Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.
Ülésnapok - 1875-318
r .2 SÍ 8. erszágos ülés depzember 8. 1877. becsületbíróság fegyelmi bíróság, mely fegyelmi utón emberekre, tisztekre igenis messze kiható határozatokat hozhat: ugy hiszem, hogy nem vétünk az igazság ellen, és nern praejudicálunk a közjogi elveknek, ha azt mondjuk, hogy a ki hamis tanúságot tesz valamely tiszt ellen: ugy büntettetik, mintha más polgári ember ellen követné el ezen bűnös cselekményt. Ez által a közjognak nem praejudicáltatik, s ennélfogva kérem a t. házat, méltóztassék elfogadni az eredeti szöveget. Eliiök: Szavazás előtt fel fog olvastatni a módositvány. Orbán Balázs jegyző (olvassa Simonyi Ernő módositvány át.-) a 220. §. harmadik bekezdése kihagyandó. Elnök: Kérdem a t. házat, móltóztatik-e elfogadni az igazságügyi bizottság szövegezését a módositvány mellőzésével. (Elfogadjuk ! Nem!) A kik elfogadja', méltóztassanak felállani. (Megtörténik. Felkiáltások : Ellenpróbát). Méltóztassanak felállani azok, akik az igazságügyi bizottság szövegezését nem fogadják el. (Megtörténik.) Az igazságügyi, bizottság szövegezése elfogadtatott, és ezzel a módositvány mellőzve van. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a 221. és 222. %%-t, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. Olvassa a 223. §-í.) Zay Adolf: Bátor vagyok a 223. §-ra nézve módositványt tenni, mely azt czélozza, hogy ezen szakasz ezen helyről tétessék át a fejezet végére. Ezenkívül másik ellenvetésem is van a szakasz ellen. Nem tartom kielégítőnek, hogy a hamis eskü és a hamis tanuzás csak hivatalvesztéssel büntettetik. Emiitettem már. hogy ezen bűntett igen súlyos, s nem egyéb, mint megszegése egy nagyon fontos polgári kötelezettségnek, mely megszegés által az igazságszolgáltatás alapja ingattatik meg. Én azt hiszem, hogy azon ember, a ki ezt tenni merészli: a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésével is büntetendő volna ; mert a ki az állami jogrendet és az igazságszolgáltatást oly kevésre tartja, hogy ezen súlyos büntettet elköveti, azt nem illeti meg a politikai jogok gyakorlataBátor vagyok e szerint a következő indítványt tenni. A 223. §. a fejezet utolsó §-a után teendő, és pedig a következő szövegezésben: ..Az ezen fejezet 213 — 220. §-ai bezárólag, továbbá a 222. és 229. §§-ban meghatározott cselekmények mellett a főbüntetéssel hivatalvesztés és a polgári jogok gyakorlatának felfüggesztése is egybekötendő. Á későbbi §-ok száma e szerint változtatik meg. Beöthy Algernon jegyző (olvassa Zay Adolf módositvány át.) Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik a 123. §-t az igazságügyi bizottság szövegezése szerint a módositvány ellenében elfogadni ? (Elfogadjuk!) Azt hiszem, hogy a t. ház e szakaszt az igazságügyi bizottság szerint fogadja el , s igy a módositvány elesik. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a 124. Pauler Tivadar előadó: Itt is a betűket számokra kérem átváltoztatni, mint már az más két szakasznál történt. Zay Adolf: T. ház! Nekem semminemű ellenvetésem nincs azon nagyon lényeges módositvány ellen, amit a t. előadó ur most maga „circa adiaphora" tenni méltóztatott, de sokkal fontosabb ellenvetésein van ezen szakasznak első bekezdése ellen, t. i. hogy az 1. ós 2. számok alatt előforduló esetekben általában büntetés ne alkalmaztassák. Én ezt indokolatlannak tartom. Nagyon jól érthetem azt, hogy az államnak azon joga alapján, a melyet az államtitkár ur nagyon helyesen Eecht auf Wahrheit-nek nevez, még sem lehet méltányosan követelni valakitől, hogy maga magát vádolja. Nagyon jól értem azon lélektani indokot, a mely a t. igazságügyminiszter urat arra birta, hogy ezen esetekre különös figyelemmel legyen, és enyhébben akarta felfogni ezen eseteket; de hogy általában büntetés alá ne jöjjön : az előttem megfoghatatlan dolog, Méltóztassék csak az első esetet felvenni, t. L, ha valaki a valónak megvallása által önmagát büntetendő cselekménynyel vádolna, ezen esetben a javaslat szerint büntetlen marad. De a valótlan vallomása által mást ugy terhel, hogy ez az előforduló 213. §. értelmében bűnvádi fenyítés alá kerül: hogy lehessen akkor büntetlen az, a ki ezt az embert szándékosan hamis vallomással terhelte ? Ha valaki maga mentségéül mást vádol, — a nélkül, hogy a következő fejezet a hamis vád tényálladéka volna meg, hanem csak a 213. §-ban foglalt tényálladék, t. i. a fenyítő eljárás, — kérdem: méltányos-e, hogy az, a ki annak az oka, hogy más igazságtalanul bűnvádi eljárás alá kerüljön, hogy azon ember minden büntetés nélkül maradjon V Nagyon értem, hogy ezt enyhébben kell büntetni, mert tőle nem követelhetjük oly szigorúan, mint másoktól, hogy vallják meg az igazságot; de épenséggel nem büntetni, az nem csak méltánytalanság, hanem a hamisan terhelt iránti igazságtalanság is volna. A nélkül, hogy ezen helyen más törvényhozások példájára hivatkoznám, — mert látom, hogy nagyon ideges lesz az államtitkár ur, hogy ha ezen veres posztót szemei előtt lobogtatom — a nélkül, hogy más törvényhozások példájára hivatkoznám, bátor vagyok ezen első bekezdés helyett egy más bekezdést indítványba hozni.