Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-341

841. országos Illés február 4. 1878. 375 Iáiban először közöltetett velünk. Azóta több fásison ment ezen ügy keresztül és nem egy lényeges részében szenvedett változást: de egyéni meggyőződésem ngy a kiegyezés egészére, mint az annak keretébe tartozó kérdésekre nézve ma is ugyanaz, a mely kezdetben volt. És ha ma annak itt kifejezést adni akarok, ngy ezt a tárgy fontosságának és az elhatározásból rám is háruló felelősség súlyának tekintetén kívül még azon jelenségek daczára is találok magamra nézve indokokat, melyek épen most folynak szemünk láttára a Lajthán tul. Midőn igy egy pár szóban jeleztem volna felszólalásomnak valódi indokát, egyszersmind azt is megígérem a t. háznak, hogy szigorúan tárgyilagos és lehetőleg rövid leszek, mert részint már álláspontomnál fogva, részint azok által is, melyek a tárgyalások folyamán itt mások által már elmondattak, erre mintegy utalva látom magamat, s igy inkább megérinteni fogok némely dolgot, mint bővebben fejtegetni. A monarchia két fele közti anyagi viszonyokat illetőleg, melyeknek uj 10 évre való szabályozása képezi a tárgyalás alatti javaslat czélját: az 1867 : XII. törvényczikk 52., 58., 59. és' 68. szakaszai azt tartalmazzák, hogy ezen ügyek közössége nem folyik ugyan a pragmatika sanctióból, és ennélfogva a magyar korona országai mint jogilag önállók elkülönözve is intézkedhetnének azok iránt; de minthogy részint a helyzetnél fogva politikai tekintetekből, részint a két fél érdekeinek találkozásánál fogva közös egyetértéssel czólszerübben történhetik az intézkedés, kész Magyarország arra, hogy ő Felsége többi országaival időnként vám- ós kereskedelmi szövetség köttessék, és csak azon esetre tartja fenn magának az önálló intézkedési jogot, ha az e részbeni egyezség nem sikerülne. Ez lévén t. ház, alaptörvényünknek idevonatkozó intézkedése, mindenekelőtt is kijelentem, hogy én a szőnyegen lévő javaslatnak és átalában a többi egyezményi megállapodásoknak azon alapelvét, hogy a vámterűlet közössége továbbá is fentartassék, magam részéről is helyeslem és elfogadom; és pedig elfogadom nemcsak, mert nézetem szerint ez felel meg leginkább az idézett törvény valódi intentiójának, hanem elfogadom főleg azért, mert mig egyfelől ez utón is kielégíthetőknek hiszem Magyarország jogos igényeit, másfelől épen egy ily alapon létrejött méltányos szabályozásban látom én a legalkalmasabb eszközt arra, hogy a monarchia két fele közt, ós mindkettőre felette szükséges közjogi kapocs az egyesitett érdekek kötelékei által megszilárdittassék. De midőn ezeknél fogva helyeslem magát a kiindulási pontot, másrészről kénytelen vagyok őszintén bevallani, hogy miután nézetem szerint ugy a törvény intentiójának. mint a helyes politika követelményeinek csak egy oly modus vivendi megállapítása felelhet meg, mely egyik félnek sem nyújtván a másik rovására előnyt, mindkét részről megnyugvással fogadható: ón az előttünk fekvő javaslatot, mint a mely a helyes megoldás e criteriumainak egyikével sem bír, két irányban elhibázottnak, sőt károsnak tartom. (Halljuk!) Annak constatálásához, mennyire nem felel az meg a mi jogos igényeinknek, némi részben már maga a t. kormány szolgáltat nekünk adatokat, midőn a javaslathoz mellékelt indokolásban a fogyasztási adóknál szenvedett pénzügyi károsodásunkat évenkénti harmadfél millióban, a restitutiónál szenvedettet pedig körülbelül másfél millió forintban számítja fel, és aztán őszintén beismeri, hogy a javaslatba hozott egyezmény elfogadásával ezen utóbbi meg fog ugyan jövőre szűnni, de az elsőre nézve csakis annyiban fogunk némi kárpótlást nyerni, hogy némely fogyasztási ezikkekre vetni szándékolt pénzügyi számokból nagyobb arányban fogunk részesülni, mint a mennyihez saját fogyasztásunk alapján igényünk lehetne. Egészen eltekintve t. ház attól, vajon átalában kifogástalan-e a t. kormánynak e részbeni számítása, — mihez pedig férhetne talán szó, — eltekintve mondom ettől, sőt feltéve, hogy e számítás a múltra nézve egészen helyes, ón a fogyasztási adóknál ós a vámrestitutiónál szenvedett kárunkat illetőleg, csak két körülményt kívánok a tiszt, ház figyelmébe ajánlani. Az egyik az. hogy e tekintetben ma lényegesen kedvezőtlenebből áll a calculus, mint állott a múlt tavaszkor, midőn az egyezmény benyujtatott, mert a restitutióra nézve kötött kormányi egyezménynek a birodalmi tanács általi elfogadtatási czéljából már is egy részünkről hozandó ujabb áldozatról van szó; a íínancziális vámokban felmutatott compensatió pedig, még ha egészen ugy fogadtatnak is el a vámok, a mint azok terveztetnek, nevezetesen kevesebbre tehető azon számítási rectificátió folytán, hogy a legnagyobb összeget képező petróleumnál saját fogyasztásunk magának a tiszt, kormánynak beismerése szerint megüti a cmotaarányt, és igy e czikknél tulajdonkópen magunk fizetjük magunknak a vámot. A másik körülmény pedig, melyre a t. ház figyelmét felhívni bátorkodom : az, hogy e kérdésnél a tisztán fiscális szempontok mellett egészen figyelmen és számításon kívül hagyatott ama számokban ki sem fejezhető, de nézetem szerint sokkal sulyosabb nemzetgazdászati kár, mely azon anomáliából, hogy ne mondjam absurdumból folyik, hogy a fogyasztási adók a monarchia két fele által egyetértőleg szabályozandóknak ismertetnek ugyan el, de azért mégis mindegyiknek külön jövedelméül hagyatnák meg, mert épen ezen félszeg intézkedés idézi elő ós teszi permanenssé köztünk a fogyasztási adókra