Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.
Ülésnapok - 1875-338
298 338, országos ülés január 30. 1878. semmit sem exportál: azt hiszem tisztelt képviselőház, eléggé világos, hogy az e téreni megadóztatásunk igazságtalansága, még most sem enyészett el, hanem a jövőben is több, mint egy millió frt évi jogtalan teherrel sújtjuk kincstárunkat az osztrák kincstár és az oitani termelők javára. Vagy talán a financz-vámok kedvezőbb képet mutatnak V nézünk hát azokkal szembe. Fontos szerepe van e tételnek a vámszövetségi törvényjavaslatban, mert az indokolás ugy állítja oda e tételt, mint a mely által Magyarországnak a fogyasztási adó-jövedelemben szenvedett vesztesége részben kiegyenlittetik. Valóban sajátságos neme az is a reeompensatiónak, melyet Kautz Gyula mélyen tisztelt képviselő társunk, — pedig ha valaki c házban, ugy ő már csakugyan tisztában van a vámpolitika defínitióival, — határozott adóemelésnek qualiíicált a vámügyi bizottság egyik ülésében. És ez t. ház, megczáfolhatlan igazság ; mert megdrágítani vámemelés által két oly fontos közhasználati czikket, mint a kávé és petróleum, gazdiig és virágzó államokban igen alkalmas tere lehet bizonyos hnánez-spekulatióknak; de egy ipa rilag és kereskedelmileg teljesen elhagyatott országban, mint mi vagyunk, az eféle vámemelés ismét csak egy gyei szaporítaná a már ugy is elég bővében levő azon eszközök számát, melyek fokozatos szegényedésünket vannak hivatva előmozdítani. (Ugy van ! a baloldalon.) Íme tisztelt képviselőház, ezekkel kívánja a tisztelt magyar kormány recompensálni mind ama tetemes ós súlyos veszteséget, melyet, hogy egyebet no említsek, az angol pótconventió felmondása folytán, a gyapjú és pamut áruk vámjának jelentékeny felemelése az ország, ugy szólván, összes lakosságának, az indirect adók közössé tétele mezőgazdasági iparunknak, és a fogyasztási adók jövedelme:ben való részesülésünk elejtése édes mindnyájunknak okoz. Utoljára hagytam, tisztelt ház, a mi szerény vélekedésem szerint a legfontosabb : a vita alatti törvényjavaslatban decretált osztrák védvámos politika bírálatát. Nem szándékozom az e részben elég terjedelmes indokolás minden egyes tételének részletes czáfolatába bocsátkozni, mely egyebek közt még posztó-iparunk kifejlődésének reményével is kecsegtet bennünket, mert az eféle mondásokat csak tükör elé kell állítani, hogy a kép visszája lehűtse az álmodozókat; hanem tisztán azon számadatokat vetem mérlegbe, melyek a legközelebb múlt években a monarchia és Magyarország kereskedelmi forgalmát reassumálják. Az összes monarchia bevitele 1871., 72., 73., és 1874. ('-vekben megfelel évenként átlag y76', 10 rn írtnak ós a kivitel u. e. időszakban 4327i 0 milliónak, vagy is a monarchia mérlege diametraliter óvenkint 144*/ 10 mill. frtal volt passiv. És ezen óriási összegből a sokkal szegényebb és gyérebb népességű Magyarországra 112'*/^, mill. frt. esik óvenkint, holott a jóval gazdagabb és sokkal nagyobb népességű Osztrákországra mindössze 32. rn. frt. Semmi sem mutatja inkább tiszt, ház, mint ezeii kétségbeejtő adat kormányunk osztrák védvámos politikájának tarthatatlanságát, mert ha az ország az elmúlt 25 éves korszak mérsékeltebb vámu politikája mellett is ily megdöbbentő eredményhez jutott el, hogy mi vár reánk a legközelebbi jövőben egy magasabb vódvám-rendszer inaugurálása mellett, azt nem nehéz kiszámítani, de annál lehangolóbb ily egy jövőre még rágondolni is ! És ez előtt nem régiben történt, hogy az országos gazdasági egyesület vámügyi tanácskozásaira egybegyűltek a számok emberei s az osztrák iparczikkek fogyasztásánál pénzbeli károsodásunkat évenkint egyre másra 30—40 millió frtra tették. Nem jól concludáltak. Korizmits László igen tisztelt képviselő ur mélyen elmeditált az enquett után s megteszi az e téren kétségtelenül nagy virtuositásáról tanúskodó reflexióit, mely gyönyörű polinumerikus accordoktól szikrázik itt amott, de azért a symphónia vége még is abban concludál, hogy ha csak ingre nem vetkezik a magyar, mostani közgazdasági politikája mellett nem élhet meg tovább. Aztán jött a hivatalos kormány dr. Matlekovits Sándor főszámtanár tabelláris kimutatásaiban. Ez már a mű szerkesztésekor érvényben volt közös tariffa alapul vétele mellett 24.9 millió évi vámteherben nyugszik meg, de hogy a Matlekovits úr saldója concret legyen, az ő 25 milliómához hozzá kerekítendő az angol pótconventió felmondása által előállott differeutiális 6 millió egy kis tariffa-emelés és némi ágió különbözettel megaranyozva. Méltóztassék kegyesen megítélni, hogy mólyen tisztelt képviselő társunk gr. Péchy Manó urnák egy minapában használt coníigurátiójával éljek, mely előre is megjegyzem, hogy mindenhez hasonlít inkább széles e világon, mint Pithagoras örökemlékü tantételéhcz: vajon kik játszszák itten a vabanque-politikát, azok-c kik a rideg és dönthetlen számok adataira építve okoskodásaikat aggódva aggódnak Magyarország közgazdasági és politikai jövőjén ? vagy pedig azok, kik a szabadelvüség fennen lobogtatott fényes zászlója alatt felállítják a politikai infallibilitás thésisét: „Iine nézzetek reánk hazánkfiai, mi vagyunk a kútfő és az osztatlan igazság ; (Élénk tetszés a baloldalon.) mi ugyan rósz egyességet kötöttünk részetekre, de ennél job-