesek nem vagyunk, és habár a haladás azóta kétségtelen, mégis az által, hogy lépést nem tarthatunk: az egyensúly, az arány meg lett és meg van zavarva. Ez tehát t. ház országos baj, a minek megszüntetésére államilag nem létetett semmi. Ez ellen nem használ azt mondani: munkásság és takarékosság és követni a laissez fairé elvét; mert az meglehet, hogy fog teremteni egy új, kitudja milyen nemzedéket és institutiókat; de azon tényezők, a melyeken ezen ország sorsa és jövője nyugszik, ez alatt nagyrészben el fognak pusztulni. Most bátor vagyok egy más körülményre felhivni a t. ház figyelmét (Halljuk]) és ez a következő. (Halljuk!) A forgalmi adatok szerint, 1848 előtt 8 évi átlagban Magyarország kivitele tett 52 milliót, behozatala 47 milliót, tehát a kereskedelmi mérleg 5 millióval activ. Az igaz, nem sok, de activ. E mellett az ország így-amúgy, de némileg gyarapodhatott, megélhetett. Jelenleg hogyan állunk? Kivitelünk több mint 300 millió, behozatalunk több mint 400 millió, és igy az évi