Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-339

339. országos ülés január 81. 1878. 337 a gyakorlat szerint nem bizonyult ilyennek, ezt részemről fejtegetni nem kívánom. Hogy nem oly magas egyetlenegy tétele sem. mint a minőnél magasabb tételeket tartalmazó autonóm tariffákról a szerződési viszonyra átmentek máskor, az bizonyos. De kérdem : hová vezetne azon elv felállítása, hogy azt, hogy egy államnak önálló, vagy átalános vámtariffája elfogadható-e és olyan-e, mely nem megy túl a szükséges határon, a szerint kell megítélni, hogy sikerül-e azon alapon más államokkal szerződéseket kötni ? Hogy ha ezen elv elfogadtatik: ez megfordítaná az államok helyzetét egymás irányában, mert ha Németország a szerint ítélné meg az ő átalános tariffáját, hogy tud-e azon az alapon velünk szerződni, ós ha nem tud. nem fogadná azt el a német törvényhozás, akkor nem a német törvényhozás, hanem mi határoznánk a felett, hogy milyen legyen a német átalános tariffa. Viszont, ha a magyar ós az osztrák törvényhozás attól függesztené fel, hogy elfogadja-e az átalános vámtariffát, hogy Németországgal tud-e szerződést kötni azon az alapon, vagy nem : akkor viszont, hogy nekünk mily tariffánk legyen, ezt nem mi határoznék el, hanem a német kormány és esetleg a német törvényhozó testület. Ez nézetem szerint az állami jogköröknek teljes összezavarása lenne. A képviselő ur tárgyalván a tariffát s jelezvén saját politikai nézeteit, először elmondotta, hogy a textil-vámoknál és másoknál Magyarország érdekei feláldozíattak az osztrák ipar érdekeinek, és rámutatott szerintem is igen ékes. de igen túlzó szavakban Magyarorszsg elszegényedésére és elnyomására ós az ily eljárásból következhető veszélyekre; másfelől pedig midőn a kávé és petróleum-vámról szólt, azt mondotta, nem akarja: hogy Ausztriai szegényebb osztályai a magyar érdekek miatt sújtassanak ezen ujabb teherrel. Én t. ház, tökéletesen elhiszem a képviselő urnák, amit mondott, hogy az ő szándéka és törekvése, — hisz hivatkozott politikai elődeire is — nem lehet más, mint a monarchia két államának népei közt a benső jó, a szoros viszonyt fentartani és megerősíteni ; de engedjen meg, ha ez a czél, oly módon lehet-e azt elérni, ha azért, hogy valamely tarina el ne fogadtassék, egyfelől azt mondjuk Magyarország népének: ..ne fogadd el ezt, a te érdekeidet a kormány feláldozza az osztrák érdekeknek"', másfelől azon esetre, ha az nem volna elég megbuktatni a törvényjavaslatot, mert szerződésről van a szó, melyet nem elég itt elfogadni: szövetségül hívjuk a monarchia másik állama népeinek kedélye felizgatását is, hogy ott legyen lehetetlen az elfogadás? (Mozgás a baloldalon és szélső jobbon.) Ezen eljárást azok részéről, kik a dualisticus rendrendszert megbontani akarják, nagyon parlamentinek nem, de logikainak találom ; ámde azok részéről, a kik akarják, —- és hiszem, hogy akarja a képKÉPV. H. NAPLÓ 1875-78 IIV. KÖTET. viselő ur, hogy a monarchia két állama közt benső viszony legyen, hogy annak népei egymás iránt jó indulattal viseltessenek, én azt gondolom más út volna követendő, s ez az út nem lehet más, mint azt mondani őszintén egyenesen egyfelől, hogy: „igen, ezen tételekben te áldozatot hozol a másik fél érdekében, de az egyezmény létrejöttének előnyei fölérik ezen áldozatot"; a másiknak pedig, hoqy : „igen, itt te hozol áldozatot, de rád nézve is" — és itt emlékeztetem képviselő urat saját szavaira, hogy mennyire érdeke az ausztriai iparnak az, hogy a magyar piaezot megtarthassa — mondom „rád nézve is érdemes, hogy ezen egyezményhez te is hozzá járulj; más utón a népek érzelmeire való apellálással nemcsak itt, de oda át is ellenséges indulatot, rósz viszonyt előidézni igen, de nyugodt békés r együtt-müködést biztosítani teljes lehetetlen. (Élénk helyeslés a középen.) Nehogy félreértsen a t. képviselő ur, kell, hogy még szóljak a recompensatiókról, különben, minthogy épen ezen tételnél a két nemzet ós nép érdekéről beszéltem, csakugyan azt hihetnék, hogy alapja volt Apponyi gróf beszéde különben legnyomatékosabb részének, melyben azt mondotta, hogy pénzügyi vám nem lehet recompensationalis objectum iparvámért. Ebben a képviselő urnák tökéletesen igaza van, csakhogy senki a kormány tagjai közül sohasem állította, hogy a kávé- vagy petroleum-vám recompensatio h3nne az iparvámokért; (Közbeszólások balfelöl: Be igen.) Tessék megmondani, hol és mikor! Hanem mondatott igenis, hogy a pénzügyi vámok alá eső tárgyak egy része, — jelesen megnevezem a legfőbbet, a kávét, — az által, hogy ezen czikkeknek jövedelméből a vámnál egy bizonyos százalékot kaptunk, holott mi belőlük kevesebbet fogyasztunk, egy részleges, — azt is elismerem, csakis részleges, a teljestől messze álló — recompensatiót képez az indirect adóknál való károsodásért. Tehát az indirect adóknál való károsodásért voltak a finánezvámok egy része recompensatióul felhozva. A mi különben ezen vámokat illeti, és különösen a petroleum-vámot, mely mint recompensatio soha, hanem mint financzialis szempontból egy igen fontos ós lehető vám volt oda állítva, megvallom, itt az én álláspontom a következő volt, de nem recompensationalis szempontból. Én részemről azt hittem és azt hiszem, hogyha az egyesség máskép nem lehet: Magyarországnak meg kell hoznia azon áldozatot, melynek nagyságáról már mások beszéltek, hogy megszavazza kiválóan az osztrák-ipar érdekében a textil-szövetekre — s különösen, mert főkép erről van szó, a gyapjú szövetekre a nagyobb vámtételt ; de viszont Magyarországnak szüksége lévén a vámokból jövedelemre, jogosítva van azt mondani : ón hozok neked áldozatot ezért, de megkövetelhetem, hogy ha magadért nem tennéd is 43