Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.
Ülésnapok - 1875-319
72 319. országos Ülés Aeczember i. 18??. teles szabály, kivételes is lesz. Én nem akarom hogy ez iránt a törvény mellett és ellenére privilégium legyen egyesekre nézve. Én azt akarnám nogy a rm egyszer törvény vagy szabály, az sújtson mindnyájunkat, Ellenérvül felhasználhatnák velem szemben, hogy a törvényhozások és a eriminalis praxis a párviadalt már régóta bűnténynek tekintették. De nem oly régóta, í. ház.' Átalánosan azt szokták mondani, hogy a rómaiaknak nem volt párviadaluk, nem volt szűkségök reá; de éu bátor volnék a fejét csóváló mólyen t. államtitkár urat a „digesták" egyik tételére figyelmeztetni. Ugyanis a lex 7. §. 4. Dig. de lege Aquíla, ;i quia gloriae eausa et virtutis, non injuriae eausa videtur damnum dátum" ne büntetessék az, aki ellenfelét nyilvános harezra kihívta ós meg is ölte. Hát Rómában, ha ketten párviadalt, vagy mondjuk viadalt vívtak, azért nem voltak büntetendők. Tehát már a római jogi felfogás az volt: ha ketten összetűznek, vívjanak, ha nekik ugy tetszik, de büntetésük ne legyen. Más részről az egyházi jog. canmi-jog az első stádiumban nem minősítette a párbajt bűnténynek. Én ismerem, olvastam a eorpus juris eanonieiban azon fejezetben, mely: „de clericis pugnantibus in duelío" szól, hogy a tridenti zsinatig a párbajt vívott papokat nem büntették, hanem csak fegyelmi eszközöket alkalmaztak reájok. Ezen tételek a papokat is csak fegyelmi büntetéssel mondották fenyitendőknek ; tehát bűnténynek a párbajt még a papokra nézve sem nyilvánították. Későbben igaz, t. ház, a tridenti zsinat, melynek sok helytelent köszönünk, a párviadalt ördög dolgának nevezte, mondván: „detestabilis duelli usus fabricante diablo introdnctus". Ez a szent atyáknak volt nézete, de künn az életben, a zsinaton kivül gyakorlatban volt, gyakorlatban maradt a párbaj ós gyakorlatban van ina is, mi nálunk is. Es én nagyon sajnálnám, ha . épen Magyarország, mely annyit tart a férfiasságra, a lovagias jellemre, követné más államok e helytelen példáját, hogy bűnténynek nevezze azt, a mi nagyon nemes érzületből gyakoroltatik. És a mi sok esetben elkerülhetetlen, erkölcsi és férfias, sőt önvédelmi kötelesség. Én figyelmébe ajánlanám a t. háznak, e tekintetben egy nagyon szellemdus tudósnak, Iheringnek következő szavait: „Wer kein Verstándniss gezeigt hat für den „idealen Schaden, den er an seiner Éhre und Person erleidet, indem er aus Bequenilichkeit sein gutes Recht Preis gibt, wer gewohnt war in Dingen des Rechts und der Éhre blos den materiellen Massstab anzulegen: wie kaim man von dem erwarten, dass er einen andern Massstab zur Anwendung bringe und anders erupfinde, wenn es das Recht und die Éhre der Kation gilt?! • Einem Volke bei dem es allgemeine üeburig ist, dass jeder aueh iin KI einen und Kleinsten sein Recht tapfer behauptet, vvírd Meniand wagen, das Höchste, was es hat, zu entreissen!" — —T. ház! ha ezért a párviadalt, mint társadalmj intézményt, gyönge védelem alá veszem, nem akarom ezzel a párviadalt rendszeresíteni, nem akarnám obligatoriusnak tenni, nem akarnék mindenkit arra kényszeríteni, hogy saját dolgait ezen önsególyi módon rendezze, — épenséggel nem ; ellenkezőleg én nagyon óhajtanám, hogy nagyon kevesen legyenek azok, kik kényszeríttetnek ezen az utón becsületüket vagy bármijöket megvédeni. De í. ház. ím vannak és lesznek is mindig követői ezen erkölcsi felfogásnak, hogy gyakran csakis ezen az utón védelmezheti az ember legszentebb javait, ezektől megtagadni azon eszközt, és azon tényeket, melyeket legnemesebb érzületből hajtanak végre, bűnténynek nevezni, nem tartóin elfogadhatónak. T. ház/ Én részemről azon meggyőződésben vagyok, hogy anélkül, hogy a párviadalt magát bűnténynek nevezzük. lehet a büntetőjogi politika szempontjából azon kinövéseket, azon elfajulást korlátozni, mely fájdalom, össze volt kötve ós össze van kötve ma is a párbajjal. Én e párviadalnál azt teszem fel, hogy mindkét vivófél szabad akaratából elhatározta magát párbajra; azért azt. aki valakit párviadalra uszít, vagy rákényszeríteni akar, aki valakit megvetéssel vagy sértéssel fenyeget, azért mert nem akarja elfogadni a párbajt: azt nagyon súlyos büntetéssel akarom sújtani, hogy senki se legyen kényszerítve saját akarata ellen párbajra/ Másodszor tökéletesen egyetértek a javaslattal az iránt, hogy a párbaj elfajulását, a párbaj szabályainak megvetését nagyon súlyos büntetéssel sújtja, De t. ház, én ugyhiszem, ha ezen előbbi szabályt, melyet most mondottam, azok iránt, kik megvetéssel fenyegetik azt, aki nem akarja elfogadni a párbajt és azon esetre, ha a párbaj szabályai megszegetnek, szabályokat hozunk, ez kielégítő arra nézve, hogy azon veszélyes oldaloktól, melyek vannak a párbajban, a társaságot és államjogrendszer biztosságát óvjuk meg, ós hagyjuk meg azoknak, kik súlyt fektetnek ezen társadalmi intézményre, hagyjuk meg a saját akaratukat és jogukat. Eziránt bátor vagyok határozati javaslatomat benyújtani, mely következőkép hangzik : Határozati javaslat a m. büntetőtörvénykönyvi javaslat XIX. fejezetéhez. Határozza el a t. ház: hogy a párviadalról szóló XIX. fejezet, miután a párviadal maga nem bűntény és csak az elfajulása üldezendő, töröltessék, és a párviadal keretéből fennmaradó bűntények következőkép toroltassanak rneg :
