Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-337

274 337, országos ülés január 29.1878. Mindenekelőtt lehetetlen, hogy ezen törvényjavaslat tárgyalásánál meg ne emlékezzem azon eljárásról, mely ezen tárgyban eleitől fogva mostanig követtetett ugy a kormány mint a törvényhozás részéről. Ide s tova néhány hét múlva 3 éve lesz, hogy a jelen kormány kezébe vette ezen ügyet. 1875-ben márczius elején kormányra lépvén, kellett hogy azonnal foglalkozzék ezen ügygyei, inert ez ügynek addig való elmaradásáért is ő tette a legkeserűbb szemrehányást kormányon lévő elődének, ő tartotta azt a legsürgetőbbnek, ő vette fel mintegy halaszthatatlanul megoldandó kérdést kormányzati programmjába Emlékszem rá nagyon jól, mikor a mostani ministerelnök ur az ellenzék padjairól elősorolta, hogy ha 1872-ben a kormány törvény szerint járt volna el : már 1873-ban létesítette volna a külön vámterületet ós az eredmény már az 1874-iki budgetben nyerhetett volna kifejezést. Tisza Kálmán ministerelnök: (Közbeszól.) Nem szóltam külön vámterületről. Simonyi Ernő: Megengedem, hogy nem a külön vámterületről szólott a minister ur, de arról igen, hogy a kormány legalább a helyzetet javíthatta volna; azt mondta: de ha 1874ben kezébe veszi az ügyet, az 1875-ben meg oldható lett volna s igy már 1876-ban kifejezést nyer a budgetben ezen javítás. No, ezen előzmények után mindenki azt várhatta volna, hogy azon kormánynak, a mely igy volt meggyőződve e kérdések iránt, kormányra lépte után első feladata lesz ezen kérdésekkel foglalkozni. Nem is igen soká késett, ámbár csak néhány hónap múlva ragadta meg az initiativát, ami az akkori körülmények közt szintén sok idő volt. De nem igen soká késett, kezébe vette az ügyet De hogyan tette ezt. Eleintén a törvény betűje szerint indult meg, s emlékszem, hogy egy alkalommal nekünk a pónzügyininister ur itt nem kevés gunynyal azt mondotta: mi bizony a törvény szerint jártunk el, inert ez nekünk már igy szokásunk. No hát eljártak a törvény szerint az első hat hóban, s azon tul nem mertek a törvény szerint eljárni, és behozták az országot azon chaosba, melyben vagyunk. A törvény a szerződés megkötésére 18 hót tűz ki. A kormánynak és a törvényhozásnak kötelessége volt 18 hónap alatt a kérdést megoldani, akár igy, akár ugy. Vagy sikerül a megoldás barátságos utón, akkor jó; vagy nem sikerül, s ekkor a törvény megmondja, mi történik: minden fél visszanyeri szabad intézkedési jogát ós szabadon rendelkezik a maga közgazdasági ügyeivel. De azt mondhatja a kormány, hogy eleget fáradozott az alkudozásban, sokat járt Bécsbe, heteket sőt hónapokat töltött ott: ez igaz. Ha mégsem sikerídt megoldásra vinni a kérdéseket, nézetem szerint ennek oka azon fonák ós ferde eljárás, melyet a kormány e részben eleitől fogva követ. Mielőtt elindult volna innen, hogy Bécsbe menjen alkudozni, a ministerelnök ur itt a házban kijelentette, hogy Magyarországnak nincs is törvényes joga másra, mint arra, hogy ismét uj szövetséget kössön. (Egy hang a középen: Nem áll!) Engedelmet kérek, nincs kezemnél a beszéd, de jól emlékszem, hogy az 1867: XVI. t.-cz. 23. §-ának azon részét, mely azt mondja, hogy ha ez utón az egyezség hat hónap alatt el nem érhető, mindkét félnek szabadságában áll egy évi felmondással élni, és ez esetben a szerződés megújítása iránt az egyezkedés haladéktalanul megkezdendő, ugy magyarázla a ministerelnök ur, hogy a törvény másra nem is hatalmazta fel az országgyűlést, mint a szerződés megújítására. (Ugy van: a szélső baloldalról.) Engedelmet kérek, ily kijelentés a kormányelnök részéről, és különösen, midőn az e képviselőházban az akkoron még a kormányt támogató óriás nagy többség által — fájdalom — helyesléssel fogadtatott, hogy ez mily gyümölcsöket szülhetett Lajtán tul. azt képzelhetni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azok látták, hogy íme a magyarországi ülés többsége, a magyar kormány semmi áron sem akar egyebet tenni, mint megújítani a szerződóst; tehát megcsinálták maguknak a feltételeket, amint gondolták, hogy a kormány el fogja fogadni. Mikor elfogadta, azt mondták, talán még többet is el fog fogadni. Újra licitáltak, újra alkudoztak (Derültség a szélső baloldalon.), egyszer májusban, egyszer októberben, majd karácsonykor, majd húsvétkor. Mindig uj és uj coiicessiókkal tért vissza a ministerium. S ámbár nagyon megfogyva, de eddigelé még mindig képes volt többséget szerezni nézeteinek. Most midőn kenyértörésre kerül a dolog, midőn véglegesen kell határozni, és midőn már most minden ember látja, hogy e kérdés hazánknak, mint önálló államnak lét és nem-lót kérdése : megfogjuk látni, hogy a kormány hány támogatóra talál a házban. Nekem, midőn e tárgyról szólok, nem szándékom az indulatokat hevíteni, nem szándékom oly módon szólni, hogy izgassak. Higgtdtan, csupán számokra támaszkodva akarom e kérdést mint tisztán közgazdászat! kérdést tárgyalni. Én elejétől fogva azt tapasztaltam, hogy ezen kérdés nagy fontosságához ós természetéhez képest nem eléggé indokolva, nem eléggé okadadatolva és támogatva terjesztetett a képviselőház elé. Az adatok igen későn terjesztettek elő. s a midőn előterjesztettek, nem volt bennök köszönet. És ón megvallom, hogy igen csodáltam tegnap a vám- és kereskedelemügyi bizottság t. előadóját, midőn irányomban arra hivatkozott, hogy azon