Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.
Ülésnapok - 1875-355
354 355. országos ülés február 20. 1878. már akár egyenesen, akár közvetve. Hogy ezen czél jogosult, és valamire méltó, arra nekem nem kell mesziről hozott bizonyíték, arra nekem elég bizonyíték, hogy ilyennek tekinti azt maga a t. mimsterium is. Nem is tekintheti másnak. Ilyennek tekinti nemcsak most, ilyennek tekintette elejétől fogva, s mert ilyennek tekinti: nincs benne kétségem, hogy ezen czél elérésére neki is kellett törekedni; bizonyos, hogy törekedett is. Hiszen a t. ministerelnök urnák 1875. február 3-kán mondott programmszerü beszéde ez irányban kizár minden kétséget. 0 idevonatkozókig akkor igy szólott ; „Egy kérdés, a melyre nézve egyet kell érteni azokkal, kik együtt működni akarnak, a vám ós kereskedelmi szövetség kérdése. Én t. ház, kijelentem, hogy részemről azért, hogy érdekeink iránt intézkedhessünk saját kincstárunk érdekeinek megfelelőleg: kész vagyok egyezkedni, sőt részemről óhajtom, hogy az egyezkedés e feltét alatt sikerüljön. " „Azonban kénytelelen vagyok kijelenteni, hogy azon várt esetre, ha az ország jogos, méltányos érdekei másként kielégíthetők nem volnának: utolsó esetben a vámszövetségről szóló és az 18(57 • XII. t.-czikkben fentartott joggal a vámsorompók felállításának jogával is kellene élni.-1 A t. ministerelnök ur, tehát ennek elengedhetetlen voltáról annyira meg volt győződve, hogy esetleg ezen ultima ratióhoz való folyamodást is szükségesnek, helyen levőnek ítélte, azon ultima ratióhoz, a melyről nem kevesen e házban ina azt hirdetik, hogy az lehetetlen. A t. ministerelnök ur bizonynyal nem fogta volna azt, mint ultima ratiót oda állítani, abban a hitben, hogy az lehetetlen ; nem is hitte ennek, és igaza volt; ón ma sem hiszem, Azt hiszem, hogy itt is azon kérdések egyikével van dolgunk, a melyekről e ház, legnagyobb dicsősége annak idejében azt mondta, hogy igen gyakran lehetetlenségnek tekintik az emberek azt, a mi pedig csak igen nagyon nehéz. Én is azt tartom, hogy ez igen nagyon nehéz ; de egy óráig sem tudom hinni, hogy lehetetlen is. Nem tudom pedig hinni sok okból, de most azokról hallgatok. (Halljuk ! Halljuk !) Tovább megyek követve a fejleményeket. Megindultak a tárgyalások 1875. május 30-ikán a végett, hogy az akkor fenálott s ma is fen ál ló szövetség módosittassék, ugy hogy hátrányai vagy elháritassanak, vagy megorvosolhassanak. A törvényileg megállapított egész időn, hat hónapon át folynak már a tárgyalások, Horánszky képviselő ur egy kérdést intézett a ministeriumhoz az iránt, hogy miben van a dolog a ministerelnök ur mindjárt másnap novemb. 30-án szíves volt válaszolni; s válaszában azt mondani : „A tárgyalások megindultával két főirányban fejezte ki a kormány kívánságát. Egyik az volt, hogy ujabb egyezkedések bázisául egyezzék meg a két kormány oly vámtételek megállapításában, amelyek Magyarországnak ezen iparczikkekben főleg eonsumens országnak érdekeit is kielégítsék. Az irányok másika a fogyasztási adókra vonatkozott, kívánván a restitutió eddigi módjának megszüntetését, s kívánván azt, hogy történjék intézkedés az iránt, ha a magyar kincstárt jövőben ne érje azon veszteség, mely éri ma azáltal, hogy az osztrák kincstárba befolyó fogyasztási adók egy bizonyos részét Magyarország adózói fizetik meg." Tehát 1875. november 30-án értesültünk arról, hogy a tárgyalások ép a czélból indultak meg. Ha ugy is nem tudtuk volna, ebből megérthetnők, hogy érdemes a dolog valamire, érdemes arra, hogy vele komolyan foglalkozzunk, hogy meg ne elégedjünk a mint egy zászlóul tekinthető általános vitával, a dolognak testét is megfogjuk ; hogy itt a speciális vitánál megmondjuk, tulajdonkép mi bírt minket amott a felszólalásra, (Helyeslés balfelül,) inert hisz az általános vitában csak elvetni, de nem alkotni is lehet. Erre tér csak a részletes vitánál nyílik. Ez nekem erős és mély meggyőződésen, ez magyarázza meg, ha én ez alkalommal komolysággal és a dolog fontosságának nem kevesebb érzetével felszólalni kötelességemnek tartom, mint tettem az általános vitában magában. (Helyeslés a balon.) A követelés, vagy hogy a ministerelnök ur saját szavaival éljek, a kívánat nem hallgattatott meg, mint egy más forrásból, Matlekovics ministeri tanácsos urnák a t. kormány által tájékoztatásunk végett kiosztott könyvéből értesülünk, az osztrák kormány azzal szemben negatív állásba helyezkedett, kétségbe vonván, hogy e kívánat jogosult lenne, hogy elejtésével, illetőleg megtagadásával Magyarország helyzete roszabbá, kedvezőtlenebbé lenne, mint a minő az 1867. kiegyezés alkalmával minden részről contemplálva volt. A dolog — a mint mondám — nehézségekbe, akadályokba ütközött, és én őszintén megvallom t. képviselőház, hogy azt nem csodálom; s ha most részemről is kénytelen vagyok nem csak a tárgyalások eredményét venni vizsgálat alá, mint tettem azt első felszólalásomnak alkalmával, teszem ma. is sokkal szivesebben, de azon eljárást is, mely ezen eredményekbe vezetett: hát az nekem ne vétessek rósz néven, ne magyaráztassék meg más indokokból, mint a minőkből ered, ne méltóztassanak subjeetiv tekinteteket akarni subtrudálni. Semmi sem volna kevésbbé méltó egy ország törvényhozásához és annak minden tagjához, mint hogy inegérthetők ne legyenek a felszólalások magából az ügyből, és annak érdekéből, (Elénk helyeslés balfelöl,) mert ez azt tenné, hogy mikor ily roppant horderejű dolgokról vau is szó: mi nem azokkal gondolunk, nekünk más személyes
