Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-341

341. országos ülés február 4. 1878. 383 szetesen több pamut kell. Ha azonban az orsók számát veszszük, látni fogjuk, hogy mig 1862-ben 1.800,000 volt azok száma, addig 1872-ben csak 1.600,000-re rúgott az. Ami pedig leginkább kifejezésre hozza, hogy oly véghetetlenül virágzó volt-e azon ipar: az a bevitel, a mely azt mutatja — és gr. Apponyi Albert t. barátom ezt jónak látta elhallgatni, — hogy addig, mig a bevitel 1866— 69-ig átlag 9,800 mázsát tett, a bevitel addig 1870—75-ig 24.800 mázsára ment. És még egy körülmény van itt, a mely épen azért, hogy igazságosan Ítéljük meg ezen ipar állását, latba esik — és ez az, hogy ki lehet mutatni, hivatalos adatokkal, hogy az utóbbi években a pamutkelmék ára csökkent, ki lehet mutatni, hogy a mig 1862-ben a sima sürü szövetek ára 2(50 frt volt, 1875-ben lF>0-re szállott le,mig a finom pamut kelmék ára 480 frt volt, 1875-ben 380, a ritkás szövetoké pedig 450, 1875-ben 300, más szöveteknél 1300ról leszállott 900-ra. Mit bizonyít ez? Ez azt bizonyítja, ós annak bizonyítására hoztam fel ezen talán unalmas de kétségtelenül érdekes adatokat, (Helyeslés a középen.) hogy ezen a téren sem jó ám túlozni ós itt nem egészen helyes az alap, a melyből kiindulni csupán azért méltóztattak, hogy még ridegebben állítsák fel a kérdést; nem áll mondom, hogy Ausztriában oly virágzó ez az ipar és hogy épen a legutolsó években mutatta volna meg azt, hogy a ma fenálló tariffa alapján folytonosan fejlődött ós így semmi körülmények közt a legkisebb tekintetet sem érdemli. És így vagyunk a gyapjú-iparral is. Azt mondja t. barátom Apponyi Albert gróf, hogy az osztrákok t. i. a gyapjuczikkekből többet visznek ki, mint amennyit behoznak. Ezt mutatják — ugy szól —- az utolsó évek adatai ; ámde méltóztassék megemlékezni arról is, a miről méltózta-, tott megfeledkezni, hogy 1570-től 1876-ig átlag70,000 vámmázsát hoztak be, mig az előtt 40 ezer mázsát hoztak be. Ezeket az igazság érdekében a felhozott adatok kiegészítéséül megjegyezni szükségesnek tartottam. (Helyedé* a középen.) Nem tehetem, hogy gróf Apponyi Albert t. barátomnak még egy észrevételéről meg ne emlékezzem, és ez az, midőn hivatkozott egy nagy nevű magyar írónak, gróf Dessewffy Emilnek mim- I kajára, ebből igyekezvén bebizonyítani álláspontjának minden körülmény közt való teljes jogosultságát. Én t. ház magam is élénken emiékez j tem ezen munkára és Apponyi gróf hivatkozása j következtében utána is néztem. Mit mondott Desseffy Emil? Ő. igaz, azt mondotta: „olcsó bevitel, biztosított kivitel" ; igen, de Dessewffy — és ezt munkájának számos tételéből bebizonyíthatom, — ugy értelmezi-e azon politikát, melyet ajánlott, hogy semmi tekintettel ne legyünk az I osztrák érdekekre? Nem. Nem tartott-e niegen- j gedhetőnek bizonyos vámokat? Igen. Azon munkában és épen azon passus elején, melyet t. barátom idézett, azt mondja: „kívánjuk, hogy a tariffa sok tekintetben tilalmazó jellegét veszítse el; kívánjuk, hogy a tilalmi rendszer helyébe a mi meghallgattatásunk mellett kellőleg méltányló vám lépjen." És mikor mondotta ezt Desseffy? Nem ilyen tariffára mondotta, hanem azon tilalmi rendszer idején, melyhez képest az 1851-iki és 1885-iki tariffa valóságos vívmány volt a szabad kereskedelmi irány felé; azon 1865-iki tariffa, a mely 3-szor nagyobb tételeket állapított meg, mint a melyeket önök most az országra nézve oly veszélyeseknek jeleznek. (Elénk tetszés a középen.) T. barátom megtalálja, ha utána néz; „hogy miként értelmezte Dessewffy a vámokat. 0 egyenesen megmondja: „A külföld azon czikkei, melyeket a belföld elegendő mennyiségben és kielégítő minőségben kiállíttathat, bebocsáttassanak ugyan a belföldi piaczra, azonban nem vámmentesen, hanem, miután a belföldi előállítónak ipara adó alatt van, bizonyos és ugy kiszámított vám mellett, miszerint az ily vám által kiegyenlittetvén azon előny, melylyel a külföldi a belföldi felett, meghonosultabb ipara, kedvezőbb kamatláb, munkabér, tökéletesebb közlekedési eszközök s több efféléknél fogva netalán bír : a külföldinek a belföldiveli versenye mégis szabad, azaz lehető legyen." Ez nem a korlátlan szabad kereskedelem theoriája, hanem igenis a mérsékelt vámok meldet plaidiroz, S a vámközösség barátainak ajánlok még egyet, a mi nagyon érdekes, épen azon munkából. Gr. Dessewffy többek közt azt is mondja: „mert ha az osztrák tartományokkal nem akarnánk kedvezőbb feltételek mellett kereskedni, mint a külfölddel, természetesen, hogy ők sem akarnának a külföld felett semmi előnyben részesíteni bennünket, miáltal nemcsak elvesztenek azon előnyt, melyben a külföld felett de facto részesülünk, hanem azon veszély is állana reánk nézve elő, miszerint legközelebbi és legtermészetesebb piaezunk, eladásban és vételben vagy egészen elveszni vagy tetemesen megszorittathatni fogna." Én ezt kiválóan ajánlom azon barátaimnak, kik theoriában, kik platonice hívei a vámközösségnek, de oly feltételeket állítanak fel, melyek őket és szövetséges társaikat a végconclusioban elterelik eredeti álláspontjuktól. S t. ház, bármennyire a szabad kereskedelmi theoria hívei vagyunk is: lehet-e akkor, mikor az Ausztriával kötendő szerződésről van szó, szabad kereskedelmi theoriát akként felállítani, mint azt gr. Lónyay Menyhért tette, ki azt monda, hogy csak ugy és akként szabad vámokat kivetni, amikor ós a mennyiben az állam szükségletei kívánják? Tehát