Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.
Ülésnapok - 1875-325
825 országos ülés deczember 17.1877 167 gek teljesítését a ministerelnök ur nyilatkozata szerint a minister ur után kellene mérlegelnünk: igenis nem volna nemzet, mely megvetéssel ne fordulna el Magyarországtól, a magyar nemzettől. A pénzügyi bizottság jelentése felhatalmazást kér a kormány részére az iránt, hogy az állami kormányzat számára szükségelt pénzösszegek felett a kormány a költségvetés megszavazásáig rendelkezhessék. Meggyőződésem szerint ily felhatalmazást csak azon kormánynak lehet, legalább lelkiismeretesen megadni, mely kormány a múltban működése által bebizonyította azt, hogy a haza, a nemzet érdekében járt el. Egy ily felhatalmazást megadhatnak igenis azok, kik a kormányon ülő egyéniségek irányában bizalommal viseítetnek. De mert napfénynél világosabb tapasztalás bebizonyította azt, hogy a jelenlegi kormány működése ugy szellemileg, mint anyagilag, mint közerkölcsileg kártékonyán hatott e nemzet sorsára és jövőjére, s miután én Tisza Kálmán ministerelnök ur irányában, ki megtagadta politikai múltját, s mint már máskor is emiitettem, a határozat magaslatáról a közösügyek- fertőjébe sülyedt, ki a körülményekhez képest szélkakas módjára hol jobbra, hol balra ingadozik, ki a nemzet legdrágább jogait, önállóságát és függetlenségét feláldozza, a ki a nemzet bankalkotási jogát tiz évre Ausztria, Bécs érdekében elzálogosította, a ki e nemzetet az általa felemelt adók által koldusbotra juttatta, bizalommal iránta nem viseltetvén: az állandó pénzügyi bizottságnak az indemnityre vonatkozó javaslatát átalánosságban még a részletes tárgyalás alapjául sem fogadám el. Elnök: Szólásra senki sem lévén feljegyezve az átalános vitát bezártnak jelentein ki. Széll Kálmán pénzügyminister: T. ház! Én a magam részéről a törvényjavaslat ellen felszólalt két képviselő urnák beszédjével hosszasan foglalkozni nem szándékozván, nem akarok mindazokra felelni, a miket előadtak. A közvetlenül előttem szólott képviselő urnák személyes inveetiváktól hemzsegő beszédjére a magam részéről absolute nem látom szükségesnek felelni, legyen az ő nézete és izlése szerint; de a dologra nem tartozik, a mit mondott. Liehteustein képviselő ur beszédje az én felfogásom szerint anticipátiója akar lenni a budget vitának, melyet ő be nem várhatván, ez alkalmat ragadta meg, hogy a kormány átalános pénzügyi, közgazdasági és politikai iránya felett kritikát mondjon, és a mint mondom be nem várva azon alkalmat, mely neki és mindenkinek nyújtatni fog a bírálatra, ma már rögtönzött egy kis budget vitát. így tekintvén a kérdést, nem akarom és nem tartanám helyesnek ez alkalommal mjndazon kérdésekkel foglalkozni, nem is bocsátkozom mindazon megjegyzésekbe, melyeket pedig igen nagy számmal tett. Én az indemnitás megszavazásának kérdését sohasem tekintettem, — akkor sem, mikor még nem e helyről szóltam, hanem mikor tőlem mint képviselőtől kérték, a felhatalmazást, mondom soha sem tekintettem — bizalom vagy bizalmatlanság kérdésének, én azt mindig olyan kérdésnek tekintettem, a hol a ministerium, a mindenkori ministerium azon oknál fogva, mert költségvetés nélkül kormányozni alkotmányosan nem lehet: a költségvetés elkészültéig ideiglenesen az adók beszedésére, a kiadások fedezésére, tehát az állami gépezetnek, az a lami szolgálatnak vitelére kór rövid időre felhatalmazást, és mert ezt soha a magam részerői megtagadni nem voltam képes és nem is lennék képes megtagadni semmiféle kormánynak: ezt nem tekinthetem bizalmi kérdésnek. Ezt fel lehet vetni száz meg száz kérdésnél, olyanoknál, midőn a tagadó szavazat mint a bizalom nyilvánulása az állam érdekeire kártékonyán nem hathat: ily esetben azonban határozottan csak zavarólag és megakasztólag hat ez. De legyen a t. képviselő urnák véleménye szerint, tekintve e dolgot a bizalom kérdésének, én nem kérem azt tőle, nincs ellene kifogásom és ha a t. képviselő ur nem fogadván el a javaslatot, a bizalmat tagadja meg a kormánytól : az ellen semmi kifogásom nincs, s épen azért nem akarok azon részletek bírálatába bocsátkozni, a mikre bizalmatlanságát alapítja ; csak egy pár megjegyzést kell, hogy tegyek és inkább reetificáló irányban azokra, a miket felhozott, mert hallgatással nem mellőzhetem. A t. képviselő ur azt a kérdést teszi fel magának, hogy mi eredménye van pénzügyileg azon iránynak és politikának, melyet a kormány az államháztartás egyensúlyának helyreállítására irányzott törekvésére vonatkozólag követ és több alkalommal mondott. A t. képviselő ur azt mondja, hogy oda jutottunk, hogy mig 1874-ben csak nyolcz és fél millió volt a praeliminált deficit. — mert csak a fő kifogásokra nézve szólok egy pár szót, — addig 1876-ban már 31 millió, tehát négyszer akkora. A t. képviselő ur kegyes lesz majd talán, mire a költségvetés tárgyalására kerül a sor, kissé alaposabban megvizsgálni ( azon adatokat, a melyekre alapította állításait. És ha azt megteszi, akkor nekem igazat fog adni és oda fog jutni, hogy az 1876-ik évre előirányzott hiány sohasem volt nyolcz és fél millió. Nyolcz és fél millió volt a budgettörvény létrejötte előtt, mielőtt azon évre hárított igen nevezetes költségekről szóló törvények megalkottattak, tehát az 1876-ikévi budgettörvénybe nem vétethettek fel akiadások közé azon kiadások, melyek később a meg alkotott törvények folytán háramoltak az országra.
