Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-322

322. országos illés deezember li 1877. 111 Elnök: A szólás a különvélemény benyújtóját, Helfy képviselő urat illeti meg. Helfy Ignácz: T. képviselőház! Habár a szőnyegen lévő törvényjavaslat minden inkább, mint regényes természetű, engedje meg a t. ház, hogy felszólalásomat egy regényes idézettel kezdjem meg. (Halljuk!) Nagy költőnk, boldogult Eötvös József báró „Karthausi" czimü költészetdus müvében van egy leirás egy ábránddal és nemes érzelmekkel telt hősről, midőn az legelőször lépi át a haza határait. Szépen és gyönyörűen van az ott leírva, hogy mit érzett ezen fiatal ember a haza határaihoz közeledtekor és hogy mily tusa ment szivében végbe, felkorbácsolva érzelemtengerének összes hullámait. Búskomorságában azon véghetetlen örömmel vigasztalta magát ezen fiatal ember, melyet érezni fog évek múlva, midőn ugyanezen határokon át hazájába visszatérend. A regény hősének, miután keresztülment az élet szomorú valóságain, évek múlva ismét el kellett hagynia hazáját és egy éjszaka egyszerre azt vette észre, hogy elíásultan, elcsüggedve, aludva lépte át ugyan azon határt, melyet évekkel ez előtt oly rendkívüli kedély hangulatban hagyott el. E papír darabka, mely előttünk fekszik, eszembe juttatja nagy költőnk ezen leírását. Álig két hét választ el azon nagy idő határtól, melyben letelik azon tíz esztendei egyezmény legnagyobb része, melyet 1867-ben a nemzet oly viharos napokban és oly viharos küzdelmekben létrehozott, Mily reményeket tápláltak, kik ezen egyezményt támogatták, és kik ellenezték! Támogatói azzal vigasztalták magokat. — maga Deák Ferencz mondotta: meglehet, hogy tévedünk, de tévedésünket tiz esztendő múlva jóvá tehetjük: a törvény világosan szól, tiz esztendő múlva a nemzet visszahelyeztetik önálló rendelkezési jogába. Természetesen azt kellett volna hinni, hogy ezen tiz esztendei időtartam alatt a nemzet lehető legnagyobb figyelemmel fogja kisérni az egyezmény hatását, latolgatni fog minden momentumot, mely abból származik, hogy így akkor: ha eljön a nagy nap, melyen határozni kell a felett, hogy fentartandó-e az, vagy nem, teljes öntudattal határozhasson. S íme mit látunk ? A nap eljött, a nemzet épugy, mint Eötvös regényének azon ifjú hőse elfásult kedélylyel, lankadt testtel vezettetik ezen kis papír hídon át azon országba, melybe most visszatérend. Nekem t. ház, ki e perezben nemcsak a magam, de azok nevében is szólok, kik velem együtt mindig ezen egyezség ellen küzdöttek, jogom, s kötelességem volna kiterjeszkedni mindazon részletekre, melyek azon helyzetre vonatkoznak, mely hazánkban azon egyezmény megkötése óta, melynek megújításáról van szó, tapasztalható. De nem szándékozom ezt tenni, mert a helyzetnek leírására egy rövid beszéd nem elegendő. De fölösleges is és hiába való ott, hol a tények oly szomorúan, oly világosan és oly kézzelfoghatólag szólnak. Szól helyettem az átalános helyzet, az országos nyomor, szól a chaos, mely elé a kormány most eljutott, a chaos, mely beállott ugy kid, mint belviszonyainkban. államszervezetünk minden részében. Nem fogok tehát erre kiterjeszkedni. Egy kórdóst azonban lehetetlen, hogy épen azokhoz ne intézzek, kik az 1867. egyezménynek részben alkotói, részben támogatói voltak. (Halljuk!) Ezen egy kérdés az.- mi köti önöket tulajdonkóp ezen 1867. egyezményhez? mert hiszen erről van szó. Mi az, ami önök előtt azt még most is jónak és annak fentartását kívánatosnak tűnteti fel? Talán az anyagi jólét, mely abból származott? Reménylem, nincs a házban senki, kinek merészsége annyira menne, hogy erre bátorkodnék hivatkozni. Avagy talán azon felsőbb politikai indok, mely akkor államférflainak szemei előtt lebegett t. i. az, hogy isolálva állván Európában, tartanunk kel! attól, hogy az északi colossus, amely már egyszer éreztette velünk anyagi erejét: minden pillanatban reánk törhet, és mi szövetség nélkül nem leszünk képesek ellent állani. Talán ez teszi ínég mai nap is kívánatossá a 67-iki egyezmény fentartását? Hiszen uraim, nem én állítom, a fények bizonyítják, hogy ha vau valamely létező, látható akadály, moly a nemzetet feltartóztatja abban, hogy megtegye azt. mit a közmeggyőződés szerint az ország jövője, érdeke megkíván, ezen egyedüli akadály éppen azt a szövetség, mely 1867-ben köttetett. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Avagy van-e a házban valaki, a ki kételkedik abban, hogy ha Magyarország államiságával önállóan rendelkezhetnék, ha a törvényhozási tényezőkön kívül ügyeibe senki másnak beleszólása nem volna: lenne-e hatalom, amely Magyarországot visszatartaná attól, hogy a keleti háborúban hatalmának egész súlyát latba vesse ? Egyedüli akadálya tehát e szövetség, s így erre sem hivatkozhatnak önök? Mi ok vezeti tehát önöket ezen állapot fenntartására? De mondom, erre most kiterjeszkedni nem akarok; hanem ellenkezőleg, az önök által alkotott törvények alapján kívánok az előttünk fekvő törvényjavaslathoz szólni. A törvényjavaslatnak 1. §-a, helyesebben mondhatnám, az első törvényjavaslat — mert hiszen mindenik szakasz nem a törvényjavaslatnak egy-egy részletét képezi, hanem magában egy-egy törvényjavaslat, mert a kormány most ezen alakot kényelmesebbnek tartotta, míg akkor, midőn a kiegyezési tár-