Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.
Ülésnapok - 1875-339
330 839. országos ülés január 31.1878. kormányt támogató két képviselő beszédére. Horváth Mihály igen tisztelt képviselő ur nagyon megkönnyité e feladatomat, a mennyiben megkímélt azon fáradságtól, hogy nagy beosü müveiből és képviselői programmjából keresek ki szemelvényeket. Hisz ő azon nagy igazságokat, melyeket korábban hirdetett, s melyek az ő ékesen szólásának varázsa által oly mélyen, oly kiirthatlanul vésődtek lelkünkbe, tegnap sem tagadta meg, beszédében oly szépen, oly meggvőzőleg érvelt az önálló vámteridet mellett, annak egyedüli üdvözítő voltát oly ékes szólással ecsetelte, a mint azt mi, kik az önálló magyar vámterület feltétlen hivei vagyunk, se tehettük volna különben. A nemzet háromszázados szenvedéseinek, kizsarolásának szivreható szavai után azonban más conelusiot vártam és vártunk volna, mert ama eonclusio épen ellentéte volt a képviselő ur elméletének. S ama fényes csillag, mely értelmi láthatárán egy perezre felragyogott, csakhamar fátumszerüleg egy gyászos kényszerhelyzet ködébe tűnt el. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Egyáltalában a tisztelt képviselő ur, valamint Tóth Vilmos képvi elő s a közvetlen előitem felszólalt Plachy képviselő ur, s mind azok, a kik eddig a kormányjavaslat védelmében lándzsát törtek, elismerik a vám-egyezmény káros voltát; de politikai tekintetekből meghajolnak, s készek a nemzet érdekeit feláldozni. Ezek a politikai tokintetek képezik annátkunkat. Az 1867-ki kiegyezéskor is politikai tekinteteknek hódolva adták fel a nemzet függetlenségét, s hadereje felett való önrendelkezési jogát. Fájdalmasan észlelhettük, hogy mily szánalmas azon nemzet sorsa, mily gyenge annak akarat-ereje, a mely a vész perczeiben haderejével nem rendelkezhetik. Önök akkor a fegyvert azon mézes okoskodással vették ki a nemzet kezéből, hogy ha politikai jogainkból feláldoztunk is, megmaradtak nemzetgazdászati jogaink, melyek a nemzeti jóllét oly hatalmas emeltyűivé válláruk nak, hogy majd feladott politikai jogainkat is azok segélyével visszahóditandjuk, s im most nemzetgazdászati életünk létfeltételeit, ismét politikai okokból felakarják áldozni, hogy c jog ós vagyonfosztott nemzetnek ősei szabadságvédő fegyvere helyett koldus botot adjanak kezébe. (Tetszés a szélső baloldalon.) Senki e házban oly élesen meg nem támadta a közösügyes alkot, senki oly élesen nem ostromolta a Deákpárt szintén politikai okokból származott jog feladását, mint a rninisterelnök ur. (Ugy van! a széhö baloldalon.) Constatálni kívánom, hogy ő most tul licitálja a jog feladás terén az akkor oly élesen hibáztattakat, kik a nemzetgazdászaíi kérdésekben, különösen a bank ós a vámügyben a nemzet önrendelkezési jogát sórthetlenül megóvták: inig a jelenlegi kormány és pártja kész azt 10 évre, azaz örökre feláldozni. Ez oly progressio, mely aligha fog a nemzet és a történelem jóváhagyásával találkozni; könnyű lenne a következetlenséget miiiister korábbi nyilatkozataival nagyon jellemzőleg kitüntetni, azt azonban Madarász József barátomra bizom, ki erkölcs-katejában erre bő anyaggal rendelkezik. Én most áttérek a valódi magyar vámpolitika teendőinek rövid körvonalozására. (Halljuk! a szélső baloldalon). Tudjuk azt t. ház, hogy napjainkban két nagy áramlat áll szembe egymással: •A szabad kereskedelem és a vódvámos áramlat. Mindkettő mellett lehet meggyőzőleg érvelni. Én elvileg a szabad kereskedelem hive vagyok, most azonban iparunk és kereskedelmünk fejletlenségével szemben legalább egy bizonyos ideig, a fejlődés bizonyos stádiumáig a védelmet szükségesnek hiszem, s bizonyos czikkekre nézve a mérsékelt védvámok felállítását hazánkban nélkülözhetlennek tartom. E felfogás megtámadható és critizálhaíó a szabad kereskedelem emberei által; de már a kormány eljárása, az minden eritikán alul van, azt megérteni sem én, sem senki más nem tudja; mert az egy, valóban mulatságos keveréke a két elméletnek; az védvámos kifelé , vagyis az osztrák ipart ós kereskedelmet nagyon magas védvámokkal fedezi az ízlésesebb ós fejlettebb külföldi iparral és a mozgékonyabb ós élelmesebb kereskedelemmel szembon, nem gondolva a nyers terményeinket sújtandó repressaliákkal; ós szabad kereskedelmes befelé, a mennyiben a mi zsenge ós fejletlen iparunkat védtelenül oda dobja zsákmányul az osztrák iparnak. Szóval kormányunk kitalált a vámpolitikában is egy oly dualismust, a melynek terhe csak minket nyom. Ily anomáliát csak a fusió coníüsiója hozhat létre, mely az elvek magaslatáról az alkalomszerűség színvonalára süiyedt le. Én épen e védvámok felállithatásáórt követelein egyrészről az önálló vámterületet, s mindjárt bátor leszek pár szóval megjelölni azon fejlődésképes iparágakat, melyeket védelmezendőknek tartok. (Halljuk! a szélső baloldalon). Ilyen a fa-ipar, n melylyel hazánkban vagy 150,000 egyén foglalkozik, s mely, tekintve hazánknak fa-bőségét és annak kitűnő minőségét, kellő védelem ós szakértelem fejlesztése mellett nem csak a belfogyasztást fedezni, hanem főleg keletre nagy kiviteli kereskedelemre is nyújtana kilátást. Bőrünk sok és kitűnő van; de azt legnagyobb részben mint nyers anyagot visszük ki Ausztriába, hogy aztán mint kikészített árut ötszörös árban vásároljuk vissza; ezen abnormitást meg kell szüntetnünk. Gyapjútikkal ugyanezen eset adja elő magát; posztó-iparunkat védenünk kell, s akkor bizonynyal létező posztó-gyáraink bukás helyett nyereménynyel dolgozandnak, s csakhamar országszerte ujabbak keletkeznek. (Ugy van! a szélső baloldalon).
