Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-341

380 341. országos ülés február 4, Í878, Mások nem igy gondolkoznak. Mások — és ezek a ház különböző oldalairól felszólalt szónokok — azt mondják, ózon egyezséget nem fogadjuk el, de utasítsuk a kormányt ujabb egyezkedés megkezdésére, tétessenek ujabb kísérletek a kiegyezkedésre, hozassék létre ennél jobb kiegyezés, addig pedig a statusquo alapján létesüljön egy bizonytalan idejű provisorium. Annak okoskodását, t. ház, ki, mint Simonyi Ernő t. képviselőtársam tette, azt mondja : a vámközösségnek absolute semmi előnye nincs, az semmi körülmények közt sem bír értékkel, aki, mint ő tette, a vámközösség felett feltétlenül pálezát tör. és igy a javaslatot feltétlenül el is veti s ő logiee saját álláspontjából egyebet nem is tehet : annak okoskodását természetesnek tartom s egészen értem. Azoknak okoskodását is — bár szintén nem helyeslem — de értem, kik azt mondják, mint önök t. képviselő urak ott szemben velem, hogy a javaslat nem tevén eleget az önök által kitűzött feltételeknek : az elvetendő ; de levonják egyúttal ezen álláspontnak a consequentiáját: elmennek az önrendelkezési jog igény bevételének határáig és követelik a vámsorompók felállítását. Nem osztozom — ismétlem — e nézetben sem. de értem. A mit azonban legkevésbbé érthetek, az azoknak okoskodása, kik nem fogadják el a törvényjavaslatot, elvetik azt, de mennek el az önrendelkezési jog igénybe vételének határáig; a kik a szakítás kimondását veszélyesnek tartva, attól visszarettennek, és a kiegyezési tárgyalások mai stádiumában, azon küzdelmek után, melyek annyi elkeseredést szültek, azon izgalmak után, melyek ma már nemcsak anyagi, de minden viszonyainkra a bizonytalanság bélyegét sütötték, azt, mondják : — folytathassanak a tárgyalások bizonytalan ideig s addig jöjjön létre a statusquo alapján egy bizonytalan ideig tartó provisorium. Ezt, engedelmet kérek, a legkevésbé értem. (Elé/ük helyedig a középen.) Én t. ház, ezen érveléssel szándékozom foglalkozni. {Halljuk! Halljuk!) Fogom érinteni azoknak érvelését is. kik az első irányzat híveinek vallják magukat, mert mindkét irány érvelésének sok az érintkezési pontja, mindkettő sokban azonos indokokat hoz fel. Ma ugyan, a midőn kölcsönös álláspontjukból még nem kénytelenek a conclusiót levonni: mindketten egymást biztató békés és a mai időben szinte lélekemelő egyetértéssel helyeslik kölcsönösen egymás beszédeit; ellenben, ha a conclusió levonására kerül majd a sor — mert ebben azután már nagyon eltérnek egymástól — kérdés, vagyis előttem nem is kérdés, hogy milyen lesz köztök az az egyetértés? (Helyeslés a középen.) Két főpontba vonható össze nézetem szerint veleje annak, a mivel megtámadták a javaslatot, azok, kik nem fogadják el, ámbár egy jobb egyezségnek Ausztriával hivei és barátjai: Először, mert tariffája az előbbeni állapothoz képest határozott visszalépést képez, s másodszor, mert szakit a szerződési politikával, lehetetlenné teszi a szerződések megkötését. — vagy mint magát t. barátom Apponyi Albert gr. legmagvasabban kifejezte, — nem felel meg azon két exigentiának, melyet a közös vámterülettől követel, s ugyanezt fejtegette az előttem szóló Bittó István t. képviselőtársam is : nem adja meg az olcsó bevitelt, s nem biztosítja a kivitelt. T. ház ! De hát roszabb-e ezen egyezség, mint az, mely 1867-ben létrejött? Hogy ezen kérdésre igazságosan lehessen felelni, azt gondolom nem elég vizsgálni a hátrányokat, melyeket a. kiegyezési javaslatok eg)dke, és felejteni az előnyöket, melyeket a javavaslatok másika tartalmaz, Igazságos ítéletet csak az fog mondani, a ki mindannak, — a mi ha formailag nem tartozik is össze, de benső cohaesióban van egymással, — összehatását vizsgálja és bírálja Mik azon kérdések, a melyek ha formailag nem is, de a kiegyezéssel és ép ezzel lényeges összeköttetésben vannak ? Ott van a quóta a restitutióval : ott van a vámszerződés, a fogyasztási adókkal, a fínánczvámokkái és a lariffával. En kezdem az utolsón; (Halljuk 1) röviden fogom érinteni mindannyit, mert lehetetlen, hogy mindezen kérdéseket egyenként, hosszabban fejtegessem. Ami a tariffát illeti, én megvallom t. ház, hogy e tariffában van emelés, nem a magyar fogyasztó, hanem az osztrák gyáros érdekében; bevallom, hogy ez áldozatot képez, a melyet hozunk mi a másÍK szerződő féllel szemben. De t. ház, oly nagy-e az áldozat, mint a minőnek a házban fel tűnte ttetik ? A ki igazságosan vizsgálja a tariffát — anélkül, hogy most annak részleteit fel akarnám sorolni, — az kénytelen lesz bevallani, hogy emelés, oly értelmű emelés, mint a minőt magam is jellemeztem, csak két czikknél érdemel bővebb szót: a szövött- és kötött áruk két csoportjánál a pamut szöveteknél ós gyapjúszöveteknél. De hát a pamutszöveteknél oly nagy-e az emelés? Mindenki befogja ismerni, aki a jelen tariffát az 1868 iki tariffával összehasonlitja. hogy azon áruczikkek, melyek consumtiója nálunk legerősebb, nem emeltetnek, hanem leszállittatnak, s ezek a közönséges áruczikkek ; míg a finomabb áruczikkek igen is emeltetnek, de ezen emelés részben ellensúlyozva van a javaslatba hozott leszállítások által. A posztónál mondatik az, hogy exorbitans az emelés, olyan, melyet az ország meg nem bir, s hogy az megszámithatatlan milliónyi terhet von maga után.