Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-335

335. országo, Ülés jauiiítr 26. 1878. 247 Tekintve, hogy a budapesti országúti vámso­rompóknál — különösen a soroksári vámon — éjjel a fővárosba való bejöhetés lehetetlen, mivel a vámszedő urak azt állítják, hogy ők éjjel so­rompókat felnyittatni, a vámpénzt elfogadni nem tartoznak, — és igy ezáltal számtalan eset me­rült már fel, miszerint az utazó vagy Soroksárra volt kénytelen visszahajtani, vagy pedig a vám­sorompón kivül az éjjelt eltölteni. Tekintve, hogy hetivásáros napokon, mivel a vámszedő urak reggel 6 óráig a vámpénzt fel nem veszik, sokszor 8—900 terhes és könnyű fu­vart szállító jármű is összegyűl és van eset reá, mikóp a közlekedés annyira felakad, hogy a Buda­pesthez két három órányi távolságra lakozó hon­polgárok, a vámsorompóknál ugyanannyi időt, vagyis két három órát várakozni kénytelenek, és akárhányszor megtörtónt, hogy az utazók meghűlés folytán súlyos betegségbe estek, a lovak pedig használhatlanokká váltak. Tekintve azt, hogy egyes polgárokból áll az állam — e szerint az államhatalomnak szigorú kötelessége oda hatni, hogy a közterhek ónsulya alatt különben is görnyedező állampolgároknak akkor, a midőn a fővárosba kivannak bejönni — utjokból a bejöhetés akadályai elháriítassanak. Tekintve egy olyan irányú kormányrendelet­tel, miszerint a vámszedő urak, éjjel is kötelesek a vámpónzt felvéve a vámsorompót az utazó előtt felnyitni — hetivásáros időben pedig nem reggel 6 órakor — hanem éjfél után 2 órakor két ab­laknál, két vámszedő tartozzék a vámpénzt be­szedni, és hogy az apró jószágok felolvasához elegendő fináncz alkalmaztassák — a fentebb jel­zett bajok és kellemetlenségek inegszüntethetők, s a kormányi ily intézkedés elleni méltó elkeseredés lecsillapítható lenne. — Mindezeknél fogva tiszte­lettel kérdezem 1-ör. Van-e tudomása a t. minister urnák arról, hogy a budapesti országúti vámsorompók­nál •— különösen a soroksári utón éjjel — a vám­szedő hivatalnok a vámpónzt felvenni, a vámso­rompót felnyittatni nem akarja, sőt kijelentette : hogy ő éjjel ilyen foglalkozást teljesíteni nem tar­tozik ? 2-or. Van-e tudomása a t. minister urnák arról, hogy különösen hetivásáros napokon a vá­moknál 8-- 900 terhes és könnyű jármű gyűl ösz­sze, ós hogy az utazó közönség két három óráig kénytelen várakozni, inig végre a fővárosba be­juthat, ugy hogy nyáridőben a porfellegben csak­nem megfullad, — télen pedig a nagy hidegben életét veszély fenyegeti. — Több eset volt már, hogy ezen hatósági rósz intézkedés miatt, sok izzadt ló — hülós folytán — örökre használhatlan lett? 3-or. Ha van tudomása a t. minister urnák mindezekről: miért nem intézkedett ugy, hogy ezen a közönséget mélyen sértő, ós megkárosító rósz rendszer megszüntettessék ? 4-er. Ha nincs tudomása, hajlandó-e sürgő­sen rendelkezni, hogy az elősorolt visszaélések megszünteítessenek, s a fővárosba való bej átha­tás akadályai elhárittassanak, kölönösen, hogy a vámpénzszedők ugy alkalmaztassanak, miszerint éjjel is tartozzanak a pénzt elfogadni, s a vám­sorompót felnyittatni; hetivásáros napokon kü­lönösen már éjfél után 2 órakor kezdjék meg hi­vatalaikat, hogy a városba siető közönség ne le­gyen kénytelen 2—3 órán át a vámsorompókon kivül — feldúlt kedélylyel s méltó haragra lobba­nással az ilyen boszantó hatósági intézkedés ellen — ácsorogni ? Ezek szerint 5-ör. Miután a csirkés kofákkal legtöbb idő telik el — nem lenne-e hajlandó a t. minister ur elrendelni, hogy az ilyen több ezerre menő szár­nyasállatok megszámlálása ne az országúton a mint eddig történt — hanem egy ily ezélra elkü­lönített heíyen, — elegendő számú közegek által eszközöltessék — hogy igy a közlekedés ez által is megkönnyittetve az utazó e valóban bántó fel­tartóztatástól szabaduljon? — Végre 6-or. Pog-e intézkedni a t. minister ur az iránt, hogy a vámszedő közegek, az utazó közön­ség szolgálatára, illő tisztelettel viseljék magukat, ós az eddigi sérelmek helyett a fizető állampol­gárok iránt kíméletet tanúsítsanak ? Péchy Tamás közmunka és közleke­dési minister: T. ház ! Én most azon különös helyzetben vagyok, hogy kénytelen vagyok kérni a t. házat, méltóztassék ezen interpellatióra vonat­kozólag, — épen azért, inert az hozzám intézte­tett, holott hozzám egyátalában nem tartozik, — engem legalább annyiban a válaszadás kötelessége alól felmenteni, hogy a mit a t. képviselő ur akként irt be a könyvbe : „ínterpellaíió a közle­kedési ministerhez", aztán módosított: „ésapénz­ügyministerhez", oda módosítassák, hogy a közle­kedési minister a könyvből töröltessék ki, {Derült­ség) miután én arra nem felelhetek {Helyeslés.) Elnök : Gondolom, maga az interpelláló kép­viselő ur is beleegyezik abba, hogy ezen interpel­latió egyenesen a pénzügyminister urnák adassék ki. (Helyeslés) Stoll Károly: T. képviselőház! A sors valódi iróniája juttatja nekem azon szerepet, mely kény­szerit a diósgyőri vasgyárnak fenállhatása érde­kében e t. házban ismét és ismét felszólalni, azon gyár érdekében, melynek létrejötte ellen kellő idő­ben teljes erővel harczoltam. Győzött a szak-capacitások nézete és ma 6 milliót meghaladó összeg körül forog a kérdés, melynek fedezete csak ezentúl keresendő . . . Nem szándékom recrimínálni ós még sajgó sebeket felszaggatni, erre ma kevesebb okom van

Next

/
Thumbnails
Contents