Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-341

376 341. országos ülés február i. 1878. nézve azon érdek-antagonismust, mely aztán a tapasztalás bizonyítása szerint végeredményében szükségképen odavezet, hogy mi, mint a gyengébbik fél még azon kevés ágait is hazai iparunknak, melyek a földmÍveléssé! szoros kapcsolatban állanak, annak emelésére nagyon szükségesek, és nálunk ma úgyszólván egyedül lehetségesek, a gyártási előfeltételek tekintetében sokkal előnyösebb helyzetben lévő osztrák ipar szabad versenyének szolgáltatják ki ugyan akkor, midőn gyáriparának többi ágait magas vámokkal védjük a külföld versenye ellen. (Ugy van\ a baloldalon és a szélső jobbon.) Az ezen alakban ránk háruló kár tehát — melyre ón itt csak rámutatni akartam — nézetem szerint még kevésbé hagyható figyelmen kívül mint a közvetlen pénzügyi kár, miután ez nemcsak most károsítja meg a kincstárt, hanem gátlólag hat gazdasági fejlődésünkre, a már létező ipar veszélyeztetése által koczkáztatja adóalapunkat, sőt esetleg a nyers termelés legprimitívebb állapotába terelhet vissza bennünket. De habár ezek szerint sokkal súlyosabbak a fogyasztási adóknál két irányban szenvedett veszteségeink, mint a hogy azok a t. kormány exposéjában fel tüntet vek, a monarchia másik felének részünkről hozott legnagyobb áldozat nézetem szerint mégis nem ebben, hanem a vámközösségnek elfogadásában rejlik, melynek többek által kiemelt politikai hasznosságát magam részéről is beismerem ugyan, de financiális tekintetben ránk nézve nagyon is kedvezőtlen mérlegét komolyan kétségbe vonhatónak nem tartom. Tudom én, t. ház, hogy azon statistikai adatok, melyek Magyarországnak a monarchia másik felével való forgalmát tüntetik ki, sem az importált czikkek különféle nemeire, sem azoknak értékére nézve nem készültek oly részletességgel és szabatossággal, hogy azok alapján teljes apodictitással lehessen Magyarországnak egy közbenső vámsorompó felállításából várható jövedelmét kiszámítani. Azt is tudom, t. ház, hogy mint mindenben, ugy e kérdésben is csak ugy lehet alaposan ítélni, ha annak másik oldalát is kellő figyelembe vesszük, és a remélhető előnyök mellett az azzal összekötött hátrányokat és költségeket szinte latba vetjük. De ha e két körülménynél fogva tartózkodom is most minden ez irányban tett számításokra való hivatkozástól, annyit a létező adatok által kétségbevonhatlanul bebizonyitottnak merek mégis állítani, hogy miután 2—3 száz millió frt között mozog azon iparczikkek értéke, melyek Magyarországba évenkint behozatnak és fogyasztatnak, az általunk kivitt, és a mai közgazdászati fogalmak szerint vám alá vettetni nem szokott nyersterményeknek Ausztriában fogyasztása pedig távolról sem éri fel értékben a mondott összeget: kétségtelen, hogy mi akkor. midőn Ausztria gyártmányainak egy biztos és kifelé vámokkal védett piaczot nyitunk, oly roppant nagy anyagi előnyben részesítjük őt, melyért még a lehető legkedvezőbb internationalis szerződések sem lesznek soha képesek megfelelő eompensátiót nyújtani nekünk; (Élénk helyeslés a baloldalon, és a szélső jobbon,) miután ezek sem fogják megváltoztathatni azon ránk nézve súlyos helyzetet, hogy míg a vámok folytán ipari szükségleteinket drágábban fizetjük meg: saját termékeink legnagyobb részére nézve künn és benn egyiránt az egész világ őstermelőinek szabad versenyével vagyunk kénytelenek megküzdeni, (ügy van] balfelöl és a szélső jobboldalon.) És ha ez már így állott eddig, és igy fog állani még a külállamokkal köthető szerződések esetében is: ugyan kérdem, minő lesz a vámszövetsóg mérlege a most javaslatba hozott önálló vámtariffa mellett, midőn egyfelől az osztrák ipar állítólagos védelme érdekében jövőre a vámemelés és az arany vámok folytán oly vámtételek lesznek megállapítva, melyek minden esetre jelentékenyen, és gr. Lónyay M. számítása szerint — melyet ón azonban bírálni nem kívánok — 9 — 10 millióval drágítják meg évi fogyasztásunkat, — másfelől pedig a mi saját exportunkra nézve a külállamok részéről bekövetkezhető retorsionális rendszabályok ellenében a szó szoros értelmében nem lesz más garantiánk, mint í. kormányunk abbeli Ígérete ós biztatása, hogy ő akar és remél is szerződéseket kötni, és hogy ínég a nem sikerülés esetében sem tartja valószínűnek ily ellenséges rendszabályok bekövetkezését, — miben azonban én, minden tiszteletem és elismerésein mellett is, melylyel belátása, ós kétsógbevonhatlan hazafias intentiói iránt viseltetem, sem az országra nézve teljes biztosítékot, sem magamra nézve teljes megnyugtatást találni nem tudok, (Helyeslés a szélső jobbon és a baloldalon.) Ezekből kitűnik, t. ház, hogy én az előttünk fekvő javaslatot anyagilag igazságtalanul hátrányosnak tartom Magyarországra, és kitűnik az is, hogy e bajnak egyik okát épen abban találom a magam részéről, hogy a tárgyalásoknál a fősuly mindig csak magokra a fogyasztási adókra, tehát a fennforgó kérdés alárendeltebb fontosságú részleteire fektettetett, — a vámszövetség alakjában viselt súlyosabb terhek pedig figyelembe sem vétettek, és igy azok mérvének constatálására, a mi, nézetem szerint egyedül lett volna képes elutasithatlanul megállapítani jogos igényünket bizonyos eompensatiók követelhetéséhez: sem az előbbi időben, sem a mit nagyon sajnálok, a harmadfélévi alkudozások keserű tapasztalatai alatt nem történt intézkedés. Ez véleményem a javaslatról anyagi tekintetben, és most megfogom mondani: miért tartom azt politikai tekintetben is elhibázottnak sőt károsnak, (Halljuk! halljuk!)