Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-341

378 Sál. országos ttlés február á. 1878, oly törvények alkotását, melyek mellett ezen iparágak a monarchia minden országaiban prosperálhassanak, maga a legislatió is igen meg lenne o kérdésekre nézve könynyitve a jövőre. De tegyük fel t. ház, hogy az én e részbeni várakozásom nem fogna helyesnek bizonyulni, és hogy az adatok minden valószínűség ellenére azt fognák constatáloi: hogy jót, rosszat egyiránt mérlegbe vetve, mi a viszonyok szabályozása mellett .sem szenvedünk jelentékeny rövidséget. Ugyan kérdem : vajon a helyzet tisztázásának ezea épen nem valószínű kedvezőtlen eredménye is nem lenne-e legalább politikai tekintetbon mindkettőnkre nézve nagy nyeremény ? Ne ámítsunk magunkat t. ház! a hangulat a monarchia mindkét felében ma olyan, hogy kik a kapcsolatot becses traditió gyanánt őrzik, — azt tovább megnyugtatás nélkül nem hagyhatják, megnyugtatást pedig az ily fontos érdekek körül nem okoskodásokkal és frázisokkal, hanem csak adatokkal és számokkal lehet eszközölni, itthon, ha ki akarjuk az emberek kebléből irtani azon meggyőződést, hogy mi most a világos károsodás mellett még a gúnyt is kénytelenek vagyunk tűrni, és ha lét-okától megfosztani kivarrjuk a törekvést, mely az önálló vámterületre van irányozva, egyet a kettő közül kell bebizonyítanunk: vagy azt, hogy a közösség alapján is tudunk egészben véve elérni annyit, mennyit a hátrányok és terhek levonása után az önállás nyújtana nekünk; vagy azt, hogy ezen arányt most is élvezzük már. A mi pedig Ausztriát illeti, arra nézve anynyi eredménye mindenesetre lesz a computusnak, hogy kétségbevonhatlan számokkal ki lesz mutatva előtte, mily igazságtalan a epiota arányából ellenünk folyvást hangoztatott szemrehányása, midőn épen ellenkezőleg mi, a vagyonilag sokkal gyengébb fél, viselünk aránytalanul nagy ás súlyos terheket indirect utón. Így tartottam én mindenkor, és tarlóm ma is a közösség alapján egyedül lehetségesnek az igazságos egyezséget, és mert igy vélekedem, csak sajnálni tudom, hogy az nem ez utón indult meg. A szó szoros értelmében nem egyéb ez, mint azon úgynevezett revisiója a számláknak, mely egy Lajthántuli kitűnőség által a bankvita alkalmával fenyegetéskópen hozatott fel irányunkban, és melyet én nemcsak nem perhorrescálok, a magam részéről, — hanem épen ellenkezőleg ugy az összes monarchiának, mint in specie Magyarországnak érdekében is kívánatosnak tartok; mert óhajtom, hogy tűnjék ki valahára tisztán, hogy tehát ki az a monarchiában, ki a másik rovására előnyt kíván szerezni magának, és a közös együttélhetés kötelezettségei alól ki akarja magát vonni. (Élénk helyeslés a szélső jobbon és a baloldalon.) Nem csinálok magamnak illusiót az iránt, hogy nézetem a dolgok stádiumában ma inkább csak academikus jelentőséggel bírhat, és ha mégis most mondottam el, tettem ezt azért, mert az előttünk fekvő javaslat elfogadásával e kérdések 10 évre fognak a napirendről levétetni; én pedig nem akartam esetleg ugy válni meg a politikai pályától, hogy valódi értelmében és összefdggésében ne tüntessem fel azon megoldási módozatot, mely első megpenditése óta némelyek által félreértetett, mások által félremagyaráztatott, és igy nem igen foglalt ugyan tért, de teljes meggyőződésem szerint már jövő alkalommal az önálló vámterület eszméje mellett azon alternatívát fogja képezni, mely közül a, monarchia két felének választania kellend. Hátra van, t. ház, hogy az actualis kérdésre visszatérve, adandó szavazatomat indokoljam még pár szóval {Halljuk!) Ha teljesen normális időket élnénk, és kizárólag maga az előttünk fekvő javaslatoknak beiértéke lehetne elhatározásomban a mérvadó szempont, egy perczig sem haboznám azon logikai consequentiát vonni le az általam mondottakból, hogy egyszer mindenkorra elvetem ezen egyezményt. De mi most nem élünk ily időben. A tisztán tárgyi momentumok mellett nagy súlylyal esnek a latba az átalános helyzetből felmerülő azon tekintetek is, melyek a monarchia két fele közt harmadfél év óta tartó, és a szükséges adatok hiányában siker reményével tovább alig folytatható küzdelemnek egy vagy más módon befejezését követelik; és igy azon kötelességet szabják reám , hogy a jövő tekintetéből általam czélszerübbnek hitt politika követelményeinek érvényesítését elhalásszam, és magamat a pillanat azon exigentiájának rendeljem alá, (Zaj a szélső balold don. Halljuk]) mely sürgetőleg követel positiv intézkedést. És e tekintetben most csak két lehetőség áll előttünk: az egyik a hosszú alkudozások eredményeként elénk terjesztett kormány-javaslat, melyre nézve a monarchia két fele közt még több lényeges differentiák forognak ugyan tenn, de a mely a törvényhozás jelentékeny factorainak megállapítása levén, a biztosabb és gyorsabb kivihetőség némi chanceaival bir; a másik a statusquo meghosszabbítása a parancsoló szükség által követett módosításokkal, melyek minthogy nagy részben a restitutio és a íináncz vámok vitás kérdéseire vonatkoznak, ujabb nehéz, és bizonytalan kimenetelű egyezkedési kísérleteket fognának szüségessé. tenni. A dolgok ezen állásában tehát a mi szorosan magát azon kérdést illeti, hogy a mulhatlanul teendő intézkedés alapjául melyiket tartom a kettő közül pillanatnyilag alkalmasabbnak? Kénytelen vagyok beismerni, hogy nézetem szerint a tárgyi és opportunitási tekintetek inkább a javaslat mellett szólnak. [Halljuk!)