Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-341

341. országos Ülés február 4. 1878. 373 kus irány követése által csak megakadályozni fogja. Nem akarom ezzel egy átaláoos tariífának szükségét, és Ausztria és Magyarország közötti megállapítását kétségbe vonni, csakis annak irányára lehet kifogásom, miután ez esetben irányadóul fog szolgálni oly külállamokkal szemben, melyek szerződési viszonyra lépni a monarchiával magukban hajlandóságot nem éreznének. Nem akarom tagadásba vonni, hogy nem könnyű feladat az uralkodó ausztriai áramlattal szemben a magyar érdek, t. i a szabad kereskedelmi irány fentartását érvényre emelni. Ennek elérésére két kellék megszerzéséről kellett volna magunkat biztosítani, tudva azt, hogy minő áldozatok árán, ós minő irányban rendeztessenek az anyagi kérdések. Ezek elseje : a szükséges pénzeszközökről előre gondoskodni, netán bekövetkezhető eshetőségekre ; a második: tisztában lenni az irányra nézve, mely alapirány érvényesítése nélkül a vámszövetség megköthető nem lett volna. E két kellék ről azonban a mi kormányunk a tárgyalások előtt nem gondoskodott; kilátásba helyezett vívmányaink, melyeket a t. kormány méginkább fokozott, szomorú csalódásoknak bizonyultak be. Lehet-e egy következetes kereskedelmi politika irányáról, vügy vezérelvről szó ? midőn még a két év előtt kötött rumániai szerződés szabad kereskedelmi iránynyal birt, addig a beterjesztett vámtariffa, — mely azon államok iránt fog irányadóul szolgálni, melylyel a közös vámterületnek legélénkebb öszszeköttetései vannak, — azzal homlokegyenest ellentétes, protectionistikus irányzatát komolyan senki tagadásba nem vonhatja. És midőn kormányunknak a tárgyalások menetén meg kellett győződni, hogy e protectionistikus áramlat folytán a magyar érdek mulhatlanul szenvedni fog: mikép egyezhetett be az 1868. angol pótegyezmény felmondásába, mi által a szabad kereskedési irány fentartásának utolsó fegyveréről önkényt és öntudatosan lemondott? mert azóta azon bizonyos áramlat, mely a tariffában élénk kifejezésre talál, diadalt aratott. Nem tagadom, hogy könnyebb gáncsoskodni, mint valami positivet javallni, de nem követelhetni jogosan egy állam kormányától, hogy ily fontos kérdésekben államférfiúi belátással birva, jogosult érdekeinket, ballépések vagy mulasztások elkerülése által, megóvni törekedjék? Ki ne emlékeznék vissza, hogy a kiegyezési tárgyalások alatt a fősuly egy önálló, független bank létesítésére volt fektetve ? a többi, s talán nagyobb horderejű kérdéseknek csak másod sorban tulajdoníttatott fontosság. Hogy az önálló bankból mi lett, azt hiszem, mindnyájan tudjuk ; szorítkozni fogok a kereskedelmi politika ecsetelésére. (Ilalíjuk!) Nekünk, mint nyerstermelő országnak, legfőbb érdekünk. terményeink feleslegére nézve a kelendőségnek és piacznak biztosítása ; a jelenlegi tariffa kereskedésünket és kivitelünket egy bizonytalanságnak teszi ki, vagyis : Ausztria úgynevezett legjobb vevőnk monopóliumának, a mely eddig is a forgalmi adatok élénk tanúsága szerint nem volt egyedüli fogyasztója nyers terményeinknek. Fájdalom, — már eddig is elég érzékenyen tapasztalhattuk, hogy legjobb vevőnk, Ausztria, vasúti politikája es a vasúti társulatok differentiál tariffái, szállításunkra egy oly terhet hárítottak, mely termelésünkre az aranyvámok behozatalával majdnem egyenlő megterhel tetést rótt. A tariffa protectionisticus irányzata ipar-védvámokat tartalmaz bizonyos iparnemekre ; a gyapot, gyapju-ipar védelmeztetek, míg a szövő-ipar. vas-ipar semmi tekintetben sem részesül. Mit tarthatunk arról, midőn az iparvédvám, a gyapot-ipar kedvéért léptettetik életbe ? azon czélból, hogy egy versenyképes industria teremtessék, midőn ez iparban, köztudomás szerint, Anglia uralja az összes világpiaczot ! Szemben azon ténynyel, hogy Ausztriában a gyapjuipar, a szerződéses rendszer alatt is virágzásnak indult volt: mi érdek lehet a közös vámterület kereskedelmi politikájára nézve, hogy akár a 30-as számon felüli pamutfonalak dolgoztassanak fel, akár az azon aluliak ? De ezen iparvédvámok compensatiója, vagy a t, ministerelnök ur múltkori előadása szerint, a fogyasztási adókban szenvedett megkárosod ásunk eompensatiója a pénzügyi vámokban van : de én megvallom, hogy ebben egy csekély fiskális, de közgazdasági előnyt feltalálni, kivenni nem tudok. A fiskális előny államháztartásunk hiányait kipótolni nem fogja, a szolgálat a viszontszolgálattal semmi arányban sincs. Azonban t. ház! hova jutunk ? Bel igazgatási, közösügyi költségeink, kölcsöneink kamatai, már majd elviselhetetlenek. ebez jön még iparvédvám, pénzügyi vám, fogyasztási adóbeii megkárosodásunk és mindennek telezésére a szerződéses kereskedelmi politika elhagyása, mely nyerstermónyeink kivitelét fogja veszélyeztetni. De nem alapos-e aggodalmunk, — és ez valóban nem rémkép -—• hogy ezen terhek alatt össze kell roskadnunk , hogy ha kereskedelmi politikánk még a szerződéses rendszerről letér? Nem akarom a t. kormánynak jószándékát kétségbe vonni, hogy a külállamokkal kereskedelmi szerzői léseket kötni óhajt, mint a t. ministerelnök ur múltkori felszólalásában jelezte, a tárgyalások Németországgal és Olaszországgal legközelebb meg fognak kezdődni, de arra mi biztosítékot nyújt, hogy azok a mi érdekünkben fognak létrejönni ? Nekünk, mint nyerstermelő országnak, utolsó fegyverünk, hogy kivitelünk biztosittassék. Ha most tíz évre eme tariffa és vám-