Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.
Ülésnapok - 1875-318
SIS. országos Illés deczemftee 8. 1877 51 ur emiitett, létezik. De már engedelmet kérek, azt, hogy mi azt tudjuk és hogy ezek oly intézkedések, ' melyek de jure léteztek, a képviselőházban állítani nem lehet. Teljesen igazsága van Simonyi Ernő barátomnak, hogy magyar törvény ezekről nem szól semmit, tudtommal legalább nem, Hogy egy megalkotandó törvénybe beiktassunk valamit, vonatkozással azon törvényeinkben nem gyökerező, habár tényleg létező intézkedésekre: az csakugyan nem helyes. Ha a t. kormány meg van győződve arról, hogy ezen intézkedés helyes és hogy a törvényhozás helyeslésével is találkoznék, azon esetben, ha ismerné, méltóztassék a törvényhozás elé terjeszteni. (Helyeslés a szélső balfelöl) Itt megragadom az alkalmat, hogy eszébe juttassam a t háznak, hogy körülbelül épen most negyedfél éve annak, mikor a közös hadseregre vonatkozó uj szabályzat megjelent. Én ugyanakkor itt a házban interpelláltam a ministeriumot, ós fölhívtam figyelmét arra, hogy azon nagy számú polgárnak, ki a hadseregben szolgál, büntető jogi helyzelét a törvényhozás valamiként rendezze; mert alkotmányos országban csakugyan nem létezhetnék és fenn nem állhat oly állapot, — bármily tisztelettel viseltessünk is a fejedelem iránt, ki a hadsereg legfőbb parancsnoka, — hogy ily fontossága a törvényalkotásnak önkényüleg állapittassók meg és hajtassák végre. És mert még kevésbbé tehetjük azt, hogy ezen általunk nem ismert, a törvényhozás által nem sanctionált intézményekre mint általunk elismert létező törvényekre hivatkozzunk: pártolom Simonyi t. barátom, szerintem igen alapos és fontos megjegyzését Csemegi Károly államtitkár: T. ház! Azt gondolom, hogy az előttem szólott képviselő ur tévedésben van, midőn azt mondja, hogy a katonai fegyelemről vagy a becsületbeli eljárásról szó sincs törvényeinkben, mert az 1868. XL. t.-ez. 54. |-a a büntetések tekintetében a fennállott katonai törvényeket létezőknek elismerte egyetlenegy intézkedés kivételével, mely a botbüntetésre vonatkozik. Az illető törvénynek intézkedése igy szól: ,.Áddig is, mig a katonai törvénykezés az átalános védkötelezettség igényeinek megfelelőleg annak idején átüolgoztatnék, előzetesen már most kimondatik, hogy e törvény hatályba léptének napjától testi fenyíték és rabláncz az állandó hadseregnél többé nem alkalmazandó." Addig tehát, mig az eddig hatályban lévő törvények átdolgoztatnak. addig azok a magyar törvény által tovább is hatályban tartatnak, ennélfogva nagyon helyesen mondotta a t. előadó ur, hogyha valaki azon bíróságok előtt hamis esküt tesz, vagy hamisan vall, azért, mert nem a polgári, hanem a katonai bíróság előtt tette a hamis esküt, azért ártatlannak nem mondható. Egy törvényesen fennálló hatóság és bíróság előtt tett hamis esküért, a hamis eskünek minden veszélyei hárulnának azokra, kik a katonai szolgálatban vannak; ezt bűntelennek mondani felfogásom szerint lehetetlen; annál kevésbbé lehető ez, mert, amint megjegyeztem, ezen törvények fentartattak és amennyiben nem módosíttattak, máig is fennállanak. Egyébiránt megnyugtathatom a t. képviselő urat, hogy most van tárgya'ás alatt a katonai büntetőtörvénykönyv és bűnvádi eljárás, mely ha elkészül, okvetlenül a törvényhozás elé terjesztetik, és akkor az 1868. XL. t.-ez. 54. §-a intentiójának elég lesz téve és a t. háznak módjában fog állani, hogy a katonaságra vonatkozólag is épen ugy megállapíthassa a büntetőtörvénykönyvet és bűnvádi eljárást, mint a polgáriakra nézve. Kérem, méltóztassék a §-t az eredeti szerkezetben elfogadni. (Helyeslés.) Madarász József: T. ház! Daczára annak, hogy az államtitkár- ur elébb méltóztatott a törvényt felolvasni, nem azon következtetést vonom belőle, hogy Magyarország azon törvényeket, a melyeknek átdolgozása eleve itt megemlittetett, már mint törvényeket elfogadta volna. Bocsánatot kérek, azon törvény nem azt mondja, hogy a katonai törvénye': addig is, mig átdoUoztatnak. törvényekül szolgáljanak, hanem csak azt mondja, hogy addig is, mig a katonai törvények a törvényhozás által .-tálában elfognak intéztetni, a botbüntetés megszüntette tik. Ez a fölény ege azon törvénynek és semmi más. És mivel ez a lényege, nem óhajtanám, hogy kimondassák, — legalább hallgatólag, — hogy oly intézkedés, melyre nézve említés történik, hogy át fog dolgoztatni, már magában ha létezik, tény] g törvényesítve legyen. Ennélfogva elismerem, hogy a kormánynak bizonyos mértékben kötelessége gondoskodni e tekintetben ; de azt hiszem, hogy Simonyi Ernő és Helfv Ignácz t. barátim felszólalásai következtében módot kellene nyújtani arra, hogy a hamis eskü, bármilyen perben történjék is, büntetve legyen, egyszersmind azonban a magyar törvényben ne legyen r hivatkozás olyasmire, a mi törvényesítve nincs. És azt hiszem, hogy ha a t. ház ezen %. bekezdést kihagyja, vagy ugy módosítja, hogy bármi esetben történjék is a hamis tanuzás polgári egyének által, ez azon §. szerint büntettetik : megmentetik az ügy érdeme. Ha ez el nem fogadtatik, csatlakozom Simonyi Ernő t képviselőtársam indítványához, hogy a 3. bekezdés hagyassák ki. Pauler Tivadar előadó : T. ház! Itt csak fegyelmi ügyekről van szó, ha t. i. fegyelmi ügyben tesz valaki hamis tanuzást, akár közhivatalnok, akár ügyvéd ellen követ el; tehát nem lehet egyátalán mondani: polgári ügyekben; mert ez más §-ban van eldöntve és miután ezen katonai