Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.

Ülésnapok - 1875-310

300 310. országos ülés november 23. 1877. melyet tegnap tettem, a t. előadó ur remek beszédére. Igen fényes beszéd, mondhatom, fényes szónoklat volt, hanem méltóztassék megengedni, hogyha azt a mindennapi közmondást használom : „Nem mind arany, ami fénylik", itt is igen sok szép dolog volt elmondva; de ha az ember annak mélyére tapint: akkor látja, hogy bizony ez nem egészen állja ki a tüzpróbát. Egyébiránt én azt tapasztaltam, hogy a t. előadó ur nehéz állásban is van, meri én azt vettem ki beszédéből, hogy ő ezen törvénykönyv több rendű intézkedését nem helyesli; nem akarta ugyan azokat megtámadni, hanem mégis jelezte, hogy ez igy nem jól van. Azon kezdi a t. előadó ur, hogy a büntetőtörvényhozásra nézve sok változás állott be az idő folyama alatt; először ugyanis a kiegyenlítési rendszer uralkodott, azután következett az elrettcntési rendszer, hogy azonban ezt mi követte, azt már nem qualifícálja. Miért? Mert meg van győződve, hogy e törvényjavaslatra azon qualifieatió, melyet kihozni akart és melyet beszédéből világosan ki lehet magyarázni: nem illik rá. Azt mondja a t. előadó ur, hogy a XVIII. században mindinkább átlátták ama mondatnak igazságát, melyet XV Kelemen pápa egyik börtönére Íratott: „Parum est improbos eoércere poena, nisi probos efficiat diseiplina." Hát mit jelent ez? Nézetem szerint ez mást nem jelenthet, mint azt, hogy a kiegyenlítési és elrettentés.! rendszer helyett most már a javítási, az u. n. gyógyítási rendszer fogadtatott el. Azt mondja XII. Kelemen pápa, hogy „nem sokat ér megbüntetni, a bűnösöket, ha azokat nem tudjuk megjavítani". Igen, de a mi codexünkre, azon codexre, a mely most előttünk fekszik, arra azt, hogy az javitó legyen, egyáltaljában nem lehet mondani. Ez egy kegyetlen megtorlási, boszuállási rendszer. Erről azt mondani, hogy javítani akarja a bűnösöket, hogy azt; tűzze ki főcéljául, egyáltalában nem lehet. Azt mondja a t. előadó ur, bogy a XV11I. században manifestálódott ezen uj reform, és első eredménye volt a toscanai codex, mely Leopold alatt hozatott be. Igen. ez egészen következetes egy codex volt, és miután nem a megtorlást, nem a boszuállást tűzte ki céljául, hanem a javítást: eltörülte azon büntetést, a mely a javítást teljesen lehetetlenné teszi, t. i. a halálbüntetést. És nincs kétség benne, a t. előadó ur is igen jól fogja ezt tudni, hogy Toscanának addig, a mig azon törvénykönyv ott fennállt, nem volt oka megbánni, hogy a halálbüntetést eltörölte. Ha tehát a tapasztalat azt mutatta már majdnem egy század előtt, hogy a halálbüntetés eltörlésének nincsenek oly következései, a milyenektől oly sokan félnek, akkor egyáltalában nem látom át, hogy miért tartsuk meg azon büntetés nemét, a mely lehetetlenné teszi az egyszer elkövetett hibának helyrehozását. A mi a büntetőtörvénykönyv állítólagos hiányát illeti: erre nézve az előbb már jeleztem, hogy Magyarországnak büntetőtörvónykönyve van. Hisz ott vannak a „Oorpus Juris"-ban az időről időre alkotott törvények, s azután itt van a „Praxis Oriminalis", azután ott van az 1852-ben behozott „Osztrák codex", azután ott van az 1865-ben az országbírói értekezlet által megállapított másik codex. Van teliát törvénykönyv. (Derültség a középen,) Azt nem állítom, hogy ezen törvénykönyv kifogástalan, hogy javítást nem igényelne, vagy nem szükségekre, azt elismerem : hanem azt nem elismerhetem el, a mit az igazságügy minist er ur mondott, hogy ha nálunk csak arról lenne szó, hogy javítsunk a meglevő törvényen, akkor ez könnyebb volna, de nekünk ily törvényünk nincs. Én engedelmet kérek, én azt, hogy nálunk semmi törvény nincsen, el nem ismerem, és én megvallom, hogy igen esudálkozom azon, hogy a t. igazságügyministertől kell hallanom ezen állítást és nem a t. államtitkár úrtól, mert a modern juristáktól, kik a Bach korszak alatt csak az osztrák törvényeket tanulták, egyáltalában nem vártam mást. és azt tapasztaltam, hogy mindenikük, a hányat ismertem és a hánynyal összejöttem, ignorálja azt, hogy magyar törvény van, s mindenkor azt mondják, hogy magyar törvény nincs. Tehát én azt. hogy a minister ur ezt a nézetet elfogadja inkább csodálom, mint hogy oly juristák fogadják el, kik mint mondám a Bach korszakban nevekedtek s az osztrák törvényeken kívül egyebet nem tudnak. (Derültség a ízéhö baloldalon.) A mi a t. előadó urnák beszéde további részleteit illeti, azok közül igen kevésre akarok megjegyzést tenni: hanem mindenesetre feltűnő az, hogy miként előbb is jelzem már, zavarban van sokszor egy vagy más dolog védelmében. Így van például, mikor azt védelmezi, hogy miért fogadja el ezen codex a 15 évi szakot a fogság leghosszabb idő szakául. De hát mit indította erre a bizottságot? Az, hogy az észak-német büntetőtörvény könyv szerkesztése alkalmával a porosz igazságügy és belügy ministerek szakférfiak tanácsát kérvén ki, hogy melyik idő tartamát a büntetéseknek tartják alkalmazhatónak a nélkül, hogy a büntetés főczélj illetőnek javítása, koczkáztattassék, azoknak egyhangú véleménye az volt: hogy a 10 éven túli börtön büntetés már nagyon is veszélyezteti az előbbi idő alatt már elért eredményeket és sikert. Uraim! hát ha azon szakértők egyhangú véleménye az volt, hogy a 10 éven tul terjedő bőr-