Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.
Ülésnapok - 1875-355
340 355 országos iliés február 20. 1878. míg az egyezségnek utolsó részlete előttünk nem feküdt, különösen míg nem feküdt előttünk a vámtariffa, melyből kitűnt, hogy a kormány mily vámpolitikát kivan követni, melytől anyagi jólétünk függ: addig a mi álláspontunk felett határoznunk nem lehetett. A ministerelnök urnák csak annyit vagyok bátor válaszolni, hogy máskor, mielőtt valakit — még hozzám hasonló csekély egyéniséget is, — megtámad : ne méltóztassék igazságtalansággal vádolni, mig erről meggyőződni nem méltóztatik. Ennél talán még erősebb azon vádja, melyben azt mondja, hogy mi hátulról támadunk. Bocsásson meg a tiszt, minister ur, ez nem szokásunk. Hátul ülök, az igaz, de legyen a ministerelnök ur oly kegyes, számomra helyet szemben vele keresni, és akkor oda fogok állni; (Helyeslés a balon. Derültség.) nem lévén azonban jogom e házban helyemet változtatni, és más helyet önkényüleg elfoglalni, természetes — ha ugy tetszik a tisztelt minister urnák, — hogy hátulról vagyok kénytelen nyilatkozni, de nem azon hátulról jövő támadással, melyben némi orvvadászat, vagyis oly cselekedet foglaltatik, mely hozzám nem illik, melylyel ón soha életemben nem foglalkoztam. A t. ház, — én azt hiszem — tanúságot fog szolgáltatni, hogy habár tévedtem, hibáztam gyakran, ha ugy tetszik, nem nyilatkoztam helyesen; de mindig egyenesen kimondtam meggyőződésemet, lett légyen az jó vagy rósz, megmondtam lefelé ép ugy, mint fölfelé, s ettől nem is akarok eltérni soha. (Helyeslés a balon.) Utolsó beszédemben, melyet az átalános vitánál tartottam, egy kérdést voltam bátor a ministerelnök úrhoz intézni: ezen kérdés abban állott, hogy vajon van-e alapja azon nyilatkozatoknak, melyek itt e házban oly irányban tétettek, mintha ő Felsége nem akarna beleegyezni abba, hogyha Magyarország esetleg károsítása kikerülésének szempontjából szükségesnek tartaná a különvámterület felállítását. Kötelességemnek tartottam erre reflectálni és kérdést intézni a kormányhoz; de sajnálattal vagyok kénytelen tapasztalni, hogy e kérdésre választ nem adott. Kijelentettem akkor, hogy ezen nyilatkozat, mely némely — a kormányhoz közel álló képviselőktől eredett, sokak kedélyére, szavazására nagy pressiót gyakorolt: szükségesnek tartottam volna e nyilatkozatok meggyengítését még a szavazás előtt, szükségesnek tartom még ina is, mert hisz itt van a harmadik szavazás, melynél mindenki szabadon érvényesítheti jogát. Nem szenvedem és nem tűrhetem, hogy a házbau, ahol oly nagy szükség van az egyetértésre, a nemzet és az uralkodó közé konkoly hintessék ós hogy a kormány hallgatagon eltűrje, hogy némelyek ugy akarják föltüntetni Magyarországnak a törvényes királyát, a ki eddig a legnagyobb, legtisztább alkotmányos hűségéről tett tanúságot, mintha ő a mi elhatározásunkra, jogos követelésünkre bármiféle befolyást és pressiót akarna gyakorolni. Ismétlem a kormány iránt ezen kérésemet és remélem, hogy nem fogja hallgatással mellőzni; ugy is csak annak tulajdonítom, hogy eddig is tette, mert akkor a ministerelnök ur nem volt jelen a tárgyalásnál, és ezen nyilatkozatomról a lapok utján talán nem értesült. Már most áttérek a tárgyra. A t. kormány e kérdésben gyakran fordulván meg Bécsben, bizonyosan hallotta azt a német közmondást: Richtige Rechnung macht gute Freunde. Ha Ausztriával jövőre jó barátságban akarunk lenni, első szükség, hogy mi magunk közt a viszonyt az igazság alapján tisztázzuk; de mig e viszonyban bármely félreértés, bármely összeütközés fog létezni, addig azon barátság, a mely ugy reánk, mint a lajthántuliakra nézve nagyon fontos, nem fog zavartalanul fenállani. Ez pedig, t. ház, csak számadatok alapján történhetik. Azonban most a t. pénzügyminister ur iménti nyilatkozatára kívánok előbb reflectálni. 0 azt mondta, hogy az általa körülbelül 250 millióra számított vesztességgel szembe jön a fogyasztási adóknál, különösen a kávénál bejövő többlet kárpótlása. T. ház! Ez meggyőződésem szerint nem áll, mert hiszen utolsó nyilatkozatukban Herbst és Krzeezunowski kijelentették, hogy ez nem a fogyasztási adóknak kárpótlása, hanem ez csak kárpótlása a védvámokban való hasznoknak. Nem lehet, hogy mi azon recompensátiót, a mely oly csekély, hogy a t. pénzügyminister ur által is csak 9 százezerre számíttatik, kétszer vegyük számitásba, hogy bevegyük itt a fogyasztási adóknál, és másodszor ott az ipari védvámoknál; ez nem lenne tiszta számítás. Azt mondja a t. pénzügyminister ur, hogy azon fogyasztási vámvonal felállítása, melyet Simonyi képviselő ur módositványában ajánl, homlokegyenest ellenkezik a közös-vámterület eszméjével. Meg fogja engedni a t. pénzügyminister ur, ha ezen állítását el nem fogadhatom. Nem fogadhatom el már azért sem, mivel a gyakorlat azt igazolja, hogy ez nincs ellentétben, sőt ellenkezőleg, hogy ez annak mintegy folyamánya. Midőn Németországban 1829-ben Maassen porosz minister által a statistikai adatok nagyobb mérvben kezdtek gyűjtetni, akkor jöttek azon helyes eszmére, — miután a nagy német közös vámterületet szükségszerűnek tartották, — hogy gondoljanak ki egy módot, állítsanak eszközt arra, hogy az összérdckek kielégítése mellett az egyes részletek érdekei ne csonkittassanak meg.
