Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-338

316 838. országos Illés január 30 1878. nat e kifejezésért, lehet igen jó osztrák politika, (Ugy van ! a baloldalon ) sót talán indokolható volna, ha egy egységes osztrák birodalomnak volna szánva, de a duálismuson nyugvó monarchiának káros, magát Magyarországot pedig végkimerüléssel fenyegeti s így hazánk vitális érdekeinek veszélyeztetése nélkül el nem fogadható. (Helyeslés a baloldalon.") Nézzük először is, mit mutat a kereskedelmi mérleg: Magyarország külforgalma volt millió forintokban: Behozatal: 1868-ban 319.000,000 frt. 1869-ben 408.000,000 frt, 1870-ben 344.000,000 frt, 1871-ben 472.000.000 frt, 1872-ben 488.000,000frt, 1873-ban 456.000.000 frt. 1874-ben 455.000,000 frt. Kivitel: 1868-ban 329.000.000 frt, I8fi9-ben 330.000,000 frt. 1870-ben 342.000,000 frt, 1871ben 357.000,000 frt, 1872-ben 313.000,000 frt, 1873ban 300.000,000 frt, 1874-ben 288.000,000 frt. ha már most t. ház, ezen 7 év eredményének összevetéséből általános számítást teszünk, s átlagban akarjuk megtudni a mérleg adatait, kitűnik, hogy az emiitett években, melyekben volt jó is rósz is : Magyarország egyévi átlagos behozatala 420 millió frt, s egyévi átlagos kivitele 323 millió frt, tehát 3 millió híjával egész 100 millió í'rtnyi összeg az. a mi hazánk kereskedelmi mérlegére mint passivum esik. Tudom jól t. képviselőház, hogy azon számadatok megbízhatósága, melyek a külforgalrni statistikában szer-epeinek, nem áll minden kétségen felül, még pedig azért, mert az értékek megbecsülésénél a teljes pontosság csaknem kivihetetlen és mert rendszerint a kiviteliek nem részesülnek oly figyelemben mint a behozatalra vonatkozók ; habár tudom azt is, hogy a magyarországi kivitel adatai azért érdemelnek több hitelességet a rendszerirdinél, mert ezek nem a vámhivatalok, hanem a közlekedési vállalatok kimutatásai alapján állíttatnak össze, s igy százalékokban kifejezhető jelentékeny eltérés avagy tévedés fel sem tehető. — Mit mutat tehát azon évi átlagos 100 milliónyi passivnni kereskedelmi mérlegünkben? Mutatja azt, hogy Magyarország néha többet, néha kevesebbet, de átlag minden évben 100 millióval többet vesz, mint a mennyit saját termékeivel a külföldnek megfizetni képes ; hogy többet fogyaszt, mint a mennyit termel, vagy hogy legalább is termelése és termelési erői a mostani viszonyok között fogyasztási szükségletének fedezésére elégtelenek. Mivel egyenlíti ki tehát a különbözetet? Ez nem történhetik mással, mint nemzetgazdasági tőkéjének apasztasaval, a nemzetközi hitel eszközeinek, államkötvényeknek, földhiteli zálogleveleknek, vasúti részvények és a prioritásoknak kivándorlásával. (Ugy van ! a haloldalon.) Tannak ugyan sokan, kik egy ország kereskedelmi mérlegéből levont következtetéseket hibás kiindulási pontból eredetieknek tártnak, s a kereskedelmi mérleg theoriáját meghaladott álláspontnak tekintik; készek is azonnal Anglia példájára hivatkozni, melynek kereskedelmi mérlege sok évig szenvedőleges volt. s Anglia mégis gyarapodott, gazdagodott. A kik azonban e nézetet vallják : megfeledkeznek arról, hogy véghetetlen nagy különbség van az oly nemzetek helyzete között, kiknek külföldön tőkéik vannak elhelyezve, s olyanak között mint Magyarország, melynek" saját belső termelésén kivül egyéb forrása nincsen, a melynek nemcsak, hogy külföldön elhelyezett tőkéi nincsenek, nemcsak hogy minden befektetését idegen pénzzel eszközölte, de fájdalom, — utalok a minden évben előforduló kölcsön törvényjavaslatokra, — elvállalt állami kötelezettségeit is csak ujabb és ujabb kölcsönökkel és pedig idegen tőkével birja teljesíteni. Az olyan állam, mint Anglia, a nemzetközi forgalomban külföldön elhelyezett saját tőkéjének kamatait szedi be az esetleges behozatali többletben, bár ez mint ilyen a külforgalrni kimutatásban nem szerepelhet: az olyan állam pedig, mint mi vagyunk: nemzetgazdasági tőkéje fogyasztásával vagy adóssággal egyenlíti ki a különbözetet. A kereskedelmi mérleg ezen passivitásában. legyen az több vagy kevesebb, de mindenesetre aggasztó passivitás, mutatkozik nemzetgazdaságunk sorvasztó betegségének, kétségbevonhatatlan symptomája. (Ugy van] a baloldalon.) És most előttünk áll az alternatíva: vagy lékeli mondani Magyarországnak egy culturállam igényeiről, s ez a nyugati cultura versenyének hatása alatt, miként beszédem elején bebizonyitani törekedtem, egyenlő a hátramaradással, s végső sorban állami önállóságunk s nemzeti individualitásunk veszélyeztetésével; vagy pedig többet kell termelnünk, hogy a napról-napra növekedő culturalis igényeket kielégíthessük s kereskedelmi mérlegünket megjavíthassuk. Nem uraim, van még egy harmadik esély is, de ezt. mert rendkívüli mala füles van benne, nem merem, nem tudom alkalmazni senkire sem : folytatni öntudatosan ezt az állapotot, bizhatni, kecsegtetni e nemzetet a kibontakozásnak Isten kegyelméből való bekövetkezésével, míg a nemzet anyagi terheinek súlya alatt végkép elmerül, annyira, hogy minden segély, minden mentő gondolat késő leend számára! Az elsőt, államéletünk organieus folytonosságának félbeszakítását nem akarjuk, nem akarhatjuk tenni : nincs tehát más elsőbb mentőeszköz, mint emelni közgazdaságunk termelését; és én itt bátor vagyok kérdezni a t. ház minden tagjától : | hiszi-e azt, hogy agriculturalis jelenlegi viszo' nyaink közölt többet termelhessünk? Hiszen nincs-e | már felszántva Magyarországon majd minden arra • alkalmas terület, sőt igen sok arra alkalmatlan is; nem kezdenek-e mezőgazdáink mindinkább meggyőződni arról, hogy a talaj forcirozott kibaszna-