Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-339

338 339. országos ütés jannrtr 31. 1818. meg, ámbár a te flnáncziáidra is rá fér, kedvemért fogadd el a flnánozvámokat, melyek természetűknél fogva legtöbbet jövedelmeznek, s melyekből mi a magyar kincstár jövedelmének szaporulatát várjuk. Do nemcsak ezen, hanem minden vámtételben van connexió, ha két fél egymással szerződik, mert természetes, hogy egyiknek is, a másiknak is engednie kell, máskép kiegyezés nincs; de recompensatiót, — mint ismétlem — keresni a íináncz-vámokban sohasem akartunk. A recompensatió abban fekszik, hogy a szakítás elmellőztetvén, a közös vám- és kereskedelmi terület fentartatik. T. képviselőház! Mielőtt beszédem végéhez jönnék, még egy dolgot kell érintenem. (Halljuk!) Minden irányban, minden felől felidéztetik Deák Ferencz nagy szelleme. Azt mondják: mit tett ő 18öl-ben, mit tett ő 1367-ben, s azt mondják, mit tenne ma Én uraim, részemről már egy izben nyilvánítottam, hogy nem tartom épen nagyon bizonyító erővel bírónak, ha egy, a mai viszonyok közt fájdalom, nézetét már elő nem adható férfiúnak más viszonyok közt mondott beszédeire hivatkozunk, s mert ezt tartom, azért tartózkodom én attól, hogy Deák Ferencznek beszédeire, nyilatkozataira hivatkozzam. De, hogy az önök hivatkozásai nem állanak, hogy nem alkalmazhatók, a mai viszonyokra, az iránt pár szót mégis kell szólanom. (Halljuk!) Mi volt az eset 1861-ben. Akkor Magyarországnak kilátásba helyeztetett, hogyha törvényhozási intézkedés lehetősége nélkül előre elismeri, hogy bizonyos igen sarkalatos törvényei nem törvények, hogy azokra nem hivatkozhatik, azokról már előzetesen leniond: akkor alkotmányosságának egy részét visszanyeri. Ekkor igen helyesen azt mondta Deák Ferencz, és azt mondta utána a nemzet, hogy inkább, mint ón, nem csak azon törvényekről lemondjak, de lemondjak magáról az alkotmányos alapról is, a melyen ezred év óta a nemzet áll: tűrök még tovább, mert e türelem megfogja hozni a gyümölcsöt. De mig ezt tette és ezt mondotta Deák Ferencz és utána a nemzet, emlékeztetem a t. ház tagjait, hogy hányszor utasította ismét vissza a tant, mely arra vezet, hogy a törvényhozás rendes utján is ne lehetne a törvényhozás rendes utján hozott törvényeket módosítani. Az 1861-iki helyzetet, midőn az országnak nem volt törvényhozása. — habár volt képviselő- és főrendi háza, — az 1861-ki helyzetet, midőn törvényen kivül kellett volna a nemzetnek intézkednie: a maival, midőn rendszeres törvényhozása van a nemzetnek,, összehasonlítani ogyátalában nem lehet. És menjünk tovább. Épen e speciális kérdésre nézve: mit tett 1867-ben Deák Ferencz ós utána a nemzet, és mit teszünk mi? Deák Ferencz 1867-ben fentartotta a nemzet jogát arra, hogy esetleg közgazdászati ügyeit önállóan a külön önálló vámterület utján is rendezheti ; de mert az általa inaugurált politikára nézve és az ország érdekeire nézve helyesebbnek tartotta ugyancsak ő és társai és utána a nemzet: megkötötték tíz évre a vám- és kereskedelmi szövetséget. Es mit teszünk mi ? Lemondunk-e a külön vámterület jogairól? Nem. Az 1867-iki XII. törvénynek ezen rendelkezését, melyre ón is nagy súlyt fektetek, még csak egy ujjal, egy gondolattal sem érintjük, hanem teszszűk ugyanazt, a mit akkor tettünk, hogy épségben fentartatván e jog, hogy szükség esetében használni lehessen, igyekszünk a közös vámterületet, illetőleg a vám- ós kereskedelmi szövetséget újabb tiz évre megkötni. Ezen ténynyel tehát szemben hivatkozni Deák Ferenczre: erre azt hiszem, ténykedése és egész politikai pályája nem jogosít föl senkit. És ha máskép is sokkal inkább nem sajnálnám, — mert én is egyetértek Simonyi Lajos képviselőtársammal, hogy soha sem éreztük jobban hiányát, mint ma. — már azért is sajnálnom kell, hogy nincs itt, mert jót állok róla, ha megvolna a lehetőség, hogy itt e helyen az ő köztiszteletü alakjával felemelkednék : igen sokan, kik rá hivatkoznak, ugy járnának, mint az iskolás gyermek, ki, mielőtt a tanitó bejön, produkálja a tanítót és mikor a tanító megjelenik, a pad alá bújik. (Elénk derültség a középen. Mozgás a baloldalon). T. képviselőház! A t. képviselő urak, köztük Apponyi Albert gróf is beszélnek e kérdésben a szerződés prolongatiójáról, vagyis egy bizonyos provisoriuinról. Hogy hány esztendőre, vagy hány hónapra, azt a t. képviselő urak nem mondják meg, ámbár a kérdés meghhálásánál annak idejében, ha ez általok talán proponáltatnék, ez is bizonyos fontossággal bir. De én t. ház, határozottan nyilváníthatom, hogy ebben az ország érdekeire nézve sem kül- sem belpolitikai, sem közgazdászati tekintetből előnyt nem látok ós épen ezért nemcsak nem proponálhatnám, hanem részemről kötelességemnek azt tartom, a mi tőlem kitelik megtenni mindent, hogy ennek szüksége elő ne is állhasson. És miért? Hogy ipar és kereskedelem, forgalom és üzlet perhorrescálják a bizonytalanságot, hogy legalább bizonyos időre tudni akarják, mihez tartsák magukat: ez oly átalános elismert igazság, miről beszélni alig szükséges. De mi lenne ennek következése épen azon szempontból, melyet a tiszt, képviselő urak közül többen legalább hangoztattak ; azon szempontból, hogy ma a komoly európai viszonyok között a monarchia két állama ne le-