Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-337

278 337. országos ülés január 29. 1878. vonatkozólag. Tehát igen is természetes, Magyarország közgazdasági érdekeit akarjuk fejleszteni. Ezt lehetne fejleszteni az ipar fejlesztése által. Igen, de nekünk a mi iparunkat, a mely még nincs, a mely még csak keletkezőben van, melyet még csak szeretnénk, hogy legyen: nem csupán a külföld, Anglia, Francziaország, Belgium, vagy Németország ipara ellen kell védeni, hanem megkell védeni főleg Ausztriának ipara ellen; mert ennek nálunk sokkal fejlettebb ipara van, hatalmasan kifejlett ipara, mely képes versenyezni Európa legtöbb országainak iparaival; ellenben, a mi még csak nem is kezdetleges iparunk nem képes versenyre kellni vele, s így csirájában kell, hogy elfojtassók, mielőtt versenyképes lehetne. De ezt a közös vámterület mellett nem lehet elérni. Mert ez csak akkor érhető el, ha mi magunk és Ausztria közt vámsorompókat emelünk, ha azokat a terményeket és iparczikkeket, melyeket Ausztriából évenkint hozzánk behoznak, megadóztatjuk. A vámügyi bizottság t. előadója, nekem mintegy szemrehányást téve, hogy különvéleményemben kijelentettem, hogy én a jó szomszédság és barátság kedvéért kész vagyok a külön vámterület alapján Ausztriával oly vám- és kereskedelmi szerződésre lépni, mely annak több előnyt biztosit, mint bármely más nemzetnek, azt mondja, hogy akkor feladtam azon nyereményt, mely a külön vámterületből előállhat, mert akkor igen könnyű lesz kijátszani azt, ugy hogy a kölföldi áruczikk Ausztriába jő be, ott meghonosittatik s azután onnan kedvezőbb vámtétel mellett hozatik be Magyarországba. Ez egy kissé hibás nézet, mert nem hiszem, hogy Ausztria, ha külön vámterületet állítunk fel, határait a külföldnek egész szabadon megnyissa, azt képzelni nem lehet. Ha tehát külföldről valamely gyártmány Ausztriába behozatik, a behozatalnál meg fogja fizetni az osztrák vámot, s ha Ausztriába naturálisáltatik és hozzánk behozatik: még azon vámot fizeti, amit mi fognánk kivetni a hozzánk behozott osztrák gyártmányokra. Egyébiránt, hogy erre nézve ne legyen véleménykülönbség, én őszintén megmondom, nem azon oknál fogva, hogy Ausztria nekünk legjobb fogyasztónk, hanem szomszédias viszonynál fogva ós azért, mert századokon át egy fejedelmi kapcsolatban élünk, tehát politikai okoknál fogva én tekintetbe veszem ezen népnek helyzetét, s kész vagyok, ha azt hazám érzékeny kára nélkül tehetem, őt kedvezményekben részesíteni is ós inkább rajta segíteni, mint idegenen. De miben áll köztünk és Ausztria közt a kereskedelmi vagy csereviszony'? Mi Ausztriának gyártmányait drágábban veszszük, mint azokat bárhol másut értékesíthetné; ezt mutatja először azon körülmény, hogyha Ausztria másutt drágábban adhatná,, bizonyosan nem hozná hozzánk, másodszor az, hogy a külföld ellen véd vámokkal védve van. Ausztria viszont veszi a mi nyersterményeinket olcsóbban, mint bárhol másutt kaphatná, s hogy csakugyan olcsóbban veszi, mutatja az, hogy ha bárhol vásár mutatkoznék, hol egy m;'izsa búzát csak egy krajczárral olcsóbban vehet: okvetlenül ott fogná venni szükségleteit és mi tőlünk egy szemet sem fogna vásárolni. (Ugy van ! bálfelül.) És ezen állapotra törekszik is Ausztria. Hisz az ő befolyásának tulajdonítandó, hogy a múlt esztendőben a romániai vámszerződést elfogadta a képviselőház és a törvényhozás többsége azon gabonavám eltörlését a magyar kormány előterjesztésére és sürgetésére, melyet még az absolut korszakban a Bach-kormány sem merészelt a közvélemény fölháboroclásától félvén, eltörölni. Eltöröltük. Miért ? Azért, hogy Ausztria olcsóbban vehessen romániai gabonát, mint most veszi a magyar gabonát, és hogy ezáltal kényszerítse Magyarországot, hogy a gabona árát leszállítsa oda, hol az oláhországi gabona ára van. Ezen uj vámtarifa a mi gabonánkat sehol egy krajezárral sem védi és én nem is kívánom, hogy védelmezze. De ne méltóztassék azt mondani, hogy Ausztria valami nagy dolgot tesz ez által, hogy tőlünk veszi a gabonát. Tőlünk vásárolja azért, mert olcsóbban kapja mint máshol. Ha másutt egy fillérrel kapja is olcsóbban : ott fogja vásárolni és mi kénytelenek leszünk ár-leszállitást engedni, különben nem leszünk képesek eladni. A kereskedelemben egyátalában nincs semmi sentimentalitás, nincs semmi úgynevezett „Gremüthlichkeit," ez a számítás dolga. Mi ott vásároljuk árainkat, hol a legolcsóbban kapjuk, és azért vesszük Ausztria gyártmányait drágábban, mint ők azt máshol elárusíthatnák, mert a külföldtől az ausztriai vámok által kizárva lévén, ott még drágábban lennénk kénytelenek vásárolni, mi tehát ha kénytelenek vagyunk is beismerni, hogy azon osztrák gyártmányok nem oly jó minőségűek : mégis kénytelenek vagyunk attól megvenni a másik ellenében, mely még drágább. Tehát azon nézet mintha mi Ausztriának tartoznánk valamivel azért, mert a mi consumensünk: egyátalában nem áll. És nevetséges azon fenyegetés is, hogyha mi e szerződést el nem fogadjuk, akkor elő áll köztünk a közgazdászati harcz. Hát mit jelent ez a közgazdászati harcz ? Az — kérem — ön magában egy absurdum, ki fogja ezen harczot viselni ellenünk ? Az osztrák kormány vagy az osztrák nép ? Képzelhet-e a t. előadó ur oly gyárost vagy oly iparost, a ki az ő munkásai számára szántszándékosan ott fogja vásárolni a kenyeret, a hol az drágább? Olyan iparos nincsen. Ha pedig va-