Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-322

120 »22. országos illés deczember 14.18*7, téssel; mondatott, hogy folytonos kényszerhelyzeteket idéz elő. A mi az utóH'.jjt illeti, valójában nem tudom, hogyan lehet azt az igazságnak még csak látszatával VÖ mondani, hogy á kormány folytonos kényszerhelyzeteket idéz elő : hiszen a tárgyalásoknak a két kormány közti eredményei régen a képviselőház előtt feküsznek s á kormány most sem azt sürgette és sürgeti, mert abban —- iia ugyan lehetett volna, — lett volna kényszerhelyzet előidézésének szándéka, ha azt sürgette volna, hogy nyakra főre végezzük be a tárgyalásokat; de a kormány a helyett, hogy ezt tette volna, megmutatta ugyan ez iránti készségét és komoly szándékát ; midőn azonban látta, hogy ez elhamarkodás nélkül nem lehetséges: maga lépett elő a propositióval a két hónapi meghosszabbítás iránt és teljes készséggel elfogadta, hogy ezen két hónap három hónapra nyujtassék. Még megjegyzést kell tennem arra. a mi az egyik képviselő ur által felhozatott, hogy ő mindjárt tudta, midőn hallotta, hogy egy bécsi bizottságban a három hónap elfogadtatott, hogy a kormány is azt fogja proponálni. No nem első tévedése a t, képviselő urnák ínég a mai napon sem, mit itt elkövet, (üerültxéfj a középen.) mert azt nem a kormány proponálta, hanem a pénzügyi bizottság egyik tagja indítványozva és azt elismerem, hogy a kormány abban, hogy valami Bécsben elfogadtatott, argumentumot nem látok arra, hogy azt, a mit saját •országgyűlésünk bizottságának tagjai proponálnak, el ne fogadja, mert még eddig én legalább nem tudom ki fedezte fel a módját annak, hogy törvények és intézkedések, melyeket a két állam törvényhozásának egyetértve kell csinálni, létrejöjjenek: ha az, hogy az egyik valamit elfogadott, már ok arra. hogy a másik el ne fogadja, még ha az magában helyes volna is. {Helyedéi, a középről. ) Három illetőleg négy pontra nézve történtek a legerősebb megtámadások magát a tárgyat tekintve, nem a személyeket. Az egyik az, midőn az mondatik, hogy az, a mi a quota iráni proponálva van. ellenkezik az 1867. XII. t-czikkel, és annak egyenes megsértése. (Halljuk!) Azt, hogy mit mond-az 3 867: XII. t.-czikk. mindnyájan tudjuk. Ez irányban a kormány megtette a magáét és pedig nem lehet mondani, hogy elkésve, mert hiszen a t ellenzék roszalása daczára már a nyár elején megválasztattak a küldöttségek, melyek a quota iránt voltak hivatva tárgyalásukat folytatni, s ezek müködésöket meg is kezdették. Ez irányban tehát a kellő lépés megtételeit. A kérdés megoldására a második lépés az, hogy a bizottságok jelentéseiket a kél törvényhozásnak beadják s a harmadik, hogy ha a két törvényhozás is együtt megegyezni nem tudna., akkor á törvény értelmében a fejedelem éljen döntő szavával. Ez az eljárás rendes, törvényes módja. De miről van most szó ? Arról, hogy miután ezen eljárási stádiumoknak csak elseje történt meg : miután még a két ház elébe nem jöttek a bizottságok jelentései; miután a két ház még ezek felett nem tanácskozhatott és határozhatott, miután arra. hogy ez megtörjék már az év végéig idő nincsen : gondoskodjunk időről, mely alatt az, a mit a törvény a kérdés rendszeres megoldására követel, megtörténhessék. Erről és semmi egyébről sincs szó Azt mondják, hogy a bizottságok miért nem tettek jelentést'? Erre egyszerűen azt mondhatnám, hogy ez nem a kormány, hanem a bizottság dolga. Azt minden esetre mondhatom, hogyannak, hogy a másik bizottság miért nem jelentett : én semmi esetre sem vagyok az oka. Pedig ha a magyar bizottság régen jelentett volna is, nem érnénk vele czélt, inig a másik bizottság is nem tesz jelentést. De nem is ezt mondom. En azt tartom, hogy mig a két bizottság, és igy a magyar bizottság is, akkor' midőn tudvalevőleg a quota-törvény megoldásával a kiegyezés érdekében még egy más fontos kérdésnek is rneg kell oldatni, helyesen és jól cselekedett, hogy jelentésének azonnal való beterjesztése által nem akarta útját vágni annak, hogy az egyetértés a törvény adta módon ha nem is a bizottságokban, hanem a törvényhozó testületekben eléressék. Nem is említve, hogy mennyire óhajtandó, hogy a mennyire lehet, mindkét államnak alkotmányos fejedelme ne hozassék azon helyzetbe, hogy ő döntsön, — miután annyi hivatkozás történik az 1867-ki törvényre, — még egyet vagyok kénytelen a t. ház figyelmébe ajánlani,

; s miért talán engem vádolni nem fognak. És ez az. hogy az 1867-iki kiegyezési törvények közül a magyar törvényben a fejedelmi döntő szó tíz évre állapittatik meg a quotát illetőleg, az osztrák törvényben pedig csak egy évre. (Közbeszólások balfelöl.) Engedelmet kérek, de ugy látszik, hogy ez v t. képviselő nrak előtt csak igen csekély dolog. Én azt hiszem, hogy ez nagy és fontos kérdés, a mely felett confiictust előidézni sem volna ezélszerü és a mely eltérést a két törvényben annak idejében megtörténni engedni bizonyára nem volt helyes dolog. (Közbeszólások halfelöl.) A quota-törvényt illetőleg tehát nincs ebben a törvényjavaslatban a törvényes eljárási módnak mellőzése, hanem csak a statusquonak rövid időre való fentartása azon czélból, hogy a dolgot a törvényszatba módon be lehessen végezni és a törvényszerinti tiz évre elintézni. A vám és kereskedelmi szövetségre nézve már az előbbiekben nagy részben elmondottam