Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.
Ülésnapok - 1875-335
246 §35. országos Ülés január 2«. 1878. mert hiszen in theoria fejtegették a dolgokat, ezt én részemről belátni nem tudom. Hanem egyet tudok, és ezt nem azon úrra és munkásgyülésekre mondom, — félre ne értsen a képviselő ur — ez az egy az, hogy ha bármely országban az alkotmányos hatóságok az által, hogy reactionáriussággal vádoltathatnának, elhagyják magukat ijjeszteni attól, hogy a szabadságot a lázítás, izgalom és túlkapás ellen megvédjék: ott igenis lesz reaetió; de a reaetiónak azok lesznek okai, akik egyfelől reactiót kiabálnak ott, ahol csak rend volt és másfelől megijedtek a reaetió feltartóztatásától azért, mert reactionáriusoknak neveztethetnének. Kérem válaszom tudomásul vételét. {Helyeslések a középen.) Helfy Ignácz: Személyes kérdésben legyen szabad csak pár szóval válaszolnom. Én valóban bámulom azt, hogy a ministerelnök ur relatíve rövid idő alatt hogyan birta oly tökéletesen elsajátítani azok szótárát, kik 1815 óta csaknem 1848-ig mindig ugyanezen szavakat hangoztatták. Eendzavarás, lázítás, tulkapás! Hol van mindennek nyoma Magyarországon'? (Igaz a szélső baloldalon.) Én ezen theoriákra nem akarok most visszamenni, hanem egyszerűen tartozom a ministerelnök urnák válaszolni azon szavaira, melyekkel bennünket mintegy nevetségessé akar tenni, akik a népgyűlést vezettük, azt mondván, hogy az nem nagy compliment ránk nézve, ha azt állítom, hogy a népgyűlést ő vezette. En nem állítottam azt, hogy a népgyűlést vezette, hanem azt állítottam, hogy a végjelenetet intézte ugy, hogy martyr legyen, és ezt igazolom azzal, hogy a rendőrség fel lett híva, hogy vigyázzon, hogy a nép ne mehessen át Budára, a ministerelnök ur pedig kiadta a rendeletet, hogy igenis ereszszék át a népet. Föl vagyok tehát jogositva azt állítani, hogy a ministerelnök ur provokálta a történteket. (Helyeslés a szélső bal felöl. Zaj a középen.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Az mindenesetre bebizonyításra várna még eddig, és akkor, mikor erre talán lehetett volna szükség, sohasem mondották, hogy a rendezők a rendőrséget fölszólították volna, hogy a népgyűlés tagjait ne engedje Budára átmenni. Ezt most hallom először. Helfy Ignácz: (Közbeszól.) De igenis! Tisza Kálmán ministerelnök: Engedelmet kérek, sőt ha az önök orgánumait, ugyanazon és másnapról elolvassuk, nem is lehet kétség az iránt, hogy rendőrség fölszólítva nem volt. Helfy Ignácz: (Közbeszól.) Bizonyítva van a bíróság előtt! Tisza Kálmán ministerelnök: Engedelmet kérek, szeretném tudni, s legyenek önök, és legyen a képviselő ur annyi őszintességgel, hogy legalább önmaga előtt ne akarja eltitkolni, hogy minő zaj ós lárma támadt volna abból, ha én kiadom a rendeletet, hogy a népet ne ereszszék át Budára. (Helyeslés a középen.) Hiszen vannak ez irányban tapasztalataink! Mit irtak volna az önök orgánumai, hogy ime ez a ministerelnök milyen reactionarius, hogy a szabadságot, a jogát gyakorolni óhajtó békés- népet, a mely semmiféle excessust nem akart elkövetni, és nem követett el: még közel sem ereszti oda, ahová menni akar. (Derültség a középen.) Ugyan uraim, ne tegyék a dolgokat legalább nevetségessé. (Helyeslés a középről.) Elnök: Méltóztatik a t. ház ministerelnök urnák Helfy képviselő ur interpellatiójára adott válaszát tudomásul venni, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház a ministerelnök ur válaszát tudomásul veszi. Most azon képviselő urak, kik interpellatiókat jelentettek be, fogják interpellatiójukat megtenni. Csatár Zsigmond: (Zaj.) T. ház! Nem szándékozom a t. ház türelmét hosszú ideig igénybe venni, azért azt hiszem, hogy 2—3 perczet a közügy érdekében teendő nyilatkozatomnak áldozhat. (Halljuk! Halljuk!) T. ház ! Az interpellatió, a mely általam a t. ház asztalára letétetett, korántsem az ón egyéni akaratomból veszi keletkezését, annak megtételére engemet több pestmegyei birtokostársam kért fel és azt megtenni legszentebb feladatomnak tartom, hogy egyszer végre-valahára vége vettessék azon abnormis helyzetnek, mely a vidékről jövő közönségen a fővárosi sorompóknál a kormányközegek által űzetik; mert vannak itt a házban képviselők, a kik tanúbizonyságot tehetnek az igazságról, hogy a vidéki ember a budapesti vámsorompóknál sokszor 2—3 óra hosszáig kénytelen várni, míg végrevalahára a fővárosba bejut. Ez az állapot tovább fenn. nem tartható, ennek megszüntetése szükséges, azért intézem interpellatiómat a t. ministerhez, és miután itt kellően indokolva van, egyszerűen annak felolvasását kérem. Gulner Gyula jegyző (olvassa az interpellatiót): Interpellatió. „A budapesti országúti vámsorompóknál észlelt rendetlenségek, s az utazóközönségnek, — kivált a soroksári országúti vámnál — hetivásáros napokon, — két három óráig való megvárakoztatásuk megszüntetése tárgyában. A közmunka és közlekedésügyi és a pénzügyminister urakhoz! Tekintve, hogy az idő pénz : ez elvből folyólag önkényt következik, hogy az utazó közönségnek a gyors mehetós, illetve közlekedhetés előállítása a legsarkalatosabb állami kötelesség.