Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-355

355. országos ülés február 20. 1878. 355 indokaink vannak. (Élénk helyeslés a balon.) Engedelmet kérek, akarom ismételni, hogy ha kénytelen leszek magára az eljárásra is valamit mondani, magyaráztassék az abból, a miből valójában ered t. i. annak kiderítésére való törekvésből : vajon azon tényből, hogy a dolog megakadt, nehézségekbe ütközött, azt kellene következtetni, hogy az egyáltalában nem is mehet; mert ha igen, a lehetetlenség előtt meg kellene hajolni, abban meg kellene nyugodni. Én azt mondom, ama következtetés épen nem szükséges. Én vizsgáltam, mire vitt volna a részünkről támasztott kívánatnak egyszerű elfogadtatása, mi lett volna annak eredménye? A dolog előadásánál, csak a czukoradóra szorítkozom, részint mert így a kérdés egyszerűbbé válik, részint mivel a dolog

1 súlya épen azon nyugszik. Számításaim eredménye az, hogy azon utón a dolog oda jutott volna, hogy mig a mostani állapot mellett, pl. 1874-ben a ezukoradó czimén Ausztriának volt,— kerek számokkal akarok beszélni, — körülbelől 1 millió 700,000 tiszta jövedelme, nekünk pedig egy pár ezer forint kárunk: jövőre megfordult volna a dolog s egyebekben a helyzet változatlanul maradván, Ausztriának lett volna egy pár ezer frtnyi kára, nekünk pedig szinte vagy 1.700,000 frt hasznunk. Csodálatos, miként fordult volna meg ilyként a dolog, csodálatos és mégis könnyen megérthető. Hogy ily csere Ausztriában nem tetszhetett, hogy nem érthették: miért kelljen a dolognak oda fejlődnie, hogy mig Ausztriában 200 s néhány gyár van, nálunk meg 16; nekünk e néhány gyár mellett vagy 1.700,000 frt jövedelmünk legyen, nekik meg egy pár ezer frt kárral kelljen megelégedniük; én értem, ha ők erre azt mondják: non possumus, én értem, ha az ily alkura azt mondják: keine Mehrbelastung. De mi magyarázza meg t. ház e dolgot? Egyszerűen a recompensátió. Ha jól emlékszem, vagy 1.0,000 frt a mondott évben befolyt adó, és a kifizetett restituti ó közötti különbség. Ha az a kincstár fizeti a j restitutiót, mely bevette az adót: nyilván ama I 10,000 frt jutna a két félnek. De mivel a most divó mód mellett az általunk bevett, ha jól emlékszem, 710,000 frt adó ellenében a 7.600,000 frtnyi restitutióból 31 •áO'Vo-et viseltünk: következett, hogy kifizettünk vagy 2.400,000 frtot, miből az adóban j bevett 700,000 frtot levonván, terhünkre maradt 1.700,000 frt károsulás. Ausztriának pedig jutott a megfelelő haszon. így állott a dolog a mostani mód szerint, És ha mi ezt látva csak azt követeltük volna, hogy fizesse mindegyik fél a restitutiót saját termelése arányában: ugy üres kézzel maradt volna ugy egyik mint másik. De mi tovább mentünk, tovább kellé mennünk, kívánva Ausztriától a nálunk fogyasztott czukor adójának is megtérittetését, mit ha tesz: előáll részünkre az említettem tiszta jövedelem. Ausztria részére pedig a megfelelő kár. Előállott volna e kár annál fogva, mivel a monarchiában fogyasztott czukor, tehát azon rész is, mely nálunk emésztetett meg: se itt, se ott nem fizetett adót. E körülményt is figyelembe véve, nyilván láttuk volna, hogy a baj gyökere ez adómentes termelésben van, s hogy ennélfogva az orvoslás e ponton kezdendő. Csak ha az orvoslás itt bekövetkezett, lett volna mindkét irányú igényünk teljesíthető, nem az osztrák kincstár, de az illető termelők terhére. Ez esetre is elesett volna ugyan Ausztria az ott termelt s ott megadózott czukor után bevett összegekről. De hisz ezek minket illetnek, és a mi fő, ki lettek volna adhatók, mivelhogy be folytak. Ha jól tudom, a birodalmi tanácsban épen tegnap mondta az ottani pénzügyér, hogy a restitutió tekintetében osztrák részről tett engedményt a czukor adótörvény reformja tekintetében létrejött egyezség tette lehetővé. Valóban az tette lehetővé, másként a mi terhünk csak Ausztria által magára vétel utján lett volna megszüntethető. A dolog nyitjára eljutás hát mindjárt lehetővé tette a baj orvoslását. Széll Kálmán pénzügyminister: „Csak részben!" Kerkapoly Károly: Igenis csak részben és egyesen ez a baj. Baj miután épen ugy van motiválva a másik részének megszüntetése is. Ha helyes és jogos az, hogy az Ausztriában termelt, de például "Olaszországban fogyasztandó czukor adója visszatérittessék, hogy vám formába a fogyasztó ország kaphassa meg, ugy ép oly helyes és jogos ez, ha nem Olasz- de Magyarországról van is szó. De nem csak helyes és jogos ez t. ház, hanem az esetre, ha a rá eső adót csakugyan bevette, az osztrák kincstár károsodása nélkül lehetséges is. Mi itt még azontúl is fenforog, az többé nem a károsodás, hanem egy illetéktelen haszon megszűnése. De az ehhez való ragaszkodás jogosulatlan, s ha az egyezség e ragaszkodáson jutna zátonyra, érette a felelősség minket nem terhelne. Azon adó, mit végleg a magyar fogyasztó fizet: nem maradhat az osztrák kincstárban. Igazsága volt a t. minister urnák, mikor ezt oly hátránynak nevezte, melyet föltétlenül orvosolni kell. Hogy orvosolni, és pedig az osztrák kincstár kára nélkül orvosolni lehessen is, annak módját adta a törvény módosítása. A t. ház azon módosítást elfogadta, s most joggal kívánhatja, hogy legyen valósággá, mit ilyként lehetővé tőn. Azt hiszem, hogy a dolog természetes kezdete ott lett volna, hova végre jutott, de ha egyszer oda jutott: magyarázhatatlan, legalább felfogásom szerint magyarázhatatlan, miért csak részben ; miért nem egészben sikeresitsük azt? De ha már bármi oknál fogva nem látszott méltó kivánatunk 45*