Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.
Ülésnapok - 1875-296
58 296, országos ülés november 2. 1877. illetékesnek tartaná arra, hogy mint Cato oensorius e t. ház legcsekélyebb tagjának hazafisága felett is bíróságot üljön. (Helyeslés, tetszés és taps ü középen, Nyugtalanság a szélső baloldalon.) A mint előbb kijelentéin, t. ház, a törvényjavaslatot magában a javaslatban fekvő okoknál fogva, mint a bankkérdésnek az adott körülmények közt viszonylag leghelyesebb szabályozását elfogadom. De óhajtom elfogadását t. ház azért is, mert egyikét képezi azon szerződési javaslatoknak, melyek hivatva vannak az Ausztriával való egyeséget létrehozni, s a két állam nyugalmát és életerejét évek óta emésztő perpatvarnak véget vetni. Én e kiegyezési művel szemben, egyátalán nem vagyok hajlandó azon álláspontra helyezkedni, melyet az ellenzék egy része elfoglal; különösen nem vagyok hajlandó a nemzetnek méltóságát, önérzetét és becsületet a vitába keverni ott, a hol nem a nemzet elcvülhetlen és elidegenithetlen jogairól, hanem nagy és apró anyagi érdekek szabályozásáról van szó. Feltéve, de meg nem engedve, t. ház, hogy az ellenzéknek csakugyan igaza volna, hogy mi csakugyan oly jelentékeny anyagi érdeket áldoznánk fel: vajon mért tennők azt, ha nem azért, hogy még magasabb érdekeinket óvjuk meg ; (Tetszés a középen) és vajon derogálhat-e egy nemzet méltóságának, hogy érdekeit súlyuk szerint mérlegeim s egymásnak alárendelni tudja, és derogálhat-e nekünk az, hogy nemcsak azt adtuk, a mivel méltányosan tartoztunk, hanem a méltányosság határán tul is, a mint nyíltan és öntudatosan kimondjuk, bizonyos határig, — de nem határtalanul, mint önök állítják, — szövetséges-társunk önzésének is áldozatokat hoztunk, (Nyugtalanság a baloldalon. Halljuk 1 Halljuk 11) csakhogy a inai komoly időben a monarchia belbékéjét ós tekintélyét, de ebben egyszersmind hazánk nagy politikai érdekeit is biztosítsuk. (Tetszés a középen.) Igen is hozunk áldozatokat t. ház ; de az ellenzék nem tesz szolgálatot az országnak, ha ez áldozatokat minden azon egy képtelen túlzás nagyító üvege alá helyezi. Nem szándékom vele vitába bocsátkozni ; az ítéletet bátran rá bízhatjuk az időre,'" mely a túlzást kellő mértékérc szállitandja, és a csillogó szappanbuborékokat, melyeket a túloldal saját kápráztatására a levegőbe bocsát, (Nagy nyugtalanság a baloldalon. Halljuk ! Halljuk!!) érdemükhöz képest szét fogja pukkasztani, napfényre hozva azt a kevés igazságot, melyből felfújva voltak.' Egyelőre nem tehetek egyebet, mint hogy figyelmeztetem a t. ellenzéket arra, hogy a menynyire történeti ismereteink terjednek, a mi bölcs és okos dolgokat a nemzetek évszázadok, vagy akár ezredek óta mérséklet és önmegtagadás által elkövettek: azt a túlzás emberei mindig a nemzeti méltóság és önérzet nevében támadták meg ép ugy. mint önök most a mi politikánkat. (Nyugtalanság a baloldalon) Én is érzem t. ház a helyzet súlyát, mely bennünket a jelen pillanatban is nyom. De egyátalán nem tudom e bonyodalmat és bajait akár e két éves perpatvarnak, akár ellenfeleinek méltánytalanságának, a bennem is meglevő keserűségnek, vagy épen a kormány rovására irt apró taktikai hibáknak puszta szempontjából megítélni. E bajok gyökerei sokkal mélyebben nyúlnak le. Az 1867-ik kiegyezés nem egy múló oonflictusnak, nem is csak a 20 éves absolutismusuak, hanem egy évszázados részben félszeg, részben rendezetlen államtömörülési processusnak s az ezzel járt alkotmányos összeütközéseknek képezte zárkövét. Lehet-e csudálni, hogy egy törvény papírja nem volt elég hatalmas a történet folyását rendes medrébe terelni, hogy egy törvényhozási actus nem volt képes az évszázadok bonyolította csomó szálait teljesen kioldani ; hogy csomókat hagyott és félmegoldás által ujakat teremtett, a melyeknek súlya most szakad nyakunkba ; s lehet-e csudálni, hogy a szenvedélyekhez, melyeket az enyém és tied ily nagy kérdései mindig felkeltenének: a másik félen még tán a féltékenységnek ós elejtett hatalomvágynak jogosulatlan szenvedélyei is csatlakoznak. Ily nagy confliktusok megoldása t. ház, nem lehetséges nagy vajúdások nélkül, ily eouniktusokkal szemben a minket egymástól, elválasztó nézet eltéréseket jogosultaknak tartom. És hogy ha Simonyi Ernő képviselő ur (Mozgás a szélsőbaloldalon. Elvtársai figyelmeztetik Simonyi Ernőt.) Én nem kívánom, hogy a képviselő ur meghallgasson, én a t. házhoz szólok. (Halljuk!) Mondom, ha Simonyi Ernő ur azon tényben, hogy a kormányt támogató párt a tárgyalások megindulása óta, jelentékenyen leolvadott: a párt sülyedésónek jelét látja: — én viszont ez Ítéletben nem vagyok képes a politikai bölcseség nyomait felfedezni. Pártok nem számuknak apadása által sülyednek, hanem az által, ha önmagukról lemondanak, ha azt teszik, s miről a képviselő ur a minap saját pártját vádolta, hogy mulasztása által diadalra segíti az ellenpárt politikáját, mikor ennek megdöntéséhez csak is az ellenzéknek a szavazásnál való megjelenése volna szükséges. Ez a tény az én nézetem szerint nem bizonyít egyebet, minthogy hazafias és komoly politikusok, kiket elvi nézeteik szerint egyesitettek, e nézetek gyakorlati alkalmazásában eljutottak oly [ponthoz, hol nézeteik elváltak, s ennélfogva egymás meggyőződése és személye iránti kölcsönös tiszteletük daczára. —- útjaiknak is elkellett válni. ismétlem, t. ház, ily nagy confliktusok megoldása nem lehetséges nagy vajúdások nélkül.
