Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-339

339. országos Ülés január 31.1878. 331 Lenünk, kenderünk kiválósága el van ismerve, s mi mégis a vászonnemüeket mind külföldről hozzuk, s azért roppant összegeket adunk ki. A szövés-ipar ágát is honosítanunk és védnünk kell. Szoda-nemüekre roppant só-hegyeink önként kínálkoznak, kéntelepünk egyetlen a maga nemiben ; ezeknek is hasznosítását kezdeményeznünk kell. Rongyunk, főleg a közösügyes boldogság óta nagyon bőviben van, (Derültség) s papír-iparunk mégis mindössze csak 6 gyárt ós 30 malmot működtet, s mi papírért évenkint 10—12 millió forintot adunk ki, ezt is biztositanunk kell az elölő verseny ellen. Ozukor- és szesz-iparunkat fel kell mentenünk a túlságos adók bókóiból, s az azokat megsem­misítéssel fenyegető egyezményt a bank- ós vám­egyezménynyel együtt vissza kell utasítanunk, mert az mégis iszonyatos állapot, hogy Magyarország roppant czukor- és szesz-fogyasztása mellett czukor­és szesz-gyáraink egymásután buknak, holott ezen iparágak földmivelő országunkban igen nagy fon­tossággal birnak. Például Erdélyben, hol a vas­utaktöl távolabb eső vidékeken gabonánkat eladni sem tudjuk, azt mint feldolgozott szeszt értékesí­tettük, azonban az Erdélyben volt 100 nagy, s több ezer kisebb gazdasági szesz-gyárból ma már csak 10 működik, a többit mind megölte pénzügyminister ur adóprésének gyilkoló szorítása, a mi által első sorban megsemmisített egy fontos adó-alapot, s másod sorban előidézte azon szép nemzetgazdasági eredményt, hogy ma egész Erdély galicziai szeszt fogyaszt, s milliókat ad ki az országból. (Igazi a szélső haloldalon.) Vasérezünk annyi van (Halljuk!) mint a világ egy országában sem, e téren meglehetős mozgalom és munkásság is mutatkozott hazánkban már a legrégibb időktől fogva; mig nem az új közös­ügyes aera a külföldi verseny által azt tönkre nem silányitotta. Ez iparág védelme életkórdós reánk nézve, mert valóban elszégyenitő, hogy hazánk 40—50 milliót ad ki évenként a külföldre vasért és vasművekért; mert kormányunk elnézése lehetővé teszi azt, hogy a mi általunk segélyezett vasutak és gőzhajók a sziléziai és csehországi vasat olcsóbban szállítsák Budapestre mint például mi a közel Gömör megyéből, s ez által annyira elölik honi vasiparunkat, hogy ha vámrendszerünk annak védelmet nem nyujtand, rövid időn összes vasiparunk kénytelen lesz beszüntetni működését, mi által egy roppant nemzeti vagyon és adóalap semmmisülend meg. Bátor leszek egy concret esettel megvilágítani e kérdést. (Halljuk ! a szélső baloldalon). Udvarhely megyében az ős Hargita alján már a nemzeti­fejledelmek idejétől kezdve virágzó vasipart űztek, az 50-es evekben egy nagy részvény-társulat alakult annak a kor igényei szerint való beren­dezése és kiterjesztésére. Mintegy millió forint lett oda befektetve, s két helyen Szt-Keresztbányán és Fülén nagyszerű olvazdák, öntödék épültek, a két gyár mellé települt 560 bányász és munkás oly két virágzó telepet állapított, melyet a benn­szülöttek város névvel tiszteltek meg. A vasipar itt oly lendületet nyert, hogy nem csak egész Erdély szükségleteit fedezte, hanem Oláh- és Török­országba nagy mérvű kiviteli kereskedelmet foly­tatott. Mindenki azt hitte, hogy ha vasutaink ki­épülnek a szt-keresztbányai vasipar, bevonatván a világ-forgalomba, óriási lendületet nyerend; és épen az ellenkezője történt, mert a mi oktalan vámrendszerünk lehetővé tette, hogy a vasúton messze távolból oda szállított sziléziai vas a hazai termelést forrásánál semmisítse meg. Most némaság ós elhagyottság honol a pezsgő élet és tevékenység helyén, az üzlet, mely évenként 10,000 forint adóval szaporitá az állam jövedel­mét : be van szüntetve, a roppant gyárépületek omladoznak s a hová pár évtized előtt milliókat fektettek, most 30,000 írtért sem találkozik ve­vője. A bányatelepek jólétben volt munkás népe koldusként oszlott szét, s a szomszédos két falu lakói, kik a bányák és gyártelepeknél való fuva­rozással tariák fen magukat, most keresetfosz­tottan szintén kivándorolni készülnek. (Mozgás, Halljuk \) Íme ilyen az önök vámpolitikájának szivrázó rombolása csak ez egyetlen ponton ; de ily visz­szariasztó kép száz meg száz merül fel ország­szerte, mindenki megdöbben a rombolás, a pusz­tulás e gyászos jeleneteitől, melyet önök gazdál­kodása, önök rendszere maga után hagy, csak önök nem akarják azt észrevenni Bécs iránti buz­galmukban. De a nemzet képviselete nem követ­heti önöket a rombolás ez utján ; nekfink önálló magyar vámterület kell, mert csak ez mentheti meg hazánkat a végpusztulástól. (Helyeslés a szélső balon.) Nekünk a vógzetteljes szerződést el kell vetnünk, mert különben Magyarország nem hogy a honalkotás ezredéves elfordulóját, hanem az önök által Bécsben kikötött 10 évet sem érné meg. Az önálló vámterület mellett még más intéz­kedéseket is kell tennünk, nevezetesen most a közösügyes egyezmény megújítása alkalmával tör­vénybe kell iktatnunk a magyar hadsereg hazai felszerelésének kötelezettségét, mely hazai iparunk­nak végtelen lendületet adand s számos ipar­ágak felvirágzását eredményezendi. (Helyeslés balfelöl.) Es ezt a közösügyes alkunak önök sze­rénti sérthetetlensége se gátolja ; mert ha már oly helyzetet teremtettek hazánknak, hogy 40 millió hadügyi kiadás, s 500,000 fiának hadi szolgálatba vonása mellett is egyetlen káplárral sem rendel­42*

Next

/
Thumbnails
Contents