Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-339

389. országos ülés január 81 1878. 323 Igaz ugyan, hogy a tárgyalás alatt levő tariffa tartalmaz némely tételeiben behozatali vámokat is: ellenben tartalmaz lényeges és számos czikkre vonatkozó t leszállításokat, sőt teljes megszüntetéseket is. És ha szemben ezen adatokkal a törvényjavaslatok általános typusát mégis reactionárius, vagy prohibitionalisnak áUitják, ennek megvallom, teljes jogosultságát tagadnom kell. De tovább megyek s azt állítom, hogy a vámügyi bizottság minden kételyt kizáró határozott nyilatkozata után a beterjeszlett tariffa csak áthidalója a szerződéses tariffának, mely valószínűleg •— s akarom hinni, a közel jövőben — minél több állammal kötendő szerződésekben fogja kifejezését találni, tehát egy oly átalános tariffa, melynek szerződéses tariffa hiányával szükségkép kell léteznie, de nem olyan, melynek czólja az lenne, hogy jövőre a szerződések kötését vagy meg nehezítené, vagy lehetetlenné tenné. Ennek ellenében Apponyi Albert gr. tegnapelőtt nagy készültséget tanúsító beszédében azon thesist állította fel, hogy a kormánynak legjobb szándéka mellett sem lesz, szemben ezen megkötött tariffával, többé azon hatalma, hogy azon, mintán már bilaterálissá vált, változtasson. Távol legyen tőlem, hogy a t. képviselő urnák, különösen a nemzetgazdászat terén tett tanulmányaival concurrálni akarnék, de meg fogja engedni, hogy figyelmeztessem azon körülményre, hogy már a Németországgal ez idő szerint lejárt, de érvényben volt szerződés és az angol pótconventio megkötése előtt is a monarchiának oly általános tariffája volt, mely nem sokkal volt alacsonyabb a mainál. Daczára ezen, akkor is létezett tariffának, sikerült Németországgal a szerződés és Angliával a póteonventio megkötése, mert hisz ha egyáltalában súlyt fektetünk arra, hogy azon irány, mely pl. egyik állam vám- és kereskedelmi politikáját vezérli, a szükségesség kifolyása, akkor a politikai és nemzetgazdászati szükség indokolja azt, hogy monarchiánk azon védrendszerü tarifájára, mely akkor divatozott, tekintettel legyünk. En tehát megvallom, hogy t. képviselő társam kételyeit nemcsak a múltból, de a jövőből sem találom indokoltnak, még pedig azért nem, mert a t. képviselő ur nálamnál sokkal jobban tudja, hogy a vám- és kereskedelmi politikát kétfelé terelte a világ közvéleménye, az egyik a szabad kereskedelemé, másik a prohibitióé. Ezen két rendszer évek hosszú során át változó szerencsével küzdött a praeponderantiáért. Volt idő, midőn az egyik, volt idő, midőn a másik volt előnyben és emelkedett túlsúlyra. Én elismerem azt, de azon időben, midőn a kiegyezési munkálatok megindultak, Ausztriának egynémely nagy iparosai érdekében, talán annak törvényhozása is némileg befolyásolva, részben azon irányt követte ; de Ausztriának általános ipar-érdekét tekintve és ezen kívül ha a t. képviselő ur, ki az adatoknak igen nagy mennyiségével rendelkezik, méltóztatik Ausztriának ipar-kivitelét a külföld irányában is megszemlélni, nem pusztán azt, a, melynek fogyasztói mi vagyunk : akkor azon eredményre fog jutni a t. képviselő ur, hogy Ausztriának ipartermelése 60°/

0-jában a világ piaczára kerül, és ha ez így van, hogy Ausztriának ipartermelése a világ piaczára van utalva, akkor valószínű az, hogy azon politika, mely eddig kissé talán mereven a protectió mellett nyilatkozott, saját érdekében is a szabad kereskedelmi irány felé fog vezetni És én megvallom, hogy ezen véleményben fez sem ingatott meg, a mire, mint közelebbi praecendensre a különvélemény alapíttatott, t. i. Németországgal folytatott, de meghiúsult alkudozásokra. És ezt ezen kérdésre, mint döntő érvet nem fogadhatom el azért, mert hiszen mindnyájan tudjuk, hogy a Németországgal folytatott, de meghiúsult alkudozások nem a két kormány közt fennálló védvámos tendentia, de egészen más, ezzel összeköttetésben nem levő okok miatt hiúsult meg. A másik támadást, mely a törvényjavaslatok ellen intéztetett, az úgynevezett pénzügyi várnok és ezek magassága képezi, ós ez oly ijesztő mérvben állíttatik oda, mely ha való lenne, Magyarország fogyasztóira valóban igen súlyosan nehezednék. Különösen két czikk van itt, a mely mint a legtöbbet jövedelmezhető, a contemplatio tárgya, t i a kávé és a petróleum Mindkettőre vonatkozólag t. barátom, Tóth Vilmos megjegyezte már azt, a mit én is mondhatok. Én hozzá teszem a kávéra vonatkozólag, hogy én annak fogyasztását nem isinerem el oly általánosnak Magyarországon, hogy az különösen a nép osztályát terhelné. Én azt hiszem, hogy ha Francziaországban a magas kávébeviteli vám mellett is, a hol pedig a kávé necessitatis articulust képez, a nép e terhet elbírja, akkor viszonyítva ezen pénzügyi vámnak hatását a mi helyzetünkkel, mondható, .hogy Magyarország érdekei kárt semmi esetre sem fognak szenvedni. De ha áll is ez, utoljára t. ház, a ki czélt akar, annak az eszközöket is akarnia kell. [Helyeslés a jobb oldalon.) Mi akarjuk állami háztartásunk rendezését, tehát akarnunk kell az állam jövedelmeinek szaporodását. Az indirect adókat utoljára is nem lehet többé emelnünk, mert ez irányban unisono panaszkodunk már most is. Kell tehát keresnünk uj jövedelmi forrásokat, melyek az állam kincstárát gazdagítják, vagy gazgagithatják. Továbbá az ily adónemek nézetem szerint ép azért, mert a fogyasztás arányához képest egyenlően viseltetnek mindenki által, egyszersmind a legigazságosabbak s nemzetgazdá41*